A francia forradalom idején, a jakobinus diktatúra, a Maximilien de Robespierre vezette terrorrendszer alatt erős egyházellenesség jelent meg az országban, és sorra zárták be a kolostorokat.
Erre a sorsra jutott a compiégne-i karmelita apácazárda is, amelynek 16 lakóját a cambrai-i börtönbe zárták egy csoport angol bencés apácával.
A jakobinus terror kicsit több mint egyéves időszaka alatt 300 ezer embert börtönöztek be, közülük 50 ezren soha nem szabadultak ki
– vagy meghaltak a börtönben, vagy pedig kivégezték őket. A francia királyok csontjait kiásták, és tömegsírokba dobták, a Gergely-naptárat pedig elvetették.
A hónapoknak új neveket adtak, hét nap helyett tízből állt egy hét.
Robespierre, bár eleinte ateista nézetek felé vezette a franciákat, később kijelentette, hogy a lélek létezik, és kezdeményezte az ész kultuszát, a Legfelsőbb Lény tiszteletét.
A karmeliták
A Karmelita Rendet a 12. században alapították Szent Bertold vezetésével Kármel hegyénél, amely a mai Izrael északi részén helyezkedik el. A rend Szűz Mária különleges védelme alatt áll, ezért a Mária-kultusz rendkívül erős közöttük. A hagyomány a Kármel hegyén élő remetéiig vezeti vissza a rend eredetét, akik az ókori Izrael prófétáinak örökségét folytatták. Szabályzatuk 16 cikkelyből állt, amelyek magáncellában lakásról, állandó imádkozásról és önként vállalt szegénységről szólnak. A compiégne-i kolostort 1641-ben alapították.A karmelita nővérek legnagyobb "bűne" az volt, hogy nem akarták elfogadni a kolostorokat (és így az ő zárdájukat) is megszüntető új alkotmányt. Az apácákat a cambrai-i börtönből Párizsba vitték bírósági tárgyalásra.
Itt szerencsétlenségükre csak a kolostori ruháikban tudtak megjelenni a bíróság előtt, mivel a világi öltözetüket éppen mosták, amikor megérkeztek a katonák, akik Párizsba hurcolták őket.
Ezt a tárgyaláson ítélkező bíró provokációnak minősítette, és szinte azonnal halálra ítélte mind a 16 előállított apácát, és még aznap estére elrendelte a kivégzésüket.
A nővérek haját és ruhájuk gallérját levágták, hogy megkönnyítsék a guillotine pengéjének útját - ezen kívül azonban apácaruházatukban vonultak a vesztőhelyre. A fennmaradt írásos emlékek arról árulkodnak, hogy a kivégzések szokásos harsány, tojásdobáló, szitkozódó hangulatát ez alkalommal néma csend váltotta fel.
A guillotine-hoz érkezve a nővérek énekléssel törték meg a fagyott csendet: a Veni Creator Spiritust kezdték kántálni.
A kivégzésre szólított apácák mindegyike letérdelt Theresa nővér, az egykori zárda vezetője előtt, és megcsókolta a kezében tartott, Máriát és kis Jézust ábrázoló szobrot.
Tíz nap múlva véget ért a jakobinus diktatúra is, és Robespierre ugyanúgy guillotine általi halált halt, mint a 16 apáca és a sok száz más áldozat, akit kivégeztetett.
Július 17-én a nővéreken kívül huszonhat másik áldozat is a nyaktiló alá került, de róluk szinte semmit sem tudunk.
A mártír apácák csontjairól csak annyit tudunk, hogy a Picpus temető egyik tömegsírjába dobták holttesteiket – világi ruháikat azonban megőrizték a börtönben velük élő angol bencés apácák.
A bencések azért érkeztek még a 16. század derekán Franciaországba, mert Angliában VIII. Henrik betiltotta a kolostori életet. 1795. május 2-án tértek vissza hazájukba, megalapították a Stanbrook apátságot, és magukkal vitték a mártír karmeliták ruháit is.