A pleisztocén időszakban (2,5 millió évtől 12 000 évig) hat nagyobb eljegesedési hullám követte egymást, amelyek közül az utolsó, a 110 ezer éve elkezdődött és 12 ezer éve véget ért Würm eljegesedési periódus volt a leghosszabb, és a legkeményebb.
A köztudatban csak jégkorszakként élő időszak azonban nem az egyetlen,
sőt, még csak nem is a legnagyobb eljegesedés volt a Föld történetében.
A Föld kialakulásától (mintegy 4,5 milliárd éve) a soksejtű létformák megjelenéséig, az 545 millió éve elkezdődött, a földtörténet ó-, közép, - és új idejét magába foglaló fanerozoikumig terjedő rendkívül hosszú időszakból,
a prekambriumból négy nagy eljegesedést ismerünk;
a 2,3 milliárd éve bekövetkezett, valamint az 1,2 és 0,9, illetve 0,7 milliárd évvel ezelőtt történt jégkorszakokat.
A geológiai ókorban, a paleozoikumban (545 millió évtől 249 millió évig) bő 300 millió évvel ezelőtt, a karbon és a perm időszak határán, a Gondwana őskontinens – amely a mai Dél-Amerikát, az Antartktiszt, Afrikát és Ausztráliát foglalta magába – területe jegesedett el, és a földtörténetben csak a hatodik volt a mi mamutos, ősemberes jégkorszakunk.
A geológiai bizonyítékok arra utalnak, hogy az utolsó prekambriumi eljegesedés, a 716 millió éve kiteljesedett úgynevezett Sturtiai-jégkorszak volt valamennyi közül a legkeményebb. Ebben a periódusban az összes kontinenst, és az ősóceán legnagyobb részét is egybefüggő jégpáncél borította.
Nem csak a pólusok vidékén volt dermesztő hideg, hanem
a jégtakaróval borított egyenlítőn is antarktiszi viszonyok uralkodtak.
Ha ekkoriban egy képzeletbeli űrhajó fedélzetén a világűrből szemléltük volna a Földet, a napsugarakat erőteljesen visszaverő,
szemet bántóan fényes, fehér hógolyónak láttuk volna szülőbolygónkat.
A Sturtiai-jégkorszak legegyértelműbb bizonyítékait a Harvard Egyetem kutatói fedezték fel Kanadában, 2010 márciusában.
A geológusok nagymennyiségű, a jégár által lerakott prekambriumi törmelékes üledéket, úgynevezett tillites rétegsort azonosítottak.
A radiometrikus abszolút kormeghatározás 716 -710 millió évet adott a tillites rétegsor korára.
A paleomágneses mérések pedig azt is bebizonyították, hogy a kanadai ősmasszívum a tillitek lerakódásának idején, 716 millió éve mint Laurencia része, pont az egyenlítőn feküdt.
A globális Sturitan-eljegesedés idején – amely legalább 5 millió évig tartott -, a Föld átlaghőmérséklete – 50 Celsius fokra süllyedt, annyira, amennyi jelenleg a vörös bolygó, a Mars átlaghőmérséklete.
A kutatók feltételezése szerint az ekkor még csak a tengerben létező primitív egysejtű létformák túlélését a befagyott ősóceánon létező kisebb-nagyobb jégmentes vízfelületek is elősegíthették.
Az aktív vulkáni tevékenység fokozatosan megolvasztotta a szárazföldi jégtakarót,
illetve rengeteg szén-dioxidot és más üvegházhatású gázt bocsátott az atmoszférába, elősegítve ezzel a felmelegedést, és a jégtakaró elolvadását.