A Kárpát-medence a Föld más térségeihez képest szeizmikusan viszonylag nyugodt területnek számít.
A látszat ellenére azonban korántsem tekinthető nyugodtnak,
a mélyben zajló lemeztektonikai folyamatok miatt évente átlagosan több mint egymillió rengés pattan ki a földkéregben.
E rengések legnagyobb része csak műszerekkel észlelhető, a Richter-skála szerinti közepesen erős, legalább 6-os erejű rengések száma már csak 200 körüli, az igazán pusztító erejű, 8-as vagy annál is erősebb rengésekből pedig csak 2-3 pattan ki évente.
Globálisan a Föld belsejében zajló anyagáramlások – a köpeny forró, olvadt kőzetanyagának hőmozgása – okozzák a földrengéseket. (A Föld belső hőjét a fémes magban lévő radioaktív elemek bomlása termeli.) A szilárd kéreg, a litoszféra lemezei a köpeny felső határát alkotó viszkóz asztenoszférán „úsznak” a mélyből érkező hőáramlatok hatására.
A litoszféralemezek állandó, lassú mozgásban vannak.
A lemezmozgások történhetnek egymással szemben, ekkor beszélünk ütköző vagy konvergens lemezhatárokról, de a litoszféralemezek egymástól távolodó, széttartó mozgást is végezhetnek, ilyenkor alakulnak ki az úgynevezett divergens lemezhatárok.
A lemezek egymás mellett el is csúszhatnak; mindhárom esetben nagy energiájú feszültségek halmozódnak fel a kéregben, és amikor ezek kipattannak, beszélünk szeizmikus tevékenységről vagy földrengésről. A földrengések 90 százaléka a lemezhatárokon észlelhető.
A magyarországi földrengések hátterében az afrikai és az eurázsiai lemez jelenleg is zajló ütközése áll. Ez a folyamat – emberi léptékkel mérve – már nagyon régóta tart. India az eocén időszak végén, nagyjából 37-35 millió éve forrt hozzá Ázsiához. Ez, valamint Afrika és az Arábiai-lemez egybeolvadása, majd Eurázsiának ütközése keletkeztette az alpi orogenezist, az eurázsiai hegységrendszer, benne a Pireneusok, az Alpok, a Kárpátok, a Dinaridák, illetve a Himalája felgyűrődését. Az afrikai és európai lemezhatár jelenleg is aktív.
A lemezhatár azonban nem esik egybe Afrika geográfiai értelemben vett északi határával,
vagyis a Földközi-tenger déli partvonalával, hanem mélyen benyúlik a mediterrán medence alá. Ehhez a lemezhatárhoz tartozik az Adriai-tenger alatt fekvő mikrolemez, az úgynevezett Adriai-tüske is. Az Adriai-mikrolemez észak-északkeleti irányba mozog, miközben az óramutató járásával ellentétes irányú elfordulást végez. Az Adriai-tüske bonyolult mozgása határozza meg az Appenninek, az Alpok, a Dinaridák, valamint a Kárpátok határolta Pannon-medence tektonikai, illetve szeizmikus viszonyait.
Az adriai mikrolemez forgó mozgása miatt folyamatosan jelentős húzófeszültség halmozódik fel a kéregben, ennek kipattanása okozza például az olaszországi földrengéseket.
Az Adriai-tüske északi irányú mozgása a Kárpát-medencére gyakorol nyomó hatást,
ez érhető tetten a Magyarország területén keletkező földrengések hátterében.
Hazánk területén éves átlagban nagyjából 100–120 földrengést regisztrálnak a szakemberek. Ezek túlnyomó többsége 2,5-nél kisebb erejű rengés, nagy részük nem éri el az érzékelhetőség határát.
Erős, akár nagy károkat is okozó 5,5-6-os erősségű rengések legfeljebb 40-50 évente várhatók.
A történelmi időkből ismert, eddigi legnagyobb erejű magyarországi földrengés 1763. július 28-án pattant ki; a rengés epicentruma Komárom térségében volt, erőssége a Richter-skála szerint 6,3-as fokozatú volt.
A komáromi földrengésnek 63 halálos áldozata és több mint 120 súlyos sérültje volt. Hét templom – köztük a híres zsámbéki, 13. századi román stílusú premontrei apátsági templom –, valamint 279 épület teljesen megsemmisült, 353 épület pedig komolyan megrongálódott. A rengést erős hanghatás kísérte. Az utolsó nagyobb erejű, halálos áldozatokat is követelő földrengés 1956. január 12-én történt, a szeizmikus esemény epicentruma Dunaharasztiban volt. A mélybe süllyedt dolomitrög elmozdulása miatt bekövetkezett rengés két halálos áldozatot követelt, 38-an megsérültek, és a település akkor meglévő 3500 épületéből 3 144 rongálódott meg.