Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) VLT nevű távcsövével kémlelt, nagyjából négy fényév átmérőjű objektum valójában egy planetáris köd.
A planetáris köd kialakulásának feltétele, hogy
a vénülő csillag a Naphoz hasonló, kis- és közepes tömegű égitest legyen,
ellenkező esetben
szupernóva-robbanással
fog kimúlni.
Amikor a kevésbé masszív csillag már elég idős lesz, külső gázburkát elkezdi ledobni magáról. Miközben anyagot veszít, egyre mélyebb és forróbb rétegei kerülnek a felszínre. Miután a külső burok nagy része leszakadt, a forró égitest ultraibolya-sugarakat kezd kisugározni, ami ionizálja a csillagot körülvevő gázt.
Az ionizációnak köszönhetően az egyre táguló gázfelhő élénk színekben kezd pompázni.
A tüneményes képződmény élettartama csillagászati időmértékkel mérve viszonylag rövid – alig néhány tízezer év.
A gázburok tágulásával párhuzamosan a csillag fokozatosan lehűl, ami előbb-utóbb ahhoz vezet, hogy már nem tud elég ultraibolya-sugárzást kibocsátani az ionizáláshoz.
A köd szertefoszlik és láthatatlanná válik, a csillag pedig fehér törpévé alakul.
Az előbb vázolt sors vár majd a mi Napunkra is.