Napi 130 fős tömeges emberáldozat

Az Azték Birodalom a 15. század végére Közép-Amerika legerősebb haralmává vált

Emberáldozatok útján kerültek kapcsolatba isteneikkel egykor az aztékok. A tömeges mészárlás mindennaposnak számított, hiszen úgy vélték: e nélkül nem kelne fel újra a nap.

Pompás templomokat emeltek, jelentős katonai erővel rendelkeztek, rövid idő alatt hatalmas és despotikus államot hoztak létre a 15-16. századra.

Az aztékok a mai Közép-Mexikó szinte minden népét leigázták.

Társadalmi rendszerük legtetején az uralkodók és a harcosok álltak, de igen magas pozíciót töltöttek be az írástudó és művelt papok is.

Az Azték Birodalom a 15. század végére Közép-Amerika legerősebb haralmává vált Forrás: Wikimedia Commons/ Alexander Isachenko/Photographer: Alexander Isachenko

Utóbbiak jelezték, hogy mikor kell háborúba indulni, ha már nem volt elég feláldozható fogoly vagy rabszolga, és ők állapították meg az áldozati rítusok időpontját is, amit maguk végeztek el.

Lételemük volt a háború, amit szent dolognak tartottak.

Céljuk azonban nem a harcmezőn elkövetett gyilkolás, hanem a minél több hadifogoly begyűjtése volt.

Érzéketlenek voltak a halállal szemben

Az azték gyermekeket születésüktől fogva harcosnak nevelték. A várandós nő az azték hiedelmek szerint nem nézhetett sem a Holdra, sem a Napra, és fokozottan ügyelnie kellett az egészségére. Mindemellett kímélő étrendet vezettek be, könnyű munkákat végeztek és az utolsó hónapokban még a férjük közeledését sem fogadták el. A születés pillanatát a „halál órájának” nevezték. „Sas vagy Te, jaguár vagy!” – köszöntötték a világra jött fiaikat.

Teotihuacan, az aztékok egykor virágzó fővárosának ronjai a híres Nap és a Hold piramisokkal Forrás: Wikimedia Commons

Anyjuk a gyereket két éves korukig szoptatta, akinek már 3 éves korban elkezdődött igazi és kemény nevelése. A lányokat házimunkára szoktatták, a fiúk átkerültek az apa irányítása alá.

Öt évesen már komplex kiképzésen vettek részt, és a szigor végigkísérte egész életüket.

Hernando Alvarado de Tezozomoc Mexikó krónikája című művében így írt erről: „Józan életű, az időjárási viszontagságokat jól elviselő, fájdalomtűrő fiúkat neveljenek; olyan fiatalokat, akik érzéketlenek a halállal szemben.”

Hozzászokás a puritán élethez

Az aztékoknál kétféle iskolatípus létezett: a Calmecac és a Telpochcalli. Előbbiben képezték a jövő hadvezéreit és főpapjait, elsősorban a nemesi származású és a kereskedő sarjakból.

Napi szintű kemény testedzés, sportversenyek, értelmi nevelés várt rájuk.

Nem maradtak el a különböző játékok sem, amiket gyakran életre-halálra vívtak egymással. Az aszkétikus nevelés során a diákok teste ellenállóvá vált a hideggel és meleggel szemben, megtanulták elviselni az éhséget, szomjúságot és fáradtságot.

Azték harcosok a Mendoza-kódexből Forrás: Wikimedia Commons

„A fiatalokat ebben az iskolában nagy odaadásra és lemondásra nevelték, komolyság és szigorúság uralkodott az intézmény falai között – írja Ambrus Attiláné egyetemi docens az Egészségnevelés az aztékok körében című munkájában. – Mindennapos volt, hogy az ifjakat álmukból felriasztották, hogy az isteneknek tömjénáldozatot mutassanak be, éjfélkor a lehető leghidegebb vízben kellett megfürödniük. Gyakori volt az, hogy fülükből és lábukból vért vettek; rendszeres volt a böjt és a különböző fizikai munkák végzése is – írt az azték ifjak mindennapjairól a kutató.

A Sas harcosai

A speciális iskolában a gyerekek szilárd jellemű, rettenthetetlen harcosokká és erényes katonává váltak, az önfeláldozás és fáradhatatlanság példaképeivé.

Biztosak voltak benne: az evilági lét múlandó, így felesleges a méltatlan élethez való ragaszkodás.

Az azték harcosok két elit csoportot alkottak, a jaguár- és a sas harcosokat (előbbit a hatalom és bátorság, utóbbit a harciasság és fény, a Nap szimbólumaként tisztelték). Az igen fejlett, írásbeliséggel rendelkező civilizáció kiterjedt birodalmának fenntartásához az állandósult harcokra és az áldozatokra is szükség volt.

Véres emeberáldozat egykorú azték ábrázolása Forrás: Wikimedia Commons

Az aztékok ugyanis hittek abban, hogy életük minden pillanata isteneik kegyelmétől függ. Huizilopochtli törzsi isten például tömeges emberáldozatot „kívánt”, főként a csaták során foglyul ejtett ellenséges harcosok személyében.

E célra naponta akár 130 embert is feláldoztak.

„1487-ben Tenochitlán, az azték főváros főtemploma, a Templo Mayor hatodik újjáépítése alkalmából nagyszabású ünnepséget szerveztek – rögzítette feljegyzéseiben Diego Durán dominikátus szerzetes, aki egészen fiatalkorában került az akkori Mexikóba. – A négy nap alatt összesen 80 400 hadifoglyot áldoztak fel.” Ez a szám a 16. században készült Telleriano-kódex szerint 20 ezerre tehető.

Vér működteti a mindenséget

A vér mítikus szerepe az azték világban kiemelt: hiedelmeik szerint a vér működteti az egész világmindenséget. És a különböző isteneknek ezért elsősorban véráldozatra volt szüksége.

Reggelente a felkelő nap tiszteletére több száz madarat áldoztak fel az oltáron,

de nem riadtak vissza az öncsonkítástól sem. A fájdalommal szembeni tűrést a bátorság és erő jelének tekintették. Még az uralkodóknak is véráldozattal kellett rátermettségüket bizonyítani.

Az Azték Birodalom a legnagyobb kiterjedése idején Forrás: Wikimedia Commons

Hitük szerint a véráldozatokkal biztosították a világ körforgását és hitték, e nélkül nem kelne fel újra a nap.

„Az áldozatot az áldozati oltárra feszítették, ahol négy pap leszorította a karját és a lábát, az ötödik pedig obszidián áldozókéssel felhasította mellkasát, és kitépte a még dobogó szívet – jegyzi meg Harmat Árpád Péter a Történelem Klub egyik szerzője. – A holttestet ledobták a templom lépcsőjén, majd felszedték, és egy részét, így a combját, jutalomként oda adták a foglyul ejtőjének.” A még dobogó szívet a főpap felmutatta az őrjöngő tömegnek. Az áldozatok feje azonban a koponyaoltárra (chompantli) került.

Megették a spanyol hódítókat?

A kannibalizmusnak szigorú szabályai voltak, ami kizárólag az ellenséges fogoly karjára és lábára korlátozódott. Más források szerint az aztékok saját embertársaikat is megették. Ennek okát is sokféleképpen magyarázzák: túlnépesedési gondokat orvosoltak e meglehetősen bizarr módszerrel, esetleg a proteinhiányon igyekeztek felülkerekedni.

Az antropológusok azonban az emberáldozatokat kizárólag vallási célzatúnak vélik.

Hernán Cortes, az Azték Birodalom meghódítója Forrás: Wikimedia Commons

„Az áldozatok számára hatalmas megtiszteltetés volt, hogy őket áldozták fel az isteneknek” – nyilatkozta az AP-nek Carmen Piojan, aki már korábban is talált kannibalizmusra utaló leleteket az azték birodalom egykori területén. A Mexikóvároshoz közeli Tecuaque (nahuatl nyelven: „ahol megeszik az embereket”) területén dolgozó régészek azt is kimondták: az aztékok elfogtak, majd rituálisan feláldoztak több száz, korábban istenként tisztelt spanyol hódítót.

Cortes és az utolsó azték uralkodó,II. Moktezuma Forrás: Wikimedia Commons

A lelőhelyen 550 kitépett szívű, feldarabolt, megfőzött, illetve tisztára kapart csontú áldozat maradványaira bukkantak. Ezt a legújabb kutatások is alátámasztják, melyek szerint legalább minden tízedik áldozatnak a központi piramison belül eltávolították a húsát, és a csontok jelentős részét erős hőhatás érte.

Romlatlan gyerekáldozatok

Nem csak a csatában ejtett foglyokat, hanem gyakorta nőket és kiskorú gyerekeket is áldoztak. Hitték ugyanis, hogy ők még valóban tiszták és teljesen romlatlanok.

A Templo Mayorbeli régészeti feltárások összesen 126 emberáldozatra utaló maradványt tártak fel,

köztük 43 gyermekét. Csontjaikon azonban semmiféle vágásnyomot nem találtak a szakemberek, így azt feltételezik, hogy a Tlaloc erősitennek szánt áldozatoknak „csak” elmetszették a torkát.

A spanyol hódítókat eleinte az azték isten, Tollaskígyó leszármazottainak gondolták Forrás: Wikimedia Commons

„Egy hatalmas sírgödröt találtunk, benne négy gyermek csontvázával, amelyek részben, négy másik gyerekcsontváz pedig teljes egészében el volt szenesedve.” – mondta el Nadia Velez Saldana, az Ecatepec területén végzett ásatások vezetője az Associated Press hírügynökségnek.

A most felszínre került leletek a Magliabecchi-kódex emberáldozati szertartásokról szóló ábrázolásait is alátámasztják.

Eddig összesen 127 áldozatinak bizonyult csontvázat találtak a mexikóvárosi régészeti múzeum gyűjteményében, amelyeket egy expedíció során, 1960-1967 között hoztak felszínre. Ezeknek csaknem 80 százaléka 3 és 11 év közötti gyermek csontmaradványa.

(Jeki Gabriella összeállítása)