Nurmagambet Kejki Kökembajuli (Нұрмағамбет Кейкi Kөкeмбайұлы, a nép nyelvén egyszerűen csak Kejki batir, azaz kevély harcos) koponyáját tudományos vizsgálatok, valamint az antropológiai módszerekkel készülő arcrekonstrukció elkészítése céljából Budapestre, a Magyar Természettudományi Múzeumba hozták a Kazah Központi Állami Múzeum vezetői.
A keddi sajtótájékoztatón dr. Korsós Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) főigazgatója azt mondta, hogy a két intézmény már több mint tíz éve szoros szakmai kapcsolatot ápol egymással, ennek legújabb projektje a kazah hős koponyájának vizsgálata és az arcrekonstrukció elkészítése. A munkálatok egyébként a legnagyobb diszkréció mellett folynak, kegyeleti okokból ugyanis Kejki batir leszármazottai nem engedélyezték, hogy akár a sajtó, akár kívülállók láthassák a koponya teljes egészét.
Nursan Alimbay, a Kazah Központi Állami Múzeum igazgatója is utalt a magyar antropológusokkal való többéves együttműködés jelentőségére, amelynek során 2010-ben
Abilkhair kazah kán arcrekonstrukcióját készítette el a Természettudományi Múzeum.
Az igazgató köszönetét fejezte ki dr. Bíró Andrásnak, akinek nagy szerepe van a kazah–magyar szakmai kapcsolatok kiépítésében. Kejki batir koponyájának visszaszerzése nyolcévnyi munka után volt lehetséges, és az igazgató reményei szerint az 1837–1847 között uralkodó utolsó kazah király koponyáját is sikerül majd a Kazah Központi Állami Múzeum számára visszaszerezni.
Bíró András Zsolt, az MTM antropológusa, és egyben a Magyar Turán Alapítvány elnöke elmondta, hogy az arcrekonstrukciós projekt tulajdonképpen három részből fog állni: az első maga az arc megalkotása antropológiai módszerekkel, természetesen más szakterületek (például számítógépes modellezés) bevonásával. A koponya vizsgálatai során nem csak a jellegzetességeket, de a csontokon található sérüléseket is tanulmányozzák, és megállapítják, milyen módon végezhették ki pontosan a szabadságharcost. A harmadik fázis a DNS-minta megszerzése – ezzel lehetőség nyílik arra, hogy
a Kazahsztánban élő leszármazottak DNS-profiljával összehasonlítva megerősítsék Kejki batir kilétét.
Kustár Ágnes, a Természettudományi Múzeum embertani tárának vezetője elárulta, hogy a tudományos arcrekonstrukció (amely a tudomány és a művészet egy sajátos keveréke) már százéves múltra tekint vissza, és itthon sem számít újdonságnak: a múzeumban elkészítették már például Szent László király, Janus Pannonius vagy Dobó István arcának mását is. Több mint 70 projektben vettek már részt.
Kustár Ágnes szerint az arcrekonstrukció elég lassú folyamat: még a kazah harcos vonásain is két hónapig fognak dolgozni, pedig ezúttal viszonylag gyorsított eljárásról beszélhetünk. A szükséges CT-vizsgálatok már elkészültek a koponyáról, ezek alapján egyrészt másolatot készítenek háromdimenziós nyomtató segítségével (az eljárást rapid prototypingnak hívják szaknyelven), másrészt megfigyelik, milyen traumák érték a koponyát. „Legalább hét vágást és ütést figyeltünk meg a csonton, ezeket éles tárggyal mérték rá – mondta el a sajtónak az antropológus. – Egyáltalán
nem találtunk gyógyulásra utaló nyomokat, ami azt jelenti, hogy már az első ütés is halálos lehetett.”
Annyit már sikerült megállapítani, hogy a koponya valóban egy férfihoz tartozik, aki a halála idején 48–52 éves lehetett (kicsit fiatalabb, mint ahogyan a szájhagyomány tartotta). Kustár Ágnes az Origónak elmondta, hogy már most kiderült: jobbára keletiesebb vonásokkal rendelkezett, kisebb, mandula alakú szemekkel, sötétebb, sárgás bőrrel, kicsit laposabb arccal.
Az igazságügyi személyazonosításban is elterjedt módszer egyébként nagyon izgalmas: az izmokat gyurmával, a porcokat viasszal helyettesítik. A készülő rekonstrukción
apró gombostűk jelzik 45 mérőponton azt, hogy a lágyrészek hogyan festettek az arcon.
„Az izmok a csonthártyához kicsi rostocskákkal tapadnak, ezek pedig nyomot hagynak a koponyán – magyarázta az Origónak Kustár Ágnes. – Minél erősebbek ezek az izmok, tehát minél többet dolgoztak, annál mélyebb ez a nyom, innen tudjuk megállapítani, hogy a lágyrészek hogy nézhettek ki az arcon.”
A bőr feszességét és a tápláltság mértékét az életkorból és a harcos életének körülményeiből tudják megállapítani. A ráncok megjelenése is inkább a történelmi adatokból és a rasszból következtethető, valamint abból, hogy tudjuk, először a szem környéki, majd a száj körüli ráncok jelennek meg – az arci izmok azonban sokat elárulnak arról, hogy ezeknek hol és milyen formában alakultak ki. „Először felépítjük az izmokat, majd utána az életkor alapján megmondjuk, milyen a bőr tónusa, mennyire volt feszes, mennyire rendelkezett kerek arccal az illető” – fejtette ki Kustár Ágnes.
A módszerrel két dolgot nem tudnak rekonstruálni: az arc színeit és a szőrzetet. Ezeket történelmi forrásokból és az adott rasszra jellemző sajátosságokból fogják kikövetkeztetni. Bár a kazah harcos esetében
a rekonstrukcióból bronzos árnyalatú, patinázott szobor lesz,
Kustár Ágnes elmondta, hogy valószínűleg készül majd számítógépes modell, amelyen a színek is láthatóak lesznek.
Kejki batir története egyébként Kazahsztán féltve őrzött kincse – mivel az ország 1991-ig a Szovjetunió része volt, csak szájhagyomány alapján élhetett tovább a szabadságharcos életútja, ezért nagyon keveset tudni róla. 1916-ban az orosz cári gyarmatosítás elleni felkelés egyik kulcsfontosságú alakja volt, ez a közép-ázsiai megmozdulás a legnagyobb lázadás volt az Orosz Birodalomban az 1863–1864-es lengyel felkelés után, és mintegy megelőlegezte az birodalom széthullását. Az Amangeldi imám vezette felkelés után Kejki batir
évekig bujkált ellenálló csapatával, és több rajtaütést hajtott végre
az akkor már a szovjet uralom által odavezényelt helyőrségek ellen is.
A kommunista hatóságok 1923-ban kelepcébe csalták, és brutálisan kivégezték, levágott fejét hosszú időre közszemlére tették, majd Szentpétervárra vitték. Koponyáját az 1991-ben független köztársasággá vált kazah állam idén szeptemberben kapta vissza Oroszországtól hosszú diplomáciai tárgyalások eredményeként.