Különleges, a legtöbb rovarra egyáltalán nem jellemző módon irányítják magukat ugrás közben az imádkozó sáskák – derült ki egy angol kutatásból, amely során a rovarfaj szárny nélküli példányainak mozgáskoordinációs tulajdonságait vizsgálták.
Malcolm Burrows, a Cambridge-i Egyetem nyugalmazott zoológus-professzora és Greg Sutton, a Bristoli Egyetem biológusa egy rovartani kiállításon vásárolt néhány imádkozó sáskát abból a célból, hogy tanulmányozzák a viselkedésüket és a szaporodási szokásaikat. A laboratóriumban a rovarok szépen sokasodtak, a két kutató figyelme pedig egyre inkább az ugrási mechanizmusukra irányult – észrevették ugyanis, hogy a sáskák rendkívül pontosan ugranak egyik helyről a másikra, ami a rovarvilágban nem igazán jellemző tulajdonság.
Burrows és Sutton eleinte azzal küzdött, hogy rábírják a sáskákat az ugrásra. „Nem tudtuk őket megijeszteni, vagy rávenni, hogy bármilyen fenyegető ingerre ugrással válaszoljanak” – magyarázta Sutton a kutatásról kiadott sajtóközleményben. –„Ezért úgy gondoltuk, máshogy próbálkozunk: eléjük raktunk valamit, amire átugorhatnak, és ez szinte minden alkalommal bevált.”
Az imádkozósáskák mindig nagyon pontosan ugrottak, a kutatók pedig azt vizsgálták, hogy a rovarok szárnyak híján milyen mozgástechnikát használnak a levegőben – a legtöbb rovarfaj ugyanis, miután elrugaszkodik a földtől, elveszíti az irányítást saját teste felett, és gyakran eltéveszti a célt, vagy teljesen pontatlanul landol. Mivel szabad szemmel lehetetlen eredményesen megfigyelni az ugrást (a sáskák a másodperc tizedrésze alatt hajtják végre), Burrows és Sutton videóra vette a folyamatot, majd lelassította. Több mint 50 fiatal sáska ugrását rözítették többszázszor ahhoz, hogy biztosak legyenek: mindegyikük ugyanazzal a technikával rugaszkodik el és érkezik meg.
Kiderült, hogy a sáskák először a lábaikkal rugaszkodnak el a kiindulási felületről, a levegőben pedig elforgatják potrohukat, mellső és hátsó lábaikat, méghozzá egymástól függetlenül. A kutatók szerint ez a videón is látható a mozdulatsor biztosítja a számukra, hogy egy szintben maradjanak a céllal, és pontosan érkezzenek.
„Ezt a stabilitást fenntartani úgy, hogy a test ne kezdjen el irányíthatatlanul forogni a levegőben, nagyon nehéz” – magyarázta Burrows. –„Még nehezebb, ha rövid mozgásról beszélünk, mint amilyen ez az ugrás is, ráadásul szárnyak sincsenek, amelyek segíthetnének az egyensúlyozásban. Ennek ellenére az imádkozó sáska úgy irányítja a testét, hogy az pontosan a céllal egy vonalba kerüljön – mindezt 100 milliszekundum alatt viszi véghez.”
Burrows és Sutton szerint az imádkozó sáskák ugrótechnikája akár a kisebb robotok fejlesztésében is segítségünkre lehet. A kutatás következő állomása az, hogy a kutatók rájöjjenek, mekkora szerepet játszik a sáskák agya ebben a komplex mozdulatsorban.