A kutatók évek óta törik a fejüket azon, hogyan nézhetett ki a baktériumok és az archeák utolsó univerzális közös őse, azaz LUCA (last universal common ancestor). (Úgy vélik, hogy az eukarióták, ahová a növények és az állatok tartoznak csak később ágazódott el.) Ehhez a legjobb támpontot a genetika adhatja.
A Nature Microbiology legújabb számában megjelent cikk ezt boncolgatja. William Martin, düsseldorfi Heinrich Heine Egyetem evolúcióbiológusa és munkatársai 6,1 millió fehérjét kódoló gént vizsgáltak meg, amelyek egysejtű szervezetekben, archeákban és baktériumokban találhatók.
Az evolúciós útvonalakat figyelembe véve összesen 355 olyan gént határoztak meg, amelyek jelen lehettek LUCA-ban. Martin
a gének természetéből igyekezett kikövetkeztetni, milyen lehetett az ősi organizmus élete.
„Teljesen megdöbbentett az eredmény, alig akartam elhinni" – nyilatkozta Martin a The New York Times magazinnak. Azt találta ugyanis, hogy LUCA valószínűleg forró, oxigénhiányos környezetben élt, ahol sok ásványi anyag szolgált táplálékául. Más szóval a környezet nagyon hasonló lehetett egy mai hévforráshoz.
Az elképzelést azonban többen vitatják. Míg Martin úgy véli, hogy LUCA olyan organizmus lehetett, amely
evolúciósan nagyon közel állhatott minden élet kezdetéhez a földön,
más kutatók azt gondolják, hogy az élet először a sekély, napsütötte pocsolyákban alakult ki, írja a The New York Times.
Utóbbiak szerint azok a gének, amelyeket Martin talált már egy evolúcióban előrébb járó lényhez tartoztak. Ettől még akár lehetett a legidősebb közös ősünk, de nem az első életformák egyike a bolygón.