Egy gekkónál nagyobb állat nem tudna falra mászni

gekkó
A gekkók viszonylag könnyűek testük méretéhez képest, ennél nagyobb állat már nehezen mászhatna falra
Vágólapra másolva!
A gekkónál nagyobb állat képtelen lenne tapadós talppárnákkal sima, függőleges felületekre felmászni, ehhez ugyanis lehetetlenül nagy lábakra lenne szüksége – állapították meg brit kutatók. Tanulmányukból az is kiderül, hogy a Pókembernek például, ha valódi lenne, 145-ös lába lenne.
Vágólapra másolva!

David Labonte és munkatársai, a Cambridge-i Egyetem zoológiai tanszékének kutatói 225 mászó állat, köztük rovarok, békák, pókok, gyíkok és emlősök súlyát és talppárnáinak méretét vizsgálták meg.

A tapadós talppárnák és az állat súlya a fontos

"Egymástól teljesen különböző állatokat vizsgáltunk - a pók és a gekkó annyira különbözik egymástól, mint az ember a hangyától. De ha a lábukat nézzük, figyelemre méltó talppárnáik hasonlatossága" - állapította meg David Labonte.

A gekkók viszonylag könnyűek testük méretéhez képest, ennél nagyobb állat már nehezen mászhatna falra Forrás: Flickr / Joe Parks

A tudósok megfigyelték, hogy a tapadós talppárnák mérete az állat súlyával arányos. Például a gekkók, amelyek a tapadófelületek segítségével mászó legnagyobb állatok a világon, teljes

testfelületüknek több mint 200-szor nagyobb felületét használják erre, mint az apró atkák.

A tömeg és testfelszín kapcsolata

Ez korlátozza az ilyen mászási stratégiát használó állat méretét, hiszen a nagyobb élőlényeknek lehetetlenül nagy lábakra lenne szükségük ehhez - áll az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban megjelent tanulmányban.

egy hangya viszonylag nagy testfelülettel és kis tömeggel rendelkezik, míg egy elefánt óriási tömeggel és ahhoz képest lényegesen kisebb testfelszínnel" - fejtette ki Labonte. "Ebből következik, hogy létezik egy mérethatár, amikortól nem alkalmazható a tapadós talppárnás mászás. Mint kiderült, ez a méret a gekkók mérete" - tette hozzá a szakértő.

Minél nagyobb egy állat, annál kisebb a testfelszíne - ezért létezik egy mérethatár, amitől már lehetetlen a falra mászás Forrás: Flickr / David Lewis

145-ös lábunk lenne

Ez alapján az embernek a teste 40 százalékát, vagyis elülső testfelülete 80 százalékát borító tapadófelületre lenne szüksége ahhoz, hogy az amerikai képregények és hollywoodi filmek hőséhez, a Pókemberhez hasonló technikával felmásszon egy felhőkarcolóra - mutattak rá a kutatók.

"Ha egy ember úgy szeretne felmászni a falon, mint egy gekkó, lehetetlenül nagy tapadós lábakra lenne szüksége: legalább 145-ös méretűekre" - emelte ki Walter Federle társszerző.

A gekkónál nagyobb állatok a természetben más stratégiákat fejlesztettek ki a mászáshoz,

például karmokat és lábujjaikat használják a felszín megragadásához.

A kutatók remélik, hogy eredményeik segítenek a természet inspirálta nagyhatású ragasztóanyagok kifejlesztésében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!