6000 méteres mélységben, a kemény létfeltételekkel jellemezhető abisszikus régióban vették videóra az Atlanti-óceán fenéksíkságán élő meghökkentő állatokat a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Ügynökség (National Oceanic and Atmospheric Administration, NOAA) kutatói.
A különleges, furcsa, és sokszor félelmetes lényeket
egy távvezérlésű robot (Remotely Operated Vehicle, ROV) segítségével rögzítették.
A ROV mélytengeri felfedezőútjait folyamatosan nyomon lehetett követni online csatlakozással, így sokkal több szaktudós figyelhette meg egyszerre az abisszikus régió élőlényeit, mint egy hagyományos terepi kutatás során.
A három szakaszban végrehajtott Océano Profundo 2015 expedíció április 9-től április 30-ig tartott.
Az volt a cél, hogy a Puerto Rico körüli, alig felderített mélytengeri területet figyeljék meg,
és minél több itt élő állatfajt kapjanak lencsevégre.
Az expedíció első és második szakasza elsősorban a régió oceanográfiai tulajdonságainak feltérképezésére irányult (a környékről korábban csak nem megfelelő minőségű műholdas adataink voltak), a harmadikban pedig a ROV járműé volt a főszerep.
A helyszínre biológiai sokfélesége (biodiverzitása) mellett elsősorban azért esett a választás, mert a terület két tektonikai lemez találkozásánál fekszik, így
a kutatók adatokat gyűjthettek az Atlanti-óceán legmélyebb árkának kialakulási folyamatáról.
A mélytengeri árok, amely egy alágyűrődési, úgynevezett szubdukciós zónát jelöl, igen fontos a természeti katasztrófák, elsősorban a törésvonal mentén kipattanó földrengések és az ezeket követő cunamik vizsgálatában is.
A felszínre sugárzott felvételeket tengericsillag-, medúza- és korallszakértők vizsgálták, akik együtt dolgoztak velünk"
– mondta el Andrea Quattrini, az expedíció egyik vezető kutatója. " A hagyományos kutatóutakon limitált számú férőhely áll a tudósok rendelkezésére a hajón, így csak 12-15 kutató dolgozhat egyszerre" – fűzte hozzá Andrea Quattrini.
Az expedíciót az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Ügynökség támogatta. A tengerbiológusokból és oceanográfusokból álló csoport a szervezet Okeanos nevű hajójának fedélzetén vágott neki az izgalmas felfedezőútnak.
Sikerült több olyan élőlényt is lencsevégre kapni, amelyek egyelőre ismeretlenek a tudomány számára
– a videofelvételen látható bordásmedúza-féle (Ctenophora) például egy teljesen új faj lehet.
Tizenkét merülés során a ROV segítségével összesen 100 halfajt, 50 mélytengeri korallt és több száz gerinctelent sikerült videóra venni, ezek nagyobb részét még soha sem sikerült megfigyelni természetes környezetében.
A felvételek elemzése még folyik, de az már biztos, hogy legalább két új fajt sikerült felfedezni:
az egyikük egy bordásmedúza-féle, a másik pedig egy ismeretlen halfaj.
A Puerto Rico-árokban található az Atlanti-óceán legmélyebb pontja.
A Milwaukee-szakadék 8 648 méteres mélységével egyben a világtenger legmélyebb, pacifikus medencén kívüli pontja is.
A mélytengeri árkok ott alakulnak ki, ahol a kihűlt, bazalt alapú, vékony, de nagy sűrűségű óceáni kéreg a könnyebb kontinentális kéreggel ütközve ez utóbbi alá nyomul.
A szubdukció és az ennek nyomán kialakuló mélytengeri árkok elsősorban a bezáródó óceáni medencéket jellemzik.
Az óceánok fejlődését leíró Wilson-ciklus megkülönbözteti a születő, riftesedő hasadékvölgyből kialakuló embrionális, az intenzív hátság- és óceáni aljzatképződéssel jellemezhető kinyíló, valamint a kiterjedt mélytengeri árokrendszerrel rendelkező bezáródó óceánokat.
A jelenkorban a Wilson-ciklus első fázisába sorolható születő óceán a Vörös-tenger, az Atlanti-óceán pedig a ciklus második szakaszában lévő, kinyíló, intenzíven táguló óceán, amelynek középóceáni hátságrendszerén rendkívül aktív az új óceáni kéregképződés. A középóceáni hátság riftvölgyében folyamatosan kiömlő és megszilárduló kőzetolvadék ellentétes irányba tolja az óceáni aljzatot.
Ez a tágulási folyamat, amelyet az oceanográfiai szakirodalomban spreadingnek neveznek, tektonikailag nyugodt, mélytengeri árkoktól mentes peremszegélyekkel jellemezhető.
Az Atlanti-óceán egyetlen jelentősebb mélytengeri árka, a Puerto Rico-árok nem mond ellent az előbbi törvényszerűségnek. A karibi mikrolemez ugyanis tektonikailag a pacifikus lemez részét alkotja.
A nyugati irányba tolódó atlanti lemez ütközése hozta létre a Puerto Rico-árkot.
A jelenleg legnagyobb kiterjedésű óceáni medence, a peremtengerei nélkül is több mint 166 millió km2 kiterjedésű Csendes-óceán a Wilson-ciklus harmadik, bezáródási szakaszában van már.
A pacifikus lemez ütközése hozta létre azt a kiterjedt, az Aleut-szigetektől Új-Zélandig húzódó hatalmas árokrendszert, amely a földkerekség legnagyobb mélységeit rejti. E vonal mentén húzódik a nyugat-pacifikus „tűzgyűrű” is.
Az alábukó óceáni kéreg miatt ez a terület a Föld szeizmikusan legaktívabb vidéke,
a szigetív-vulkanizmus pedig ebben a térségben (Fülöp-szigetek, Szunda-szigetek) rendszeresen különösen heves, úgynevezett eruptív vulkánkitöréseket produkál.
A mélytengeri árkok biológiai értelemben a rendkívüli fizikai környezet, a rettenetes nyomás, az örök sötétség, valamint a hideg víz miatt önálló élőhelynek számítanak.
A világtenger és a Föld legkeményebb életfeltételeit kínáló úgynevezett hadális öv élővilágáról szinte még semmit sem tudunk.