Elképesztő kincsekkel teli hajót találhattak Finnországban

aranypénz
A Hanneke Wrome állítólag több millió dollárnyi aranypénzt és ékszert hordozott, a kutatók remélik, hogy beigazolódik a legenda
Vágólapra másolva!
150 millió dollárnyi ékszer és aranypénz lapulhat abban a 15. századi hajóban, amelyet finn kutatók találtak meg Jussarö-sziget közelében – a mesés kincsről legendák szólnak.
Vágólapra másolva!

Finnország partjai mentén találták meg tavaly régészek a 15. században elsüllyedt Hanneke Wrome hajó roncsait, amelyben akár 150 millió dollárnyi ékszert és aranypénzt is találhatnak a kutatók.

A Hanneke Wrome egy másik hajóval együtt indult el Lübeckből Tallinba 1468. november 11-én, de soha nem érkezett meg. A finn partoknál a szokatlanul erős szeles időben a másik hajó sikeresen manőverezett, a Hanneke azonban fedélzetén 200 utassal elsüllyedt. „Ez volt az időszak egyik legnagyobb hajókatasztrófája, és nem az egyetlen, ami ezen az útvonalon történt” – mondta el a Discovery Newsnak Rauno Koivusaari, a régészeti projekt vezetője.

A Hanneke Wrome állítólag több millió dollárnyi aranypénzt és ékszert hordozott, a kutatók remélik, hogy beigazolódik a legenda Forrás: Wikimedia Commons

A Hanneke roncsait Jussarö-sziget közelében találták meg. „A hajó maradványai kelet-nyugati irányban szóródtak szét, ez is bizonyítja, hogy a vihar alatt süllyedt el” – magyarázta Koivusaari. Az egykor 130 láb hosszú hajóról Micke Ahgren készített víz alatti videofelvételeket, ezeken jól látszik, hogy a fából készült hajótest és egy horgony nagyon jó állapotban maradt fenn.

Az ásatások még nem kezdődtek meg, de a kutatók reménykednek a kincs feltűnésében. Egyelőre a roncs különböző darabjainak azonosítása folyik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!