A Bath-i Egyetem Milner Evolúciós Központjának kutatói által végzett tanulmány áttekintette a kréta időszakban Észak-Amerikában élt összes ismert emlősfajjal kapcsolatos adatokat. A Journal of Evolutionary Biology folyóiratban megjelent cikk szerint ezek több mint 93 százaléka kihalt az úgynevezett kréta-tercier (vagy kréta-paleogén) határán, de sokkal gyorsabban is helyreállt a csoport a korábbinál feltételezettnél.
A kutatók az Észak-Amerika nyugati részéről kétmillió évvel a kréta-tercier határ előttről 300 ezer évvel az aszteridabecsapódás utánig származó, publikált fosszilis leleteket elemezték. Összehasonlították a fajok sokféleségét a kihalási esemény előtt és után, hogy megbecsüljék az esemény súlyosságát és azt, hogy milyen gyorsan tértek magukhoz az emlősök.
Kiderült, hogy a kihalási ráta sokkal nagyobb volt, mint azt a korábbi, sokkal szűkebb adatállomány alapján feltételezték.
Az aszteroidabecsapódás után a növények és az állatok zöme kipusztult, így a túlélők valószínűleg rovarokkal, elpusztult növényekkel és állatokkal táplálkoztak. Ilyen kevés táplálékkal csak a kisméretű fajok maradtak életben.
A szárazföldön életben maradt legnagyobb állat sem lehetett nagyobb egy macskánál. Mivel a legtöbb emlős akkoriban kicsi volt, ez magyarázza, hogy képesek voltak túlélni.
A tanulmány eredményei közül talán még meglepőbb, hogy az emlősök gyorsabban magukhoz tértek, mint korábban feltételezték. Nemcsak hamar visszaszerezték a korábbi sokféleségüket, de rövid idő alatt meg is duplázták a kihalás előtti fajszámukat. A helyreállás csupán 300 000 évet vett igénybe, ami evolúciós értelemben véve rövid idő.
„Nem az alacsony kihalási ráta, hanem a helyreállási és alkalmazkodási képesség vezetett az emlősök virágzásához” – mondta Nick Longrich, a cikk társszerzője. Érdekes módon azonban a helyreállás földrajzi helyenként eltérő mértékű és sebességű volt.