Az Opportunity marsjáró nemrég ünnepelte Marsra érkezésének tizenegyedik évfordulóját, és köszöni, jól van. Idegen égitest felszínén ember által alkotott jármű még sosem tett meg hozzá hasonlóan maratoni távolságot - a “maratonit” ezúttal értsük szó szerint, ugyanis összességében úgy 40 kilométerről van szó. Azonban az vesse rá szegény marsjáróra az első meteoritot, aki utána csinálná a dolgot - képzeljük el, hogy úgy vezetünk egy terepjárót, hogy a szélvédőn 4-24 perces késleltetéssel látjuk a tájat, a kerekek pedig ugyanekkora késleltetéssel engedelmeskednek utasításainknak. Mindezt ismeretlen, sziklás, olykor süppedős homokkal borított területen.
A Mars távolsága és a fénysebesség végessége legalább ilyen nehézségű feladattá teszi a marsjáró irányítását, és a legapróbb hiba is a küldetés kudarcát okozhatja. Így hát a kutatás célterületeinek kiválasztásánál mindig mérlegelni kell az útvonal kockázatait, és ezt összevetni a megválaszolandó tudományos kérdések fontosságával. E kockázatok felmérésére mindeddig a marsjárók felszíni kameráinak képei, valamint a Mars körül keringő műholdak felvételei adtak módot.
A NASA új elgondolása szerint a marsjárók következő generációjának tagjai már nem egyedül indulnának útra a marsi homokban, hanem egy kis helikopter is segítené őket. A tervek szerint a segítőtárs előrerepülhetne, és a műholdakénál jóval - akár tízszer - nagyobb felbontású, és a felszín háromdimenziós szerkezetét jobban mutató felvételeket készíthetne, ami jelentősen megkönnyítené az útvonaltervezést.
Látszólag javítja a repülés esélyeit a Mars Földénél kisebb gravitációja, azonban sajnos jóval nagyobb súllyal esik latba az a tény, hogy a bolygó légkörének sűrűsége nagyjából századrésze a földiének. Egy hasonló földi eszközhöz képest egy ilyen helikopter
vagy kisebb tömegű
vagy nagyobb szárnyakat használ
vagy gyorsabban forog a rotorja.
Ráadásul, mivel a marsjárótól eltérően nem tud útközben megállni, és félórát várni a földi irányítás utasítására, teljesen automatikusan kell manővereznie. Ugyanakkor a mérnökök nem szeretnék, hogy kárt okozzon a marsjáróban, így a tervek szerint a hatkerekű jármű lerakja majd a talajra a kis helikoptert, odébbgurul egy picit, és a drón csak ezt követően száll fel. Nagy szerepet kap a leszállást vezérlő automatika is, hiszen a sziklás talaj rengeteg kihívást tartogat, és itt sincs lehetőség semmiféle emberi beavatkozásra.
A helikoptert napelem táplálja majd, így mindössze napi három percet repülhet, azonban ez alatt képes lesz 600 métert megtenni, és akár 100 méteres magasságba is felrepülhet. Jelenleg működő, egy kilogrammos, 1,1 méter szárnyhosszú prototípusa ekkora távolságokra még nem vállalkozik, azonban már sikerrel kipróbálták a Marséhoz hasonlóan ritka levegőben, a NASA 7,6 méter átmérőjű vákuumkamrájában.