Milliónyi apró pók szántja a levegőt Ausztráliában, Suthern Tablelands környékén.
A hosszú, ezüstösen csillogó pókfonalak, amelyet a helybéliek cérnametéltnek vagy angyalhajnak, hazánkban pedig ökörnyálnak hívnak, sci-fi filmre emlékeztető kísérteties díszletként takarják be a környék szántóföldjeit.
Szakértők szerint ez a fajta „pókeső” nem is annyira ritka jelenség, mint amennyire gondolnánk.
Mindenesetre a helybélieket alaposan megdöbbentette ez a sajátos pókinvázió; a furcsa „időjárásra” Ian Wilson, a környék egyik gazdálkodója hívta fel a közvélemény figyelmét egy közösségi oldalon.
Az úgynevezett ballonozás, vagyis egyes pókfajoknak az a szezonális vándorlási szokása, amikor a kieresztett pókfonalak segítségével a légáramlatokkal vitetik magukat, nem számít ritka jelenségnek
– nyilatkozta az Ausztráliában megfigyelt jelenségről Rick Vetter az University of California (Riverside, CA Egyesült Államok) kutatója, a pókszabásúak szaktudósa a Live Science tudományos portálnak.
A többnyire talajlakó migráns fajok a vándorlási időszakban magasabb területekre, általában fákra másznak fel, a potrohukkal rögzítik magukat, majd megkezdik a hosszú, selyemszerű pókfonalak kibocsátását. Ezután következik a „felszállás”, az apró ízeltlábúak elengedik magukat, és fonalaik segítségével a légáramlatok szárnyán repülve megkezdik vándorútjukat.
Az ehhez hasonló eseményekre a fiatal pókok egész korosztályai állnak készen – erősítette meg az University of Akron (Ohio, Egyesült Államok) rovartani professzora, Todd Blackledge. A vándorló pókok általában folyamatosan, és a most észleltnél jóval kisebb csoportokban kelnek útra.
Amikor külső, elsősorban kedvezőtlen időjárási körülmények hátráltatják a migrációt, előfordulhat, hogy a meteorológiai feltételek kedvezőre fordulásával egyszerre emelkedik a levegőbe a mostanihoz hasonló póktömeg – fűzte hozzá Blackledge professzor. Ausztráliában egyes pókfajok vándorlási időszaka késő ősszel, májusban (a déli féltekén a március –május közti időszak az ősz), illetve a kora tavasz kezdetén (augusztus végén) szokott megkezdődni.
A pókháló szálai rendkívül erősek. A hálószövő fajok a prédálás eszközeként használják a hálókat. Egyes fajok tölcsér, mások spirálformájú vagy köralakú hálót szőnek, de szép számmal léteznek olyan pókfajok is, amelyek sohasem szőnek hálót.
A pókfonal strukturálisan a folyékony kristályokhoz hasonlítható.
A megszáradt szál nem oldódik a vízben, meglepő erősségét a fehérjeszálak beállításától illetve a száradás és nyújtás közben kialakuló apró kristályoktól kapja. A legerősebb hálót a Nephilia clavipes nevű faj szövi, hálói még a belerepült kisebb madarakat is képesek megfogni.