A dél- és az észak-amerikai földrész rendelkezik a Föld két leghosszabb kontinentális hegyláncával, amelyek közül 7 242 kilométeres hosszával az Andok az „aranyérmes”, ezt az észak-amerikai kontinens nyugati felén húzódó Sziklás-hegység követi 6 035 kilométeres hosszával.
A Föld legmagasabb hegycsúcsaival rendelkező ázsiai lánchegység, a Himalája „csak” a harmadik helyezett ebben a rangsorban, a maga 3 862 kilométeres hosszúságával.
Mindhárom hegylánc eltörpül azonban a bolygó leghosszabb egybefüggő hegyvonulata, az atlanti középóceáni hátság mellett, amely az északi sarkvidéki Jan Mayen törésövtől egy óriási S betűt formázva nyúlik le egészen az antarktiszi Déli-óceán határáig.
E hatalmas tengeralatti vulkanikus hegylánc kereken 22 000 kilométer hosszan kanyarog,
átszelve az északi és a déli féltekét.
Az atlanti középóceáni hátság hosszabb, mint a három legnagyobb kontinentális hegylánc együttes hosszúsága. Ez a bizarr formájú, vulkáni, ultrabázikus kőzetanyagból felépülő hegyvidék a földitől merőben eltérő alvilági táj képét mutatja,
hegycsúcsai átlagosan 2000 -2500 méterre emelkednek ki
az óceáni fenéksíkság (abisszikus síkság) örök sötétségbe burkolózó monoton vidékéből.
Az atlanti középóceáni hátság a világtenger három nagy óceáni medencéjét behálózó, és összesen 80 000 kilométer hosszú hátságrendszer része.
Az atlanti hátságrendszer gondolatát először a modern oceanográfia atyjának tekintett Matthew Fontain Maury amerikai geográfus vetette fel az 1850-es évek elején. A hatalmas víz alatti hegylánc létét a korszerű tengertani tudományokat megalapozó Challenger - expedíció (1872 és 1876 között) mélységmérései mutatták ki, ám csak az 1950-es években fedezték fel a középóceáni hátság eredetét, és az atlanti medence tágulását is megmagyarázó központi hasadékvölgyet.
A vulkánilag aktív hasadék vagy riftvölgy a víz alatti hegységképződés és az óceáni medence tágulásának (spreading) motorja. A hasadékvölgy azokon az egymástól széttartó (divergens) lemezhatárokon alakul ki,
ahol a kéreg megsüllyed,
és felső földköpeny felboltozódik; a forró, olvadt magma pedig a hasadék résein a felszínre nyomul.
A mélytenger fagyos világában a vulkáni tevékenység lassú és csendes folyamat; a kiömlő láva a jéghideg mélységi vizekben gyorsan megdermed, és hatalmas, vánkosszerű párnaláva-formációkat alkotva fokozatosan hegylánccá boltozódik. A hasadékvölgyből folyamatosan feláramló magma ellentétes irányba tolja szét az óceáni kérget; ennek köszönhető, hogy az Atlanti-óceán napjainkban is 3 cm/év sebességgel tágul.
A középóceáni hátság mentén azonban nem egyenletesen zajlik a tágulás, egyes szakaszokon megindul, míg más részeken átmenetileg szünetel. Ezzel hozható összefüggésbe a középóceáni hátságot övező törések, az úgynevezett transzform vetők rendszere.
A kísérteties óceáni hegyvidéket mély szurdokok, kanyonok szabdalják keresztül-kasul,
az éjfekete sötétséget helyenként a hasadékvölgy mélyén rőten izzó magma fénye töri meg.
Ez az óceáni hegyvidék olyan hádészi birodalom, amely felett nem úsznak felhők, ormait sohasem cirógatja napfény , és amelyet - néhány, speciális tengeralattjáróval mélybe ereszkedő kiváltságos kutatót kivéve – emberi szem sem pillanthat meg soha.