Extrém ritka cápafaj Ausztráliából

A rendkívül ritka, mélytengeri koboldcápa tetemét vetették alapos vizsgálat alá a sidney-i Ausztrál Múzeum kutatói.

Mélytengerek bizarr réme

Még 2015 januárjában akadt kereskedelmi halászok hálójába Új-dél Wales partjainál az a koboldcápa (Mitsukurina owstoni), amelynek lefagyasztott tetemét tudományos vizsgálat céljából a sidney-i Ausztrál Múzeumnak adományozták. A faj rendkívüli ritkaságát jól illusztrálja az a tény, hogy ez a negyedik példány, amelyet ausztrál kutatók megvizsgálhattak.

A furcsa kinézetű koboldcápa egyike a legritkább cápafajoknak Forrás: Museum Victoria/Dianne Bray

Az 1,4 méter hosszú juvenil, tehát még nem kifejlett hím egyedet Mark McGrouther tengerbiológus, az Ausztrál Múzeum halgyűjteményének vezetője boncolta fel. A vizsgálat elsősorban ennek az alig ismert fajnak a táplálkozási, zsákmányolási szokásaival kapcsolatos ismereteinket kívánta gyarapítani. A koboldcápa teteme preparátumként az Ausztrál Múzeum gyűjteményét gyarapítja.

A tenger ősi élő kövülete

A koboldcápa kinézete leginkább a horrorfilmek világát idézi. A rendkívül ősi vonásokat mutató faj első ismert példányát 1898-ban, a Yokohama közelében fekvő Sagami-öböl vizéből fogták ki japán halászok. Szerencsére a rémisztő kinézetű cápa teteme Kahichi Mitsukurina, a Tokiói Egyetem zoológusprofesszorának birtokába került, aki azonnal felismerte a tetem jelentőségét, nevezetesen hogy a tudomány számára egy ismeretlen új faj akadt a halászok hálójába.

Rémisztő kinézete ellenére a koboldcápa nem jelent veszélyt az emberre nézve Forrás: rateeveryanimal.com

A professzor az ismeretlen cápa preparátumát amerikai barátjának, a természetkutató tengerész Alan Owston-nak ajándékozta, további vizsgálatok céljából. Owston a becses preparátumot a kor híres ichtyológusának David Starr Jordan-nak adta át, aki az új fajt tudományosan leírta, megállapítva, hogy az egy új nemzetség és család képviselője is egyben. A cápának barátai tiszteletére a MItsukurina owstoni tudományos fajnevet adta. ( A binominális nevezéktan szabályai szerint a faj kettős nevéből az első a nemzetséget, a második pedig magát a konkrét fajt jelenti.) Sok-sok évtized múltán, korszerű genetikai összehasonlító vizsgálatokkal sikerült csak pontosítani a furcsa cápa rendszertani helyzetét.

Homoki tigriscápa (Carcharias taurus)A koboldcápák rendkívül ősi vonásokat mutató nagy múltú csoportja a homoki tigriscápákkal (Odontaspididae) áll rokonságban Forrás: Danny Schinatrip

A koboldcápa a nyolc ismert cáparend közül a heringcápa-alakúak rendjén belül (Lamniformes) önálló családot (Mitsukurinidae) és nemzetséget (Mitsukurina) alkot. Azt is sikerült tisztázni, hogy a koboldcápa eredete egészen a dinoszauruszok koráig, a földtörténeti középkor kréta-időszakiág (145 millió évtől 65 millió évig) nyúlik vissza.

Fosszilis, 60 millió éves koboldcápaféle foga Forrás: Fossil Shark Teeth

A család első fosszilis maradványai a kréta apti emeletéből (125-113 millió év között) származnak, így a koboldcápát valóban nem túlzás élő kövületnek nevezni.

Mélységek rejtőzködő banditája

A koboldcápa felfedezése óta eltelt több mint száz év alatt alig néhány tucat példányát sikerült csak azonosítani, túlnyomó részt halászati fogások jóvoltából. Élő példányt alig-alig látott emberi szem, ami a faj ritkaságán kívül az életmódjára vezethető vissza.

Élő példányt alig-alig látott még emberi szem Forrás: Animalkid

A koboldcápa az óceánok közepes mélységeinek, az úgynevezett bathypelágikus régiónak, vagy más nevén a szürkületi zóna 200 és 1000 méter közötti vízmélységének lakója, de akár 1400 méteres vízmélységig is lehatol. ( Egy 1370 méter mélyen fekvő tengeralatti kábelen fedeztek fel például koboldcápa harapásnyomokat.) Ilyen mélységekbe hagyományos búvártechnikával nem tud leszállni az ember.

Az ember és a koboldcápa méretét összehasonlító ábra Forrás: Wikimedia Commons

A szürkületi zónában 400 méter alatt az emberi szem számára már tökéletes sötétség honol. Csak öt olyan eset dokumentált, amikor búvárok a felszínhez viszonylag közeli, 20-50 méteres vízmélységben találkoztak koboldcápával; ezek kivétel nélkül fiatal, egy méternél nem hosszabb példányok voltak. Ha már a hosszúságnál tartunk, a koboldcápa a nagytestű cápafajok közé sorolható.

A koboldcápa a nagytestű cápafajok közé tartozik Forrás: Wikimedia Commons

A kifejlett egyedek átlagos testhossza 3,2 -4 méter közötti, a koboldcápa maximális testhossza azonban a 6 métert is meghaladhatja. A koboldcápa felnőtt egyedeinek testsúlya 100-200 kilogramm körüli.

Elektromos vadász

Az állat megjelenésében kétségkívül a feje a legfurcsább. A rendkívül hosszúra nyúlt és széles orr alatti középállású száj, a kitüremkedő karcsú, magas fogakkal és az apró szemekkel félelmetes, már-már horrorisztikus megjelenést kölcsönöz ennek a cápafajnak. A lapátszerű orrporc azonban nem a természet szeszélyes játékának az eredménye, hanem a koboldcápa prédálásának egyik legfontosabb eszköze.

A koboldcápa bizarr széle során találhatók az apró pórusokból álló Lorenzini-ampullák Forrás: theherald.com.au

Az igen méretes rosztrumon ( orrporcon) apró pórusok százait fedezhetjük fel, ezek az úgynevezett Lorenzini-ampullák, a mikrofeszültség érzékelésének szervei. A mélytenger fényszegény, illetve természetes fény nélküli világában a koboldcápa a zsákmányállatok vérkeringése által generált mikrofeszültségű bioelektromos impulzusok érzékelésével találja és lepi meg áldozatait.

A koboldcápa elsősorban mélytengeri rákokat lábasfejűeket és csontos halakat zsákmányol Forrás: Museum Victoria/Finn

A mostani vizsgálat is megerősítette, hogy a koboldcápa általában mélytengeri rákféléket, lábasfejűeket és csontos halakat zsákmányol. Annak ellenére, hogy rendkívül ritka, a koboldcápa az egész világtengerben megtalálható, úgynevezett kozmopolita faj. Az atlanti vizekben a Mexikói-öböltől Madeiráig, valamint Dél-Afrika partvidékéig fordul elő.

A koboldcápa elterjedtségét bemutató térkép Forrás: Wikimedia Commons

Úgy tűnik, hogy az Atlanti-óceánon különösen kedveli a középóceáni hátságok hegyláncai feletti víztömegeket. Az Indiai-óceánból is ismert, főleg Dél-Afrika és Mozambik környékérő, a Csendes-óceánon egészen Kaliforniáig elterjedt.