A gázturbinás sugárhajtású katonai gépek fejlesztése az 1950-es évektől napjainkig hatalmas fejlődésen ment keresztül. A nem rakétahajtású repülőeszközök világában, egészen pontosan a Nemzetközi Repülési Szövetség (FAI) besorolása szerinti ”a földről felszálló sugárhajtású repülőgép önsúlymegkötés nélküli” kategóriájában az abszolút magassági rekord trófeája idestova harminckilenc éve Oroszországot illeti meg.
(A rakétahajtású repülőeszközöknél a hajtóanyagban lezajló kémiai folyamatok eredményeként keletkezik az égéshez szükséges oxigén, ezzel szemben a sugárhajtású gépek a légköri oxigént használják fel hajtóműveik működtetéséhez.)
Az 1960-as évek derekára már mindkét katonai nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió légierejében is rendszeresítve voltak azok a gépek – köztük többszörös hangsebességgel repülő típusok -,
amelyek szolgálati csúcsmagassága jóval meghaladta az utasszállító jetek utazómagasságát.
Sokáig a Lockheed által kifejlesztett, és a szűzfelszállását 1955. augusztus elsején teljesített U-2 „Dragon Lady” magassági felderítőgép
volt a rekorder 27 500 méteres csúcsmagasságával,
amelyet a típus U-2R modifikációja ért el.
Amikor az Egyesült Államokban a North American kifejlesztette az XB-70 Valkyrie szuperszonikus hadászati bombázó prototípusát, - amely a tervek szerin 3,1 Mach azaz 3 309 km/órás sebességgel és több mint 21 000 méteres magasságban repült volna -, a Szovjetuniónak nem állt rendelkezésére olyan vadászgép, amely képes lett volna elfogni az amerikai szuperbombázót.
A szovjeteket ugyancsak sokkolta a Lockheed zseniális konstrukciója,
a mind a mai napig egyedi képességű SR-71 Blackbird
magassági felderítő 1965-ben történt szolgálatba állítása. Ezért a szovjet vezetés megbízta a Mikojan – Gurevics tervezőirodát egy olyan vadászgép kifejlesztésére, amely sebességi és magassági paraméterei alapján képes a Valkyrie leküzdésére, és hasonló sebességet tud elérni, mint a Blackbird.
Így született meg a repüléstörténetbe MiG-25 típusmegjelöléssel bevonult, és páratlan repülési képességekkel rendelkező elfogóvadász, a „Foxbat”, amelynek prototípusa 1964. március 7-én hajtotta végre első felszállását.
Noha az XB-70 projektet 1969-ben törölték, és a szuperbombázó sohasem lépett szolgálatba,
a szovjetek 1970-től hadrendbe állították a MiG-25-t,
és az 1970-es években folyamatosan fejlesztették az igencsak jól sikerült típust.
A harcászati, elfogó és felderítő változatok mellett néhány speciális példányt is építettek, kifejezetten repülési rekordkísérletek céljára.
A Je-266 illetve Je-266M típusok különlegesen erős hajtóműveket kaptak,
amelyek speciális többfokozatú kompresszoraiknak köszönhetően alkalmassá váltak az alaptípus 20 700 méteres szolgálati csúcsmagasságát jelentősen meghaladó magasságba felemelkedni.
Alekszander Fedotov, a MiG tervezőiroda egyik legtapasztaltabb berepülőpilótája a Je-266M kabinjában 1977. augusztus 31-én a felső sztratoszféra határáig, 37 650 méteres magasságig jutott fel.
Ez több mint a háromszorosa az utasszállító gépek szolgálati magasságának.
A sztratoszféra e magasságából már jól látszik a Föld görbülete, és a legalsó légréteg, a troposzféra halványkék sávként különül el a nappal is koromfekete égbolt hátterétől.
Fedotov egyedi teljesítményét a FAI is hitelesítette; sugárhajtású géppel mind a mai napig nem sikerült megdönteni az orosz magassági világrekordot.