Amikor a viszonylag hosszabb ideig tartó, fülledt és párás időjárást okozó meleg periódust egy markáns hidegfront betörése szakítja meg,
heves zivatargócok alakulnak ki.
Ilyenkor a jellegzetes, a legalsó és legsűrűbb légréteg, a troposzféra felső határáig nyúló és a tetejükön üllőszerűen kiszélesedő zivatarfelhők (cumulonimbus, nemzetközi jelöléssel Cb) egymást követő láncokba rendeződnek.
E felhőképződményeken belül rendkívül heves a függőleges feláramlás, amelynek sebessége elérheti a 100 km/h-s sebességet is. A zivatarfelhők teteje egészen a tropopauzáig, 11-12 000 méteres magasságig,
kivételes esetben pedig akár 18 000 méterig, a sztratoszféráig is felnyúlhat.
A zivatarlánc felhőiből heves eső, sőt igen gyakran jég hullik alá, erős, nemegyszer orkánszerű széllökésekkel kísérve.
Ezekben a zivatarláncokban alakulhatnak ki az úgynevezett fejlett zivatarfelhők vagy szupercellák. A szupercellák olyan hosszú életű, kiterjedt zivatarfelhők, amelyek a nagy hőmérsékleti és páratartalombeli különbség miatt a tengelyük körül rotálnak, azaz forogni kezdenek.
A szupercellán belüli légáramlás jóval erőteljesebb, mint a szimpla zivatarfelhőkben
(a cellákban), 2 cm-es vagy annál nagyobb jégdarabok hullhatnak belőlük, és a belsejükben orkánerősségű a feláramlás.
A szupercellát a sűrűn ismétlődő elektromos kisülések, erőteljes villámlás jellemzi. Azokon a területeken, amelyek felett átvonul egy markáns szupercella, rövid idő alatt 20–30 mm csapadék is eshet. A nagy mennyiségű lezúduló eső és jég komoly károkat okozhat.
A szupercella kialakulásához meleg, vízgőzzel magasan telített instabil levegő és olyan energiaforrás szükséges, ami ezt a levegőtömeget gyors, felfelé irányuló mozgásra készteti. A szupercella a tornádó „szülőanyja”.
A tornádó a viharfelhőből kiinduló, kis átmérőjű, ám rendkívül hevesen örvénylő és egészen a földfelszínig leérő levegőoszlop, amelynek belsejében a légnyomás kisebb, mint a környezetében. Amennyiben a szupercella 10 000 méterre vagy annál magasabbra, egészen a troposzféra tetejéig, a nagy sebességű futóáramlatok (jetstream) zónájáig nyúlik fel, ha egy futóáramlattal találkozik, az szívóhatást okoz a felhő belsejében.
A szupercella belseje és a környező légtömeg között kialakuló nyomáskülönbség miatt,
ilyenkor a légoszlop lefelé irányuló örvénylésbe kezd, és a felhőalap irányába mozog.
Jelentősebb nyomáskülönbség esetén a légörvény „kilép” a felhőből – ha a tölcsér nem éri el a földfelszínt, akkor alakul ki a tuba, amennyiben viszont „landol”, létrejön a pusztító forgószél, a tornádó.
A globális klímaváltozás miatt hazánk területén is számítani kell az egyre szélsőségesebb nyári vihargócok, szupercellák és adott esetben akár tornádók kialakulására is.
Utóbbira akadt már példa a közelmúltban; ilyen volt a 2008. június 8-án Szeged-Algyő térségében kialakult tornádó, valamint három nappal később, június 11-én a Miskolc környékén megfigyelt forgószél.