Fekete füstbe és vérbe borult az Északi-tenger

Az 1916 május 31-én elkezdődött jütlandi csata volt a haditengerészet történetében a legnagyobb, csatahajók közötti ütközet

Száz éve, 1916. május 31-én a délutáni órákban vette kezdetét a haditengerészet történetének nehéz felszíni egységek között lezajlott legnagyobb ütközete, a jütlandi csata. A német császári Nyílt tengeri flotta főparancsnoka, Von Scheer tengernagy a brit partvidék bombázására futott ki flottakötelékével, és így keveredett bele a csatahajók között valaha lezajlott legnagyobb tengeri csatába. Nem sejthette, hogy a brit titkosszolgálat feltörte a haditengerészet kódját, csakúgy, mint negyedszázaddal később, a második világháború idején az Enigmát.

Derült égből villámcsapás

A brit 1. könnyűcirkáló hajóraj, a horizont alatt gyülekező „Nagy Flotta” felderítő egysége a ködös, borongós Északi-tengeren szokatlanul tiszta, verőfényes időben közeledett Dánia nyugati partvidéke felé. A HMS Galatea cirkálón a rádiós tiszt igyekezett is kihasználni a május végi napsugarak kellemes cirógatását, és a fedélzeten elnyúlva sütkérezett.

Az 1916. május 31-én elkezdődött jütlandi csata volt a haditengerészet történetében a legnagyobb ütközet csatahajók között Forrás: Origo

Nem sokáig örvendezhetett azonban a kapóra jött napkúrának,

mert megszólaltak a szirénák, és a kürtös riadót fújt.

Bristor hadnagy később így emlékezett vissza az ütközet kezdetét jelentő pillanatokra: „Már korábban hallottam, hogy a délután folyamán valamikor gyakorlat lesz, ezért komótosan sétáltam a helyemre… De ahogy felmentem a lépcsőn az előfedélzetre, majdnem megsüketültem a hathüvelykes ágyú durranásától, és kis híján leestem a lépcsőről. Beugrottam a rádiósfülkébe… a kis rézdobozba akkor csúszott le a parancsnoki hídról a jütlandi csata első jelentése: ellenséges romboló a láthatáron!” (Forrás: Imperial War Museum, File 1010: Battle of Jutland, A.J. Bristor, Letter)

A Von Hipper admirális kötelékébe sorolt SMS Von der Tann csatacirkáló aratta a jütlandi csata egyik első győzelmét Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Amikor a HMS Galatea rádiós tisztje a hirtelen felmorajló löveg hangjától majdnem leesett a lépcsőn, éppen délután két órát mutatott a parancsnoki híd órája. Ezekben a pillanatokban Nagy-Britannia és a császári Németország flottája,

250 hadihajó, és fedélzetén több mint százezer tengerész, teljes gőzzel közeledett egymáshoz,

hogy megvívják a csaknem második éve zajló „nagy háború” első és egyben utolsó tengeri ütközetét.

Vilmos nem fért a bőrébe

Az 1888-ban trónra lépett II. (Hohenzollern) Vilmos, Viktória brit királynő és II. Miklós orosz cár "kuzinja", a korabeli Európa legdinamikusabban fejlődő régi-új nagyhatalma, Németország császára lett.

II. Vilmos császár (középen, tengerészsapkában) volt a névleges flottafőparancsnok. Vilmos konfrontatív külpolitikát folytatott Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

A 19. század egyik legtehetségesebb politikusa, Otto von Bismarck kancellár, a német egység megteremtője, a klasszikus európai „Realpolitik” atyja, és a nagyhatalmi erőegyensúly mestere külpolitikájának fókuszába az ország adott érdekeinek mindig megfelelő szövetségkötési politikát állította.

Az ifjú II. Vilmos Bismarck társaságában. Nem hallgatott a "vaskancellár" tanácsára Forrás: Wikimedia Commons

A hivataláról 1890-ben lemondott „vaskancellár”

ezt a szellemiséget hagyta örökül az izgága, öntörvényű ifjú uralkodónak,

aki alig várta, hogy kiléphessen Bismarck árnyékából.

Otto von Bismarck, a reálpolitika és az erőegyensúly nagymestere nem volt jó véleménnyel II. Vilmos képességeiről Forrás: Bundesarchiv

II. Vilmos valódi birodalmi álmokat kergetett,

ezért vált törvényszerűvé, hogy a német gyarmati törekvések mentén a császári kormány előbb-utóbb szembekerül Nagy-Britanniával.

A 19-20. század fordulóján a birodalmi politika sarokkövét a flották alkották; csak olyan hatalom rúghatott labdába a gyarmatokért és a világ újrafelosztásáért folytatott versenyben, amely megfelelően felszerelt és a brit flottával - a kor legerősebb haditengerészete - legalább összehasonlítható hajóhaddal rendelkezett.

II. Vilmos császár mellett egy később nagy hírnevet szerzett politikus, Winston Churchill áll Forrás: First World War

Ez a felismerés állt a német hajófejlesztési program hátterében, amely különösen a 20. század első évtizedében kezdett kiteljesedni, végleg megrontva a viszonyt a brit oroszlán és a német sas között.

A HMS Dreadnought mindent idézőjelbe tett

A 20. század első évtizedében Nagy-Britannia rendelkezett a világ legnagyobb és legerősebb hadiflottájával. A tengeri uralomra törekvő hatalmak – a dominanciájára féltékeny, revansra vágyó Franciaország, a vilmosi Németország vagy a Távol-Kelet felemelkedő új nagyhatalma, a Japán Császárság - lázas flottafejlesztésbe kezdtek.

A HMS Dreadnought, amely forradalmat csinált a hajóépítésben Forrás: Wikimedia Commons

Az 1904-ben kitört orosz–japán háború legnagyobb tengeri ütközetének, a cári flotta csúfos vereségével végződött 1905-ös csuzimai ütközetnek a tanulságait is felhasználva, a brit Királyi Haditengerészet vezérkari főnöke, a rendkívül tehetséges és sokoldalú Lord John (Jacky) Fisher tengernagy 1906-ban egy forradalmian új brit csatahajótípus szolgálatba állítását szorgalmazta. Az új típus minden kortárs csatahajót elavulttá tett.

Jacky Fisher tengernagy (a kép bal szélén) a haditengerészet lordjaival Forrás: Royal Navy Archive

Ettől kezdve a HMS Dreadnought,

az úgynevezett „all gun ship”-koncepció első képviselője lett az etalon a világ haditengerészetei számára.

(Az all gun ship egynemű, nagy és azonos kaliberű, forgatható páncéltornyokba szerelt ágyúkkal ellátott, turbinahajtással és erős páncélvédelemmel rendelkező csatahajó.)

Lord John "Jacky" Fisher tengernagy, a flotta vezérkari főnökeként rendkívül sokat tett a királyi haditengerészet modernizálásáért Forrás: Wikimedia Commons

Németország sajátos módon profitált a HMS Dreadnought által fémjelzett technikaváltással; hadiflottájának gerincét

ugyanis már eleve „Dreadnoughtként” építette meg az első világháborút megelőző években,

jelentős technikai előnyhöz jutva más hadiflottákkal szemben.

Az SMS Seydlitz csatacirkáló tipikus példája az első világháború előtti modern német hajóépítésnek Forrás: Battle of Jutland

Noha a német császári hadiflotta 1914-ben, az első világháború kitörésének évében mennyiségileg még jóval alatta maradt a brit flottának (1914-ben a modern, Dreadnought típusú csatahajók aránya 22:16 volt az angolok javára), ám technikai fölényt szerzett, ami a jütlandi csatában fényesen be is igazolódott.

A tétlenség évei

1914 augusztusában, a „nagy háború” kitörésekor mind a brit, mind a német hadiflottánál azt várták, hogy az euforikusan csatába masírozó szárazföldi csapatokhoz hasonlóan hadihajóik is kifutnak a nyílt tengerre, megütközni az ellenséggel. Ám a háború első két éve, néhány romboló- és cirkálóosztályba tartozó kisebb kötelék által végrehajtott hadivállalkozást leszámítva, a csatahajók és csatacirkálók legénysége számára a tétlenség jegyében telt el.

A HMS Victor cirkáló pusztulása a jütlandi csatában. A jütlandi ütközet előtt csak kisebb összecsapások voltak a brit és a német tengerészeti erők között Forrás: Birish Battles

Mindkét haditengerészet vezérkara, illetve a politikai vezetés is ódzkodott a méregdrága elrettentési szimbólumok bevetésétől. A brit honi flotta főparancsnoka, John Jellico tengernagy, első tengeri lord intellektuális, habozásra hajlamos, az alapos mérlegelést mindenek elé helyező haditengerészeti vezető volt, aki sokáig nem akarta kockára tenni a brit flotta büszkeségének számító modern csatahajókat.

John Jellico tengernagy Forrás: Wikimedia Commons

Német kollégája, Hugo von Pohl tengernagy ugyancsak kerülte a nagy egységekkel történő kockázatos kitörés megkísérlését a rendkívül szűkös kijárattal rendelkező Balti-tengerről. A mindenki által félt és óvatosan kerülgetett nagy összeütközés azonban már nem váratott túl sokáig magára. 1915 februárjában a német admiralitás bejelentette, hogy

a Nagy-Britannia és Írország körüli vizeket háborús övezetnek minősíti,

amelyben minden, Németországgal szemben hadviselő szövetséges állam hajóját felszólítás nélkül elsüllyeszti.

Reinhard Scheer tengernagy a Nyílt-tengeri flotta főparancsnoka Forrás: Wikimedia Commons

Noha ez a fenyegetés elsősorban az igen sikeresen működő U-Bootok tevékenységének kiterjesztésére vonatkozott, ellenlépések megtételére sarkallta az Admiralitást. Még fontosabbá vált a Nyílt tengeri flotta jelentette fenyegetés elhárítása. A langyos állóvízből való kimozdulást a császári flotta élén történt személyi változás is előmozdította.

Hugo von Pohl tengernagy Forrás: Wikimedia Commons

1916 januárjában a súlyosan beteg Von Pohl tengernagy lemondott tisztségéről. II. Vilmos Reinhard Scheer admirálist nevezte ki Von Pohl utódjául a Kaiserliche Marine, a császári haditengerészet élére. Scheer pont az ellentettje volt elődjének; az új, agresszív főparancsnokot a merész kezdeményezőkészség jellemezte.

Szerette volna kicsalogatni a brit flotta egy részét

Scheer tengernagy világos stratégiai célokat tűzött ki a flotta részére. Tisztában volt azzal, hogy a brit hadiflotta számbeli túlereje nem teszi lehetővé, hogy a királyi haditengerészet egészével vegyék fel a harcot. A német admirális azt tervezte,

hogy a császári hadiflotta szakaszosan végez a brit haditengerészettel,

de legalábbis annyira meggyengíti, hogy teljesíthető legyen a kitűzött legfőbb stratégiai cél.

Alfred von Tirpitz nagyadmirális, a jütlandi csata idején II. Vilmos tengerészeti minisztere Forrás: Bundesarchiv

A legfontosabb általános stratégiai cél a Németországot fojtogató tengeri blokád feltörése és a német hadi-, illetve kereskedelmi hajók szabad kifutásának biztosítása volt az Atlanti-óceánra. Scheer tengernagy május elején engedélyt adott arra, hogy Norvégia és Dánia vonalában a teljes német flotta betörjön az Északi-tengerre, majd a meglepetés erejét kihasználva szétlőjék az Anglia keleti partvidékén fekvő parti létesítményeket és hadikikötőket.

A jütlandi csatában kulcsfontosságú szerepet játszó Franz von Hipper altengernagy (a képen középen), mellette balról a második Karl Dönitz, aki a második világháborúban először mint a tengeralattjáró flotta parancsnoka, később pedig mint a Kriegsmarine főnöke játszott szerepet Forrás: Bundesarchiv

A haditerv szerint Franz von Hipper altengernagy csatacirkáló-köteléke halad az élen, amelyet Scheer admirális vezénylete alatt a csatahajókból álló főerő követ. A német haditengerészeti vezérkarnak fogalma sem volt arról, hogy az angol hírszerzés a terv minden részletét ismeri.

A Balti-tengerből halászták ki a kódkönyvet

Még 1915-ben, orosz katonai búvárok a Balti-tengeren elsüllyesztett

SMS Magdeburg könnyűcirkáló roncsából értékes relikviát hoztak a felszínre;

az északi-tengeri német flotta kódkönyvét. A hírszerzési szempontból felbecsülhetetlen értékű dokumentum másolatát a cári hadvezetés eljutatta a szövetséges briteknek is. 1915 novemberében egy brit halászhajó utóbb ugyancsak kincsnek bizonyult német roncsot talált.

Csatasor a jütlandi ütközetben Forrás: Graet War at Sea

A hálót szakasztó német torpedónaszád roncsából ugyanis előkerült az a kódkönyv – a hozzá tartozó részletes használati utasítással együtt -, amit Berlin, valamint a külföldi német követségek és konzulátusok használtak az egymással folytatott diplomáciai táviratváltásaikhoz. Az oroszoktól megszerzett kódot Oxfordból és Cambridge-ből toborzott tudósok törték fel, és ettől kezdve az Admiralitás a német flottaparancsnokság valamennyi titkos üzenetét el tudta olvasni.

Füstöt fejlesztő német rombolók Forrás: British Battles

Így természetesen Scheer haditerve sem érte váratlanul őket. Jellico tengernagy feladva óvatosságát elhatározta, hogy ezt a soha vissza nem térő alkalmat kihasználva a teljes brit flottával kifut, és megsemmisíti II. Vilmos felszíni hadiflottáját.

Hosszú csatasor, teljes gőzzel Jütlandnak

Az Admiralitás haditerve nagyon hasonlított a németekéhez. Még mielőtt Scheer egységei kifutottak volna, Jellico admirális utasítást kapott, hogy a királyi haditengerészet Scapa Flow-i és Firth of Forth-i kikötőiben horgonyzó nehézegységekkel haladéktalanul hajózzon Dánia partjaihoz, majd álljon lesbe, várja meg a Nyílt tengeri flotta felbukkanását, és semmisítse meg a német hadihajókat.

A HMS Birmingham találatot kap a jütlandi csatában Forrás: Royal Navy Mod

Az angol flotta május 30-án este szedte fel a horgonyt;

az élen az agresszív és rámenős, „bevállalós” parancsnok, Sir Robert Beatty altengernagy haladt hat csatacirkálóból álló kötelékével, mögötte másfél órányira lemaradva Jellico parancsnoksága alatt robogott teljes gőzzel a csatahajókból álló félelmetes csapásmérő erő.

Sir Robert Beatty admirális Forrás: Wikimedia Commons

Amikor május 31-én felvirradt, a brit tengerészek gyönyörködve nézték a látóhatárig húzódó csatasort. „A cirkálók hasítottak az élen, majd a csatahajók hatalmas armadája követte őket öt vagy még annál is több oszlopban, körülvéve a rombolók karával. Ilyen látványt nem mindennap lát az ember” – jegyezte fel naplójában az egyik tengerész. (Forrás: Ronald H. Spector: At War at Sea - Sailors and Naval Combat in the Twentieth Century, New York, Viking Penguin, 2001).

Csatasorban haladó hadihajók a jütlandi ütközet idején Forrás: Great War at Sea

Beatty admirális köteléke éppen délkelet felé haladt, hogy találkozzon Jellico csatahajóival.

Délután 2 óra 20 perckor vette a HMS Galatea rádióadását két ellenséges romboló észleléséről.

A német hadihajók Von Hipper tengernagy előretolt felderítő kötelékéhez tartoztak, amely öt csatacirkálóból, öt könnyűcirkálóból és harminc rombolóból állt.

Franz von Hipper altengernagy, a német csatacirkáló-kötelék parancsnoka Forrás: Wikimedia Commons

Beatty a zászlóshajója, a HMS Lion fedélzetén utasítást adott az irányváltásra, hogy felvegye a harcérintkezést a felfedezett német kötelékkel. Jellico admirális ekkor még Beatty altengernagy egységeitől mintegy órányira lemaradva haladt.

Beatty nem sokat habozott, felvonatta a György-keresztes hadilobogót,

majd csatarendbe fejlődve teljes gőzzel megindult az ellenség irányába.

Eltakarta a napot a tenger felett szálló ágyúfüst

Von Hipper és Beatty admirális előőrsei délután 15 óra 20 perckor - miután lőtávolságra érték be egymást - vették fel a harcérintkezést.

A jütlandi csata térképvázlata Forrás: Wikimedia Commons

A német technikai fölény már az első összecsapáskor kiderült. Von Hipper tengernagy csatacirkálói – szemben a brit csatacirkálók 340 mm-es főlövegeivel – csak 280 mm-es hajóágyúkkal rendelkeztek, ám az angolokénál jóval korszerűbb lőelemző készüléknek és különösen a kitűnő sztereó-Zeiss-távolságmérőnek köszönhetően már az első sortüzeik célba találtak.

Egykorú olajfestmény a jütlandi cstáról Forrás: Battle of Jutland

(A német csatacirkálóknak jóval nagyobb volt az övszélessége is, ami nagyobb stabilitást és pontosabb célra tartást biztosított.)

Az első összecsapás során az SMS Seydlitz sortüze telibe találta a HMS Queen Mary csatacirkálót.

Az egyik gránát átütve a gyengén páncélozott fedélzetet, a brit hadihajó lőszerraktárában robbant; az angol csatacirkáló perceken belül lángoló ronccsá vált.

Az égő HMS Queen Mary Forrás: Royal Navy Mod

Még ennél is rosszabbul járt a HMS Indefatigable, amelyet az SMS Von der Tann talált telibe. A gránáttalálattól felrobbanó lőszerraktár szabályosan kettétépte a csatacirkálót, amely perceken belül elsüllyedt.

A találatot kapott brit hajók 2200 fős legénységéből mindössze csak harmincan élték túl a német támadást.

Von Hipper teljes győzelemre törekedett; a tenger fenekére akarta küldeni a nehéz helyzetbe került angol kötelékparancsnok megmaradt csatacirkálóit is.

Égő brit csatacirkáló Forrás: Royal Navy Mod

Beatty admirálist szorult helyzetéből Jellico csatahajóinak felbukkanása mentette meg; Von Hipper látva az erőviszonyok hirtelen megváltozását, taktikusan visszavonult. Beatty felmentése után Scheer admirális csatahajói is felbukkantak a láthatáron.

Scheer tengernagy a második áttörési kísérlet után ideiglenesen visszavonult, és éjszaka ismételte meg az angol csatasor elleni támadását Forrás: Bundesarchiv

A német flottaparancsnok ekkor eszmélt rá, hogy a „Nagy Flotta” összes felsorakozott egységével került szembe.

Jellico igyekezett kihasználni az angol túlerőt;

a döntő összecsapás megindítása előtt el akarta vágni a német flotta visszavonulásának útját úgy, hogy az angol csatasorból elkülönített kötelékkel Scheer harccsoportja és a szárazföld közé kerül.

A HMS Lion csatacirkáló, Beatty admirális zászlóshajója Forrás: Great War at Sea

A német flottaparancsnok azonban időben felismerte Jellico admirális szándékát, és ellentámadásba kezdett; nem törődve a britek számbeli fölényével, kétszer is rátámadt a csatasorra, megkísérelve annak szétszakítását.

A létszámhátrányban lévő német flotta nagyobb veszteséget okozott az angoloknak, mint amit ők maguk elszenvedtek Forrás: Britis Battles

A britek mindkét támadási kísérletet meghiúsították, ám Scheer olyan ügyesen manőverezett, hogy a német támadások visszaverése ellenére, a britek sokkal súlyosabb veszteségeket szenvedtek. A német parancsnok, ha nem is tudta a brit flotta csatasorát szétzilálni, ám sikeresen megakadályozta, hogy bekerítsék.

Éjszakai rajtaütésből született taktikai győzelem

Scheer ideiglenesen visszavonult, de nem adta fel az angol erők szétzilálásának tervét.

Ezért június elsejére virradó éjszaka harmadszor is keresztező támadást indított a brit csatasor ellen.

Ez alkalommal azonban nem a csatasor közepét, hanem a gyengébb felszíni egységekből álló végét támadta meg, sikeresen legázolva ezeket a hajókat és megbontva az angol hadrendet.

A megrongálódott SMS Seydlitz a csata után Forrás: Bundesarchiv

Scheer ebben az összecsapásban vesztette el egyetlen csatahajóját, valamint kénytelen volt elsüllyesztetni az egyik súlyosan megsérült csatacirkálót is, mivel nem tudták vontatókötélre venni a mozgásképtelenné vált hadihajót.

Reinhard Scheer tengernagy ezután az éjszakai sötétséget kihasználva, flottájával elhagyta az ütközet helyszínét.

Június elsején hajnalban a hazai partokat védő német aknazár előtt vett fel új hadrendet, készen állva arra, hogy ismét megütközzék a vélelme szerint nyomukban lihegő brit flottával.

A HMS Queen Mary pusztulása Forrás: British Battles

Erre azonban már nem került sor; Jellico miután nem akadt Scheer nyomára, és erősen tartott egy bekerítő hadmozdulattól, Beatty altengernagy dühöngése ellenére is parancsot adott a visszafordulásra.

Beatty admirális folytatni akarta a csatát Forrás: Wikimedia Commons

A britek vesztesége létszámfölényük ellenére sokkal súlyosabb volt a németekénél, 6094 tengerészt és 113 300 tonnányi hajót vesztettek, szemben a németek 62 230 tonnányi hajó- és 2551 fős emberveszteségével. Reinhard Scheer admirális és a Nyílt tengeri flotta taktikai győzelmet aratott a brit királyi haditengerészet felett, ám a jütlandi ütközetből Nagy-Britannia került ki stratégiai győztesként.

Megemlékezés a jütlandi csatáról. Az ütközetet mindkét fél győzelemként értékelte Forrás: Battle of Jutland

A június elsejére átnyúló ütközet után a császári hadiflotta soha többé nem tört ki az Északi-tengerre, így Scheer legfőbb stratégiai célját, a blokád megszüntetését nem sikerült elérniük. A jütlandi csatában szerzett fájdalmas sebek ellenére, egészen a világháború végéig, a brit oroszlán maradt a tengerek ura.