A többsejtű állatvilágon belül a 100 éves kort meghaladó életciklus már igen jelentősnek számít. A bakteriális létformák közül ismert olyan törzs, amelynek pleisztocén korú, 32 000 éves evaporitos üledékbe hibernálódott képviselőit sikerült laboratóriumi körülmények között újra életre kelteni.
A soksejtű állatok közül egy puhatestű, a kagylók osztályába (Bivalvia) tartozó sellőkagyló (Arctica islandica) az abszolút listavezető, 400 éves életciklusával.
A gerincesek (Vertebrata) közül bizonyított módon a sellőkagylóhoz hasonlóan a fagyos arktikus vizeket kedvelő grönlandi cápa (Sominosus microcephalus) áll a dobogó csúcsán, amelyet a madagaszkári sugaras teknős (Geochelone radiata) és tőle nem sokkal lemaradva a Galápagos-szigeteken honos óriásteknős (Geochelone gigantea) követ.
Előbbi teknősfajnál 176 év az „egyéni rekord”, utóbbi pedig akár 170 évig is elél. Az ember számára valóban szinte elképzelhetetlenül hosszú ideig egzisztáló élőlények a növényvilág, a flóra képviselői közül kerülnek ki.
Egészen 2012-ig egy tasmaniai növényfaj büszkélkedhetett a Föld legidősebb élőlénye címmel, 43 ezer éves, valóban matuzsálemi korával. Ebben az évben azonban a Nyugat-Ausztráliai Egyetem szaktudósai egy széles körű DNS-vizsgálaton alapuló kutatási projekt eredményét ismertetve bejelentették, bizonyítékot találtak arra, hogy egy Földközi-tengerben honos növény, a neptunfű (Posidonia oceanica) bolygónk leghosszabb életciklussal rendelkező élőlénye.
A kutatócsoport a Földközi-tenger több pontján vett mintát negyven neptunfűmezőből, hogy meghatározzák a növények DNS-szekvenciáját.
A legfiatalabb telep korára 12, a legidősebbére 200 ezer év adódott;
a telepek átlagéletkora pedig valamivel több mint 100 ezer évet tett ki. A neptunfű azért élhet meg ilyen extrém magas életkort, mert ivartalanul szaporodik, gyakorlatilag klónozza saját magát.
A békaszőlőfélék családjába tartozó neptunfű nem alga, hanem virágos növény,
amely a földtörténeti múltban a szárazföldről telepedett vissza a tengerbe.
Bennszülött (endemikus) mediterrán faj, amely csak és kizárólag a Földközi-tengerben honos, ahol a parti öv sekély, jól átvilágított homokos aljzatán kiterjedt telepeket alkot. A tengerbiológusok trópusi eredetű maradvány, úgynevezett reliktumfajnak tekintik, amelynek ősei egykor a Földközi-tenger geológiai elődjének számító Tethys-óceánban éltek.
A neptunfűmezők önálló és sajátos élőhelynek számítanak a Földközi-tengerben, számos tengeri állatfaj otthonának és szaporodó területének számítanak. A Földközi-tenger nyugati medencéjében
az elmúlt évtizedekben a neptunfűmezők állománya lecsökkent,
egy invazív trópusi telepes zöldalgafajnak, a tiszafalevél-moszatnak (Caulerpa taxifolis) köszönhetően, amely 1984-ben a monacói akváriumból emberi figyelmetlenség miatt került a tengerbe.