A Jupiter nem egy unalmas óriásbolygó, rajta a legváltozatosabb események zajlanak, így például szelek, felhők, vad viharok száguldanak az atmoszférában. A kutatók az új térképfelvételeket a Hubble Wide Field Camera 3 (magyarul: széles látószögű kamera 3) névre hallgató eszközével készítették.
Az eszköz adatai alapján 10 órás különbséggel két globális térképet állítottak elő a Naprendszer legnagyobb planétájáról – ezek által megismerhető a Jupiteren tomboló szelek sebessége, de azonosíthatók az atmoszférában lejátszódó különböző jelenségek is. Ezen kívül még az olyan híres képződmények változásai is nyomon követhetők, mint a Nagy Vörös Folt.
A Nagy Vörös Folt (Great Red Spot, röviden GRS) a Jupiter bolygón megfigyelhető, hatalmas – korábban a Földnél háromszor nagyobb – kiterjedésű, ellipszis alakú, nagynyomású anticiklon.
A folt már körülbelül 300 éve ismert jelenség, de az első tudományos megfigyelést és leírást csak 1831-ben készítették róla. A megfigyelések szerint mérete az 1930-as évektől folyamatosan csökken, ráadásul évről évre egyre gyorsabban. A Hubble-űrtávcső legutóbbi, 2014-es megfigyelése szerint az átmérője minden eddiginél kisebbre,
16 400 kilométerre zsugorodott.
Az új felvételek azt mutatják, hogy a folt méretének csökkenése némileg mérséklődött, de átmérője a tavalyinál így is 240 kilométerrel kisebb lett, ráadásul kerekebb alakot öltött.
Ugyanakkor nem csupán a méretbeli változás az egyetlen érdekesség, amit a Hubble kiszúrt. A folt centrumánál - amelynek színe a korábbinál sokkal fakóbb lett - egy szokatlan, leheletfinom szálszerű képződmény is látható, amely majdnem teljes szélességében átível az örvényen.
A 10 órás különbséggel lőtt felvételek tanúsága alapján ez a szálszerű áramlat szüntelenül forog és csavarodik, alakját az 540 kilométer per órával süvítő szelek folyamatosan torzítják.
A Jupiter egyenlítőjétől északra egy másik furcsaság is kiszúrható –
egy ritka hullámszerű struktúra, amihez hasonlót korábban csak a Voyager-2 űrszonda észlelt még évtizedekkel ezelőtt.
Az eszköz képein azonban a hullám csak nehezen volt észrevehető. A mostani fényképeken szereplő hullámot egy ciklonokkal és anticiklonokkal sűrűn tarkított régióban észlelték a kutatók.
A képződmény forrása a felhők alól eredhet, és csak akkor válik láthatóvá, ha egészen a felhőtakaróig felterjed, vélik a tudósok.
A megfigyeléseket az úgynevezett OPAL (Outer Planet Atmospheres Legacy) program keretében végezték el. Ennek célja, hogy a Hubble segítségével feltérképezzék a Naprendszer távolabbi részeinek bolygóit. A Jupiter mellett a Neptunuszról és az Uránuszról is begyűjtötték már a szükséges adatokat, az elkészült térképeket hamarosan publikálni fogják, a tervek szerint pedig a Szaturnusz is a sorozat része lesz.
A térképgyűjteménytől a kutatók azt várják, hogy az óriásbolygók légkörében végbemenő folyamatokat részletesebben megismerhetik, emellett azt is remélik, hogy a friss ismeretek birtokában jobban tanulmányozni lehet majd a Naprendszeren kívüli bolygók és Földünk atmoszféráját.