A rabbik áldásával harcoltak az I. világháború zsidó honvédei

Az első világháborús magyar hadsereg zsidó honvédeiről tartottak egész napos előadássorozatot a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és levéltárban. Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság által is támogatott rendezvényen több történész hangsúlyozta a Monarchia-korabeli hadseregének befogadó voltát, zsidó származású honvédek nemcsak a vitézségért kitüntetettek között, de a tábornoki karban is helyet kaptak.

A rendezvény fővédnöke, Varga Tamás honvédelmi miniszterhelyettes megnyitóbeszédében hangsúlyozta, kötelesség emlékezni az elesett hősökre, „azért, hogy hőseink áldozatát megértve, kárpótlásul egy szabad, boldog jövőt építsünk gyermekeinknek”.

Varga Benedek, a Semmelweis Múzeum főigazgatója arról beszélt: a Monarchia hadseregében, csakúgy, mint az akkori orvostársadalomban jellemzően nem foglalkoztak az ember származásával, akár a zsidó, akár nemzeti kisebbségek közül érkezett valaki. Mint mondta, ebből a szempontból az I. világháborút követő események, a vörös- és fehérterror ennek véget vetett.

Tábornokok és gyalogosok

Szintén a Monarchia hadseregének befogadó voltát hangsúlyozta Erwin A. Schmidl, a bécsi nemzetvédelmi egyetem oktatója. „Ausztria volt az első európai ország, akik engedélyezték

a zsidók katonai szolgálatát, már 1788-ban soroztak zsidókat is a császári hadseregbe”

– mondta. Az első világháború alatt mozgósított 9 millió katona mintegy 300 ezer volt zsidó vallású, az összes katona 3 százaléka, ami megegyezik a zsidóság számarányával a Monarchiában.

Isonzói csata, az osztrák-magyar sereg katonái ivóvizet vételeznek az olaszországi Isonzónál Forrás: AFP/Berliner Verlag

Schmidl elmondta, tévhit, hogy a zsidók többségét a hadtáp vagy orvosi egységekbe osztották be, valójában a nagy többségük harcoló alakulatokban szolgált, többségük a gyalogságban. A professzionális tisztikarban alulreprezentált volt a zsidóság – itt még mindig a hagyományos nemesi és katonacsaládok fölénye volt jellemző – ehelyett több esélyük volt a tartalékos tiszti állományban, ahol

a zsidók aránya öt százalék volt, közülük néhányan tábornoki rangig is eljutottak.

Schmidl szerint az osztrák-magyar hadsereg vállaltan soknemzetiségű volt, vezetői úgy tekintettek magukra, mint akik „felülemelkednek a származáson”, emiatt ritkább volt a zsidó katonákkal szembeni diszkrimináció, mint a civil életben, ez kiderül például a háború alatt kiosztott kitüntetésekből is.

Alpinista az olasz fronton

Az egyik legmagasabb érdemrenddel kitüntetett, Dobredonál hősi halált halt zsidó honvéd, Serényi Jenő portréját mutatta be Rózsafi János hadtörténész, akit legtöbben a Nagy Háború Blog szerzőjeként ismernek. Serényi ügyvédként dolgozott, de leginkább hegymászóként vált ismertté, őt tartják a magyar hegymászósport egyik megteremtőjének, a témában több szakkönyvet is írt.

Hegymászógyakorlatának bevonulása után is hasznát vette:

a budapesti 1-es honvédezredben felderítőként szolgált, kezdetben a Beszkidek Kárpátokban, majd az olasz fronton, a Júliai Alpokban, ahol számos merész felderítő- és járőrakcióval vált ismertté.

Skoda M11 Mörser mozsárágyú az olasz fronton Forrás: Fortepan/Vogl Elemér

Az olasz frontra már szakaszparancsnokként került, utolsó bevetésére a hírhedt dobredói frontszakaszon került sor. 1915. július 14-én gránáttalálat miatt esett el, előtte a magyar gyalogság egész napos harc után visszaverte az olasz támadást. Július 28-án posztumusz arany vitézségi éremrenddel tüntették ki.

Kohn Sámuel, majd a Monarchia hadügyminisztere

Az osztrák-magyar hadsereg zsidó származású tisztjei közül a legmagasabb rendfokozatot Hazai Samu altábornagy érte el. A Kohn Sámuel néven született katonatiszt a Ludovika Akadémián végzett, itteni tanulmánya alatt keresztelkedett át, és változtatott nevet 1876-ban. A főtiszti képzés elvégzése után oktatóként, illetve az akadémiai közlöny szerkesztőjeként helyezkedett el a Ludovikán, szakíróként az ő nevéhez fűződik Carl von Clausewitz: A Háborúról című munkájának magyarra fordítása. A tábornoki rendfokozatot 1907-ben érte el, altábornaggyá már a háború alatt léptették elő.

Politikai pályáját képviselőként kezdte, majd 1910-ben a Tisza István vezette kormányban honvédelmi miniszter lett, a tárcát 1917-ig vezette, majd a háború végéig a 46. közös gyalogezred parancsnokaként szolgált. A Tanácsköztársaság idején letartóztatták, a kommün bukásáig fogva tartották. A Horthy-korszakban is köztiszteletben állt, 1927-ig a felsőház tagja volt, de még megérte a harmadik, nürnbergi típusú faji zsidótörvény bevezetését,1942-ben, 90 éves korában halt meg.

Nem volt elfogadott gyakorlat

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija a I. világháborúban szolgáló zsidó honvédeket érintő vallási dilemmákról beszélt. Mint mondta, mivel az európai zsidó diaszpóra tagjait sokáig nem sorozták be a hadseregekbe – sok helyen a fegyverviselést is tiltották nekik –

a zsidó hagyományban nem alakult ki gyakorlat arra, milyen előírásokat kell követni katonaként.

„A 19. század előtti zsidó filozófusok a háborút nem tartották dicsőséges dolognak, azt tanították, nagyobb dicsőség intellektuális csatákban részt venni, mint fizikai harcban” – mondta.

Megemlékezés a Kozma utcai zsidó temető első világháborús hősi parcellájánál Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Ezért évszázadok óta az I. világháború volt az első olyan háború, amiben zsidók nagy számban részt vettek (bár Magyarországon korábban az 1848-49-es honvédseregekben is viszonylag sok zsidó katona szolgált). Köves Slomó hozzátette Magyarországon azonban a háborút megelőzte a zsidó emancipáció, és

a magyar zsidóság jó része úgy érezte, ezért hálával tartoznak az országnak,

és, hogy meg kell mutatni a hűségüket. Ezt tükrözi a legtöbb korabeli rabbi útmutatása is, ezekre a korszakból megmaradt levelezések is utalnak.

„Sokan kérdezték, mi a teendő, ha a fronton több vallási előírást nem tud a katona megtartani, például a szombatot” – mondta Köves Slomó. „A Biblia szerint ha védelmi háborúban vesz részt valaki, megszeghető a szombat, vagy a kóserségi törvények.

Kérdés, hogy az I. világháborús hadműveletek értelmezhetők voltak-e védekezésként

– a korabeli magyar rabbik értelmezése általában az volt, hogy igen.” Egy másik magyar rabbi a Talmud egyik szakaszára hivatkozott, amely szerint „az országod törvénye törvény”, ez abban a kontextusban elsősorban az adófizetésre vonatkozik. „A rabbi értelmezése szerint az adó nemcsak pénzben, hanem vérrel, vagyis katonai szolgálattal is ki kell fizetni.”

Afganisztánba is küldött imakönyvet a tábori rabbi

Köves Slomó beszélt arról is, hogy az I. világháború volt az első alkalom, amikor a magyar hadseregben tábori rabbik is szolgáltak, köztük volt olyan, aki harci cselekményekben is részt vett. Az Origo kérdésére Köves Slomó elmondta, a tábori rabbinátus, amelynek ő is tagja, ma hét taggal működik (a keresztény felekezetek 10-20 tábori lelkészt állítanak ki),

ma a szerepük nem elsősorban a katonák lelki gondozása, hanem az ismeretterjesztés,

hagyományőrzés, példaként említette a Magyar zsidó hadviseltek aranyalbuma című könyv újrakiadását.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija: szimbolikus feladata is van a tábbori rabbinátusnak Fotó: Bielik István - Origo

„A tábori lelkészeknek a sorkatonaság eltörlése óta kevesebb dolguk van, hiszen ma már nem kiskatonák élnek életvitelszerűen a laktanyákban, így aki szeretne istentiszteleten részt venni, azoknak van erre lehetőségük a Honvédségen kívül is. A nagyobb ünnepeket azért megtartják a tábori rabbik, és vannak katonák, akik hozzájuk fordulnak tanácsért, például az egyik Afganisztánban szolgáló honvéd is kért imakönyvet a tábori rabbinátustól” – mondta Köves Slomó. Hozzátette:

a honvédségi lelkészi szolgálatoknak ma inkább szimbolikus szerepe van,

a nemzeti egységet, közte a zsidó közösség nemzethez tartozását is hivatott kifejezni. Emellett megjelennek különböző honvédségi intézményekben, például iskolákban, ahol az előítéletek elleni fellépés a cél.