Az elmúlt évek egyik legerősebb geomágneses vihara érte el bolygónkat, amely az északi országokban csodálatos égi színjátékot okozott.
A 8-as erősségű Kp indexből kiindulva bizakodhattunk, hogy alacsonyabb szélességeket, így a Kárpát-medencét is elérheti a fényjáték. (A 0-tól 9-ig terjedő fokozatú skála talán az egyik legjobb indikátor arra, hogy bolygónkon milyen intenzitású sarki fény várható.) A magyar észlelői fórumokba először egy Kiskunmajsán készült felvétel robbant be, amely a Spaceweather.com nemzetközi űrportálon tűnt fel.
Ezután a világhálón egyre másra jelentek meg a beszámolók hazánkból, a Piszkéstetői Obszervatóriumtól kezdve Székelyföldig. Sok helyen a párás légkör nehezítette a megfigyelést, de a szerencsésebbek magasra felkúszó oszlopokat is láthattak. Jómagam a Bakony irányába tartottam, mivel a relatív halvány kontrasztú fénylés csak fényszennyezéstől távoli helyen érvényesül igazán jól.
Szabad szemmel a távoli hegyvonulatok felett először egy sápadt, vöröses fénybúra sejlett. Miután látásom adaptálódott a sötéthez, az idő folyamatában sárgás színek is megjelentek. A modern fototechnika a vizuálisnál jóval hatékonyabbnak bizonyult, így az elkészült felvételeken szinte virított a régóta áhított jelenség. A márkói község területén található kálvária mellett valósággal vörösbe borult a látóhatár, amely szép színkontrasztot mutatott a már messziről látható kápolna fehér falaival.
A mellékelt képen az épület felett a Sárkány csillagkép jellegzetes négyszöge azonosítható. A mi földrajzi szélességünkön nagyon ritka az aurora borealis jelensége: hazánkból utoljára 2005. január 21-én volt észlelhető egy kisebb intenzitású sarki fény, amely előtt a 2003. november 20-i nyújtott igazán maradandó emléket. Mivel a napvihar hatása elhúzódhat, érdemes ma este is kimennünk az ég alá egy újabb élmény reményében!
A sarki fény a Föld északi és déli pólusain egyaránt előforduló látványos magas légköri fényjelenség, amelyet a mágneses pólusoknál a magnetoszférába behatoló napszél töltött részecskéi (elsősorban protonok és elektronok) okoznak.
Elsősorban az északi féltekéről közismert ez a szép természeti tünemény, amelyet éppen ezért szokás északi fényként, vagy Aurora Borealisként is emlegetni. Ellenpárja, az Aurora Australis, azaz az Antarktiszon megfigyelhető „déli fény” semmivel sem ritkább északi „rokonánál”. Más kérdés, hogy az Antarktisz még az északi sarkkör vidékeihez képest is rendkívül elhagyatott terület, így arányosan kevesebben vannak, akik a déli fényben gyönyörködhetnek.
Leggyakrabban késő ősztől kora tavaszig fordulhat elő, és elsősorban az északi sarkkör feletti, valamint a déli sarkkör alatti területekről látható. Az alacsonyabb szélességi körökön rendkívül ritka, emiatt számít különösen érdekesnek a tegnap este Magyarországról megfigyelhető sarki fényjelenség. Hazánk területéről 1726-ból származik az első sarki fény észlelés leírása.
A sarki fényt kiváltó töltött részecskék túlnyomó többsége a Nap korpuszkuláris sugárzásából, az úgynevezett napszélből, kisebb hányaduk pedig a Naprendszeren túlról érkező kozmikus sugárzásból származik. Különösen intenzív lehet a sarki fény erős napkitörések alkalmával.
Egy-egy erős mágneses vihar hatására a jelenség az alacsonyabb szélességi körökön,- mint például tegnap este Magyarországon - is láthatóvá válik. A töltött részecskék nagyobb részét a bolygóközi tér ritka anyagába olvadó magnetoszféra eltéríti, amelyek egyedül csak a mágneses pólusok körüli tartományban jutnak be a légkörbe.
A jelenség hátterében a töltött részecskék és a magas légkör atomjainak, illetve molekuláinak ütközése áll. A gerjesztett atomok miközben visszatérnek alapállapotukba fényt bocsátanak ki.
A kibocsátott fény az adott atomra illetve molekulára jellemző, így például az oxigén a színkép látható tartományában zöld és vörös, a nitrogénmolekulák pedig kékes-ibolya színt bocsátanak ki. Az erős naptevékenység miatti mágneses viharok idején rövid időre megváltozhat a magnetoszféra szerkezete; ilyenkor esélyes e rendkívüli természeti jelenség megfigyelése az alacsonyabb szélességi körökön.