Tomas de Torquemada a keresztény hit védelmezőjeként a késői 15. században szolgált Spanyolországban.
Csak az „egy ország, egy nép, egy vallás” teóriában hitt,
és az inkvizíció ügyét extrém odaadással és hűséggel szolgálta. Ferdinánd király és Izabella királynő támogatásával vezette a szent inkvizíció intézményét, több ezer embert börtönzött be, kínzott meg és küldött máglyára.
Korabeli írások csak „szadista fanatikusként” tartják számon.
Neve egyet jelent az inkvizíció horrorjával, a vallási vakbuzgósággal és a kegyetlen fanatizmussal. Munkálkodásának éveit a faji megkülönböztetés miatt a történelem a „középkori holokauszt” kifejezéssel illeti:véleménye szerint ugyanis a bűn eredendően a zsidók vérében van. A halála után is milliók rettegték a nevét.
Életét arra áldozta , hogy megvédje a felfogása szerinti „keresztény hit tisztaságát”. Nagyon fiatalon lépett be a domonkos rendbe, és nagybátyja, a bíboros és teológus Juan de Torquemada révén igen gyorsan a segoviai Santa Cruz kolostor perjelévé, azaz a szerzetesközösség első emberévé léptették elő.
A buzgó dominikánus szerzetesre az akkori uralkodó, az igen fiatal Kasztíliai Izabella is felfigyelt és felkérte, legyen a tanácsadója és gyóntatója.
Időközben komoly befolyást szerzett a madridi udvarban
és fontos szerepe volt az Inkvizíció Szent Hivatalának (El Santo Oficio de la Santa Inquisition) létrehozásában.
A törvényszék 1481 és 1498 között közel százezer ítéletet hozott (általában az elítéltek számára nem túl kedvezőeket), és több mint tízezer embert küldött máglyára.
Ahogy azt Kamen a The Spanish Inquisition című könyvében írja az inkvizítorok gondolkodásmódjáról: „Emlékeznünk kell arra, a per és a kivégzés fő célja nem az, hogy megmentsük a vádlott lelkét, hanem hogy a közjó érdekében járjunk el, és hogy félelmet plántáljunk másokba.”
Magyaros nevén Torquemada Tamás meg volt győződve arról, hogy a zsidó és iszlám kikeresztelkedettek, valamint a zsidó vallásúak és a mórok veszélyt jelentenek Spanyolország vallási és társadalmi életére, valamint negatív befolyást gyakorolnak a katolikus monarchiára.
Olyan emberek, akik veszélyesek: csak színlelik, hogy áttértek az új vallásra. A szent inkvizíció létrejötte után azonban még két évet kellett várnia a vezetői szerepre. Bár a hit védelmére felállított törvényszék vezetőjét a királynő választotta ki, az offícium mégis világi intézmény volt.
Torquemadának ezért kellett megvárnia IV. Sixtus pápa jóváhagyását, ami csak 1483 augusztusában érkezett meg. A főinkvizítor először Castilla y Leon területén kezdte meg rettegetté vált feladatát, majd október 17-én kiterjesztette hatalmát Aragóniára, Katalóniára, Valenciára és Mallorcára is. Miután újjászervezte az 1478-as spanyol inkvizíciót, újabb törvényszékeket alapított Sevillában, Jaénban, Cordobában, Ciudad Real városában és Zaragozában.
1483-ra már 28 helyen működött a szent inkvizíció egy-egy törvényszéke, amelyek hatásköre nem csupán az eretnekség és a hithagyás bűnére, hanem a boszorkányságra, a szodómiára, a poligámiára, az istenkáromlásra, az uzsorára és más bűnökre is kiterjedt. A tortúra, azaz a kínvallatás valamennyi esetben megengedett és szükséges, sőt előírt módszernek bizonyult.
Torquemada kemény, durva eszközökkel dolgozott, és gyakran alkalmazta a halálbüntetést. Elvárta, hogy a feltételezett bűnösökre a szomszédok, családtagok, barátok is terhelő vallomást tegyenek.
A szent inkvizíciótól hamarosan már az egész Ibériai-félsziget őslakossága rettegett.
A vallatás során alkalmazott testi kényszer soha nem okozott közvetlen életveszélyt, de a lehető legnagyobb fájdalommal járt.
Kedvelt kínzóeszközként alkalmazták az a kor „nagy találmányát”, a spanyolcsizmát: a vádlott egyik lábát két darab szorítófa közé tették, majd ha a vallató kérdésére nem a megfelelő választ adta, szorítottak egyet rajta, igen nagy fájdalmat okozva. És ezt néha egészen addig folytatták, amíg a kényelmetlen csizma teljesen összezúzta a lábszárcsontot.
Másik kedvelt kínvallatási módszer volt a víztortúra (toca), amikor nagy mennyiségű vizet öntöttek le a vádlott torkán. Torquemada szívesen alkalmazta a szorítást (portro) és a csigázást (garrucha) is, előbbinél feszíthető csomózású kötelekkel erősítették a vádlottat a kínpadhoz, majd ezeket feszítették meg, utóbbinál csigával emelték egyre magasabbra a hátrakötözött kezeket, miközben a lábakra súlyokat helyeztek.
Hatásos kínzási módszernek bizonyult a körmök letépése, vagy az az alá vert szögek, valamint a test égetése. Ezeket a kínzási módszereket az inkvizítorok gyakran együttesen alkalmazták.
A főinkvizítor fontos feladatának tekintette Spanyolország megtisztítását az eretnekségtől. A királyi pár pedig egységes keresztény államról álmodott. – A zsidók mindaddig, amíg maradnak, kísértést jelentenek a konverzorok számára zsidó örökségük gyakorlására – hangoztatta Torquemada. 1491-ben végül vérvádat emeltek a konverzorok (az identitásukat megtartott zsidók) és marranók (magyarul „disznók”, azaz olyan zsidók ellen, akik áttértek, de titokban megtartották eredeti vallásukat) ellen, akiket a spanyol királyi trón elleni összeesküvéssel vádoltak.
Ez jelentette a fordulópontot, amely a zsidók kiűzetéséhez vezetett Spanyolországból. 1492. januárjában Ferdinánd király és Kasztíliai Izabella Granadában egy dekrétumot bocsátott ki, amelyben egyes források szerint három, mások szerint négy hónapot adtak a spanyol zsidóságnak a távozásra.
A királyi dekrétum következményeként több százezer zsidó hagyta el Spanyolországot. Aranyat, ezüstöt vagy drágaköveket azonban nem vihettek magukkal, csak szellemi tőkéjüket, amivel jóval kevesebbé vált az egykori Spanyolország.
Tomas de Torquemada 1420-ban Valladolidban született és
zsidó vér is csörgedezett az ereiben, nagyanyja ugyanis kikeresztelkedett marrán zsidó nő volt.
A hivatalos spanyol történetírás hosszú ideig nagy becsben tartotta, Sebastián de Olmeio krónikás egyenesen „Spanyolország fényének” nevezte.
Bár Sixtus pápa jóváhagyta kinevezését, a spanyol inkvizíciót egész Európában elrettentő példaként emlegette és formálisan elítélte azt. A főinkvizítor az 1490-es években már csak több száz fős katonai kíséretével mert nyilvánosan mutatkozni. A sok ezer ártatlan ember kínhaláláért felelős Torquemada
1498. szeptember 16-án, 78 évesen, ágyban és párnák között hunyt el.
Legfőbb világi patrónusa,II. Ferdinánd spanyol király anyai ágon maga is zsidó származású volt. Ironikus módon a spanyol zsidóság anyagilag és erkölcsileg is támogatta a királyi pár házasságát.
(Jeki Gabriella összeállítása)