Vannak olyan becslések, amelyek szerint az elmúlt száz év technológiai fejlődése nemcsak a híres Moore-törvényt (miszerint a mikroprocesszorok teljesítménye körülbelül kétévente duplázódik) dobja a szemetesbe, hanem egyenesen egy exponenciális robbanás elé nézünk.
Van olyan is, aki szerint a következő 100 év technológiai fejlődésének mértéke az elmúlt 20 000 évét (!) is túlszárnyalja.
Elég, ha csak az okostelefonok eddigi teljesítménynövekedésére gondolunk. Ma már egy-egy újabb okostelefon-generáció bevezetésekor az első hétvégén eladott példányok összteljesítménye akár 20-30-szorosa az 1990-es években a világon működött összes személyi számítógép teljesítményének.
És akkor még nem is említettük az amerikai hadsereg számára dolgozó DARPA legújabb fejlesztéseit sem a különböző, immáron az ember és az internet közvetlen kapcsolatát megteremtő implantátumok terén. Mielőtt a sci-fi filmeket felidéznénk, és mosolyognánk ezen, vegyük észre, hogy ez sem előzmény nélküli.
Kevéssé ismert, hogy a siketek és súlyos nagyothallók számára már az 1980-as évek végétől kifejlesztettek egy olyan speciális, beültethető eszközt (az ún. cochleáris implantátumot), amely valódi hallásélményt ad tulajdonosának (még ha nem is ugyanolyat, mint az „eredeti”). Eddig több mint 300 ezer ember viselt, illetve visel jelenleg ilyen, a koponyába beültetett eszközt világszerte,
és ezáltal folyamatosan nő az ilyen módon rehabilitált emberek száma is.
Jómagam pedig egy olyan hallásjavító készüléket (nem implantátumot) viselek, amelyet eredetileg hírszerzési céllal kezdtek kifejleszteni évtizedekkel ezelőtt, különösen az iránymikrofon technológiáját.
És ez még csak a kezdet,
hiszen vannak már olyan végtagok, amelyek egyenesen akár „jobbak”, mint az eredetiek
– gondoljunk csak Oscar Pistorius (mindkét lábán amputált, de speciális végtagokat használó dél-afrikai rövidtávfutó) ügyére, amikor is nagyon komoly vizsgálatokat folytattak le vele szemben annak megállapítására, hogy nem adnak-e a műlábai behozhatatlan, „tisztességtelen” előnyt számára versenyzéskor.
Ez pedig egy másik nagyon fontos kérdést vet fel, mint ahogy erre a EuroScientist-ben idén februárban rámutattam: vajon a fogyatékosság lesz-e az innováció új motorja, ami már magát az embert „fejleszti”, illetve a termelékenységét? Mielőtt erre bővebben rátérnénk, még egy fontos dologra rá kell mutatni.
Természetesen egyetértek azzal, hogy az emberek termelékenységét (képzettséget, alkalmazható tudást és további készségeket) folyamatosan fejleszteni kell, különösen amint az automatizáció és a robotika alkalmazása, terjedése felgyorsul.
Azonban ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik.
Az USA munkaerő-piaci adatai azt mutatják, hogy 2000–2010 között a meglévő munkaerőnek csak a töredéke (1 százalék alatt) volt képes átmenni – akár átképzéssel – az IT-szektorba.
Ugyanakkor kétségtelen az is, hogy ez a szektor ugyan nagyon dinamikusan nő (2022-ig mintegy közel 20 százalékkal bővül az IT-szakemberek iránti kereslet),
azonban még ezzel együtt is csak a munkavállalók 3 százalékát fogják kitenni ezek a szakemberek.
Kutatások alátámasztják azt is, hogy a telefon (kommunikáció) és a gépesített járműpark (logisztika) tömeges és olcsó megjelenését követően – mindezek ellenére – a dolgozók termelékenysége relatíve folyamatosan csökken(t) Nyugaton az 1960-as évektől kezdve.
Néhány évtizede még évente 4 százalék körül nőtt a termelékenység, ez ma már bőven 2 százalék alatt van.
Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a mesterséges intelligencia (keresőszolgáltatások, adminisztrációs ügyek, banki ügyintézés stb.) is kezd túllépni a termelésben való eddigi, a humán munkavállalót „kiegészítő” szerepén, ezért viszont gyakorlatilag az ember helyébe lép a monoton, repetitív, ámde magasabb végzettséget igénylő munkakörökben is.
Így már nem beszélhetünk a munkaerő termelékenységéről,
legfeljebb a termelés hatékonyságáról, ami már gyakorlatilag üzemgazdaságossági kérdés.
Nem véletlen, hogy például egyes, legnagyobb amerikai ügyvédi irodákban kétharmaddal csökkent a gyakornokok iránti kereslet, hiszen az egyik legfontosabb eddigi feladatukat (jogi precedensek kikeresése könyvtárakban)
az egyre intelligensebb keresőszoftverek a másodperc tört része alatt elvégzik.
Vagy gondoljunk akár a robot pénzügyi tanácsadókra az angolszász világban, ahol már éves szinten közel 20 milliárd dollárnyi vagyont kezelnek önállóan.
Másfelől kérdés az is, hogy lehet-e növelni az emberek termelékenységet az automatizált területeken, a szolgáltatások terén.
A válasz egyértelműen nem.
Erre jó példa az Amazon Kiva nevű robotjainak sikere, amelyek (akik?) pusztán néhány év leforgása alatt olyan fejlesztéseken mentek keresztül, hogy ma már 80 százaléknál is magasabb termelékenységgel dolgoznak a raktárakban, és a korábbi másfél órás rendelésteljesítés helyett immáron alig negyed órára van szükség, hogy a postázandó tételeket összegyűjtsék a világcég 120 raktárjában.
Hasonló százalékokkal kalkulálnak az elemzők az önműködő személyszállító és teherjárművek kapcsán a kamionsofőrök és buszvezetők esetében is az USA-ban, több millió munkahelyet veszélyeztetve.
Előbb azonban a termelésben, ideértve a mezőgazdaságot is, várható további átalakulás,
majd ezt fogja követni a szolgáltatások robotizálása. Ezért azt becsülik, hogy ez a folyamat elsősorban a fejlődő (például Kína, India stb.) országokban fog drámai változást hozni a következő néhány évben, ahol ráadásul a középosztály az elmúlt 10 évben soha nem látott növekedést tapasztalt.
Nem is kell évtizedeket jósolni az átállásra, hiszen Kínában már jelenleg is több mint ötszáz robotokat gyártó cég működik, és a robotika világpiaca 2020-ra megháromszorozódik, elérve a bűvös 60 milliárd dolláros összeget. Történik mindez úgy, hogy a jóval alacsonyabb bérszinttel működő Kínában is már kevesebb mint két év alatt megtérül egy ipari robotba történő befektetés.
Mi jöhet még? A jövőbeli termelékenység fokozása többféle módon történhet. Ennek egyik, már ismert iránya a mesterséges intelligencia (AI),
az önmagukat tanítani képes applikációk, illetve robotok terjedése.
És ha már itt tartunk, idetartozik akár a humanoid kinézetű robotok megjelenése is, amelyek egyre inkább már olyan ágazatokban is terjednek már, amelyeket korábban „humánbiztosnak” véltek, mint például a turizmus (utazási ügynökök, recepciósok) vagy az egészségügy (ápolószemélyzet, sebészek).
Gyakorlatilag nincs olyan nap, amikor az óriáscégek ne jelentenének be valamilyen AI-re épülő szolgáltatást, legyen az a pénzügyi szektor vagy akár egy robotokkal működtetett hotel Japánban.
A robotika és a mesterséges intelligencia az élet minden területén, a munkajogtól egészen a biztosítási ágazatig forradalmi változásokat fognak hozni,
amint erre Zara Orsolya, a párizsi székhelyű, Association du droit des robots tagja az Európai Jog legfrissebb számának (2016/2.) vezércikkében (Robo sapiens, avagy személy lesz-e a robot?) kifejti.
Azonban ezen felül is vannak még további, szinte már-már hihetetlen lehetőségek az emberek képességeinek fejlesztésére: ilyen a korábban említett rehabilitációs technológia elképesztő fejlődése (upgrade-elt implantátumok, szuperanyagokból álló mesterséges végtagok, vagy akár a nemrég szabadalmaztatott okos kontaktlencsék elterjedése stb.), illetve a genetika és a génsebészet.
Ha már genetika, akkor érdemes tudni, hogy a jelenlegi trend az, hogy az öröklött vagy súlyos genetikai rendellenességek kijavítása az úgynevezett CRISPR-technológia révén hamarosan elérhetővé válhat. Ez azt jelenti, hogy a fogyatékosságok megszüntetésétől az
egészen új képességek vagy többlettulajdonságok megjelenésig
már szinte bármi elképzelhető. (Talán a sok szuperhősös film is hozzásegít bennünket ahhoz, hogy ezt a „valóságot” egyre gyorsabban elfogadjuk.)
Nem véletlen, hogy Jennifer Doudna biológus a kaliforniai Berkeley Egyetemről tiltakozó mozgalmat indított. Doudna részt vett ennek a 2012-ben kifejlesztett génmanipulációs eljárásnak a kidolgozásában, amelynek hatékonysága a majmok esetében már megközelíti az 50 százalékot, az embereknél pedig a 20 százalékot. Az amerikai tudományos élet egyik legfontosabb fóruma, a Science magazin hasábjain ennek a technológiának a kordában tartása és morális-erkölcsi szempontok szerinti felügyelete érdekében nemrégiben parázs vita kezdődött.
Sőt, újabb áttörés történt: idén áprilistól a Washingtoni Egyetem és a Microsoft kutatóinak köszönhetően az emberiség ma már arra is képes,
hogy 10 000 gigabyte-nyi digitális adatot egyetlen parányi DNS-ben tároljon.
No, de térjünk vissza a robotokhoz! És arra, hogy mit is fognak gondolni az emberek a robotokról. Ez kultúránként nagyon eltérő lesz. És ennek bizony köze van a vallásokhoz is. Itt ugyanis alapvetően lesz egy kulturális különbség amiatt, hogy a kereszténység a szellem alatt kizárólag az emberi testtől elkülönülő, független, „individuumot” ért. Ázsiában már más a helyzet: ott az animizmusnak köszönhetően
létezik egy olyan felfogás, illetve hagyomány is, ami alapján egy robotnak lelke,
személyisége, sőt saját, csak neki tulajdonított tudata is lehet, ami gyökeresen más hozzáállást eredményezhet.
A tudósok és filozófusok közt is egyre nagyobb vita kezd kibontakozni a tekintetben, hogy tulajdonképpen mi is az a tudat (a szellemtől vagy lélektől elvonatkoztatva), hiszen jóval alacsonyabb életformákról, sőt akár sejtekről derül ki egyre több olyan információ, hogy ők is rendelkeznek valamiféle tudatféleséggel (azaz érzékelnek, egyenként kommunikálnak és reagálnak, méghozzá egy „közösség” részeként). Ez el is vezet bennünket oda, hogy miként tekintünk magunkra, emberekre, mit tartunk fontosnak (vagy tiltottnak), és mégis milyen értékeket vallunk.
Vagyis nagyon hamar el fog jönni az az idő, amikor arról kell mintegy új társadalmi szerződést kötni, hogy mely területeket lehet, szabad és tilos (teljes mértékben, illetve azonnal) automatizálni, és ez pedig értékek nélkül aligha elképzelhető. (Például tényleg személlyé válhat-e egy robot a jogok és kötelezettségek tekintetében, miközben egy magzat nem minősül személynek?)
Ez pedig több szabályozást feltételezhet, nagyobb állami szerepvállalással, ami – egyebek közt – ütközhet a szolgáltatások nyújtásának és az innovációnak a szabadságával, és végső soron a versenyképességgel, egyébként negatív hatást gyakorolva a gazdasági növekedésre.
A munka és a gazdaság világa azonban mindig is részben kulturális értékek mentén szerveződött a szűken vett gazdasági érdekek (profitszerzés) mellett, illetve azok ellenében. (Lásd például a rabszolgamunka vagy a gyermekmunka tilalmát a nyugati felvilágosodást követően.) A mostani helyzetet bonyolítja az is,
hogy immáron minden szempontból egy globális és azonnal hozzáférhető világban élünk,
különböző fejlettségi szintek, értékek és kultúrák sokaságában, amelyek tulajdonképpen versengenek egymással.
Ráadásul az úgynevezett középosztály a következő időszakban Ázsiában növekszik a legrohamosabban, így az ENSZ korábbi, mélyszegénységgel foglalkozó fejlesztési célkitűzése egyértelműen sikeressé vált: a következő évtizedekben annyival nőhet (változatlan feltételek és folyamatok esetén) az ázsiai középosztály, mint amekkora az EU össznépessége.
Ez egy olyan szempont, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, amikor fogyasztási szokásokról, elérhető termékekről és szolgáltatásokról, vagy akár gazdaságpolitikákról beszélünk, hiszen a 19–20. században az európai (és angolszász) kultúra (valamint középosztály) határozta meg a globális trendeket,
méghozzá az „aszimmetrikus” gazdasági ereje alapján.
(Megjegyzés: a Világbank szerint az EU részesedése a világ GDP-je tekintetében várhatóan a felére esik vissza 2050-re, miközben egymilliárddal nő a Föld népessége csak a következő 15 évben, elsősorban Afrikának köszönhetően.)
És persze ezzel egyidejűleg kell gondoskodni arról, hogy legyen folyamatos gazdasági növekedés, erősödő fogyasztás (stabil középosztály) és minél inkább motivált, versenyképes (humán) munkaerő, kiszámíthatóbb munkával, lehetőleg harmonikusabb családi élettel (belső tehermegosztással), és természetesen jobb, illetve fittebb egészségi állapottal.
Továbbá azzal is foglalkozni kell, hogy az emberek folyamatosan képezzék magukat,
valamint minél tovább maradjanak aktívak a társadalmi fenntarthatóság érdekében.
A technológia kétélű fegyver, és hogy mire használják, mindig a hordozóján múlik – ilyen például az atomenergia is, amelynél nem véletlen, hogy alkalmazási feltételeit szigorú nemzetközi jogi megállapodások szabályozzák.
Nem véletlen az sem, hogy a japán kormány – amely nem támogatja a bevándorlást az időskori ellátásban a csökkenő népesség és a drámaian megváltozó eltartottsági ráta miatt várható problémák megoldásaként – már egyértelműen elkötelezte magát a robotika és a mesterséges intelligencia irányába egy tavalyi, átfogó és hosszú távú robotstratégia elfogadásával.
Talán nekünk is több figyelmet kellene szentelnünk ennek az iránynak, különösen, ha a következő évtizedekre gondolunk.
Meg kell fontolni a bevándorlás szükségességének mérlegelését is európai szinten,
hiszen már most is 23 millió munkanélküli európai polgár van az EU-ban, akik közül több mint 10 millióan már legalább egy éve keresnek állást, de (helyben) nem találnak, miközben az európai mobilitás nagyságrendekkel kisebb az amerikainál, de még a japánénál is.
A cikk szerzője dr. Lovászy László ENSZ-szakértő, foglalkoztatáspolitikai kutató, óraadó egyetemi oktató