A világhírű fizikus, Stephen Hawking arról ábrándozik, hogy fényvitorlás „miniűrhajókkal” fedezi fel a legközelebbi csillagrendszert, az Alfa Centaurit. Hasonló vágyakat dédelget az amerikai űrkutatási hivatal is, igaz, ők most beérik egy jóval közelebbi célponttal, a Naprendszer szélével. A két elgondolásban az a közös, hogy kitalálóik újfajta „vitorlákkal” indulnának neki a nagy utazásnak.
A NASA mérnökei úgy vélik, a pilóta nélküli űrszonda (mely a HERTS nevet kapta) 20 kilométer hosszú kábelekből álló vitorlájával akár 10 év alatt el lehetne jutni a Naprendszer külső határvidékére. Ezt a régiót a Voyager-1 űrszondának több mint 30 évébe tellett elérni.
A hagyományos napvitorláknál a napszél (a kiáramló töltött részecskék) nyomása generálja a tolóerőt. Ez folyamatos gyorsulást biztosít a szonda számára, ha viszont nagyon távolra sodródik az eszköz, a gyorsulás mértéke elhanyagolhatóvá válik.
Az újfajta napvitorlás (pontosabban e-vitorlás) abban különbözik elődjétől, hogy a protonok töltését használja fel a szonda meghajtásához. A HERTS vitorlája tulajdonképpen 20 darab, pozitív töltésű, rendkívül vékony alumíniumhuzalokból áll össze. A Nap hatalmas sebességgel (400-750 kilométer per szekundummal) ontja magából a töltött részecskéket, a protonok pedig nekiütköznek az e-vitorlának. Mivel a huzalok pozitív töltésűek, taszítják a protonokat, ami lendületet ad az egész szerkezetnek.
A NASA laboratóriumában jelenleg is zajlanak a tesztelések. A tudósok természetesen felhívták a figyelmet arra, hogy ne álmodozzunk 1-2 éven belül megvalósuló villámgyors űrutazásról, az e-vitorlák tervezésével és megépítésével még rengeteg munka van. Legkorábban egy évtized múlva próbálhatjuk ki a technológiát.