A nagy fehér okos, és nem téveszti össze a fókát a szörfössel

Fókára támadó nagy fehér cápa, a dél-afrikai Vals-öbölben

A világtengeren bekövetkező, évente nyolcvan-száz, nem provokált cápatámadás legtöbb áldozata szörfös. A szakmai körökben is népszerű teória szerint ezek az esetek úgynevezett prédatévesztések, amikor a ragadozó egyik fontos zsákmányállatával, a fókákkal téveszti össze a deszkáján hasalva evező szörföst.

Ezt a népszerű vélekedést határozottan kétségbe vonja a Journal of Marine Biology szaklapban publikált új tanulmány.

Dr. Erich Ritter tengerbiológus, a terepi cápakutatás egyik legismertebb szaktudósa Forrás: Before the Abstract

Dr. Erich Ritter, a Nyugat-floridai Egyetem tengerbiológusa és a világ egyik legelismertebb cápaszakértője, valamint Alexandra Quester, a Bécsi Egyetem kutatója hetven, 1966 és 2015 között az Egyesült Államok csendes-óceáni partvidékén, elsősorban Kalifornia és Oregon állam területén történt szörfösöket ért nagyfehércápa-támadást vizsgált meg.

A szörfösöket ért harapások kivétel nélkül gyengébbek, mint a prédáló harapás

A kutatók elsősorban az áldozatokat ért sérülések jellegét, illetve a támadó nagy fehér cápa teljes testhosszára vonatkozó adatokat nézték át a részletes esetleírásokból, és ezeket hasonlították össze a nagy fehér cápák terepen megfigyelt, fókákat ért prédálásának eredményeivel, illetve az úszólábúakra rátámadó ragadozók testhosszával.

Megdőlni látszik a szörfösökkel kapcsolatos támadások prédatévesztéses teóriája Forrás: Origo

A teljes testhossz, amit a cápakutatók a „total lenght” kifejezés kezdőbetűivel, TL-lel jelölnek, az állat rosztrumának – orrporcának – csúcsától a farokúszó felső lebenyének végéig mért hosszúság lábban vagy centiméterben megadva.

Dél-afrikai medvefókák (Arctocephalus pusillis). Az úszólábúak, mint más nagy testű tengeri meleg vérű emlősök, a kifejlett, általában 4 méteres vagy annál nagyobb fehér cápák természetes zsákmányállatai Forrás: Elter Tamás archívuma

Amennyiben a prédatévesztési teória helyes lenne, úgy a fókákat és a szörfösöket ért cápaharapás okozta sérüléseknek,

illetve a harapás erejének is hasonlónak kellene lennie.

Amíg az úszólábúakat (elsősorban oroszlán-, illetve medvefókákat) ért harapások kivétel nélkül erősek és mélyek, addig a szörfösök sérülései jóval gyengébb erejű, felszínes harapás okozta sérülések.

Fókára támadó nagy fehér cápa, a dél-afrikai Vals-öbölben Forrás: Elter Tamás archívuma

Az, hogy több ilyen típusú felszínes harapás is halállal végződik, a nagy fehér cápa fogszerkezetére és a még „gyengének” tekinthető harapás roncsoló erejére vezethető vissza, hiszen a nagy fehér teljes erejű harapásértéke eléri az 1,6 tonna/cm²-t.

Fiatal egyedek zaklatják a szörfösöket

A vizsgálat másik érdekes eredménye, hogy

a szörfösökre támadó nagy fehér cápák szinte kivétel nélkül 4 méter alatti, zömében 2 és 3 méter közötti fiatal egyedek voltak.

A nagy fehér cápák születésükkor 90 cm–1,1 méter hosszúságúak, a nőstények 3,5–4 méteres, a hímek pedig a 3–3,8 méteres testhossz elérésével tekinthetők kifejlett, „fiatal felnőtt” egyedeknek. A nagy fehér cápák fő prédatípusai is az egyes életszakaszaikhoz köthetők.

Népszerű vélekedés, hogy a nagy fehér a szörfösöket fókákkal téveszti össze Forrás: Sea Wallpaper

Az újszülött és egészen fiatal példányok kis rajhalakat, a „kamaszkorukban” lévők már nagyobb csontos halakat, makrélákat és tonhalakat zsákmányolnak. A nagy testű, meleg vérű prédára, mint amilyenek az ugyancsak méretesnek tekinthető úszólábúak (fókák), illetve a delfinek, jellemzően a 4 méteres vagy annál hosszabb testű cápák vadásznak.

Fókákra jellemzően a termetes nagy fehér cápák vadásznak Forrás: Shark Attacks

Az ennél kisebb példányok, különösen a szörfösökre tipikusan rátámadó 2-3 méteres cápák számára ugyanis a kifejlett fóka vagy delfin túlságosan is veszélyes „falatnak” számít, ezért elkerülik őket. Richter és Quester arra a következtetésre jutottak, hogy a szörfösöket megtámadó nagy fehér cápák

pontosan megkülönböztetik a deszkán evező embert a valódi úszólábúaktól,

tehát szó sincs sziluett-tévesztésről, amivel eddig magyarázták ezeket az agressziókat.

Kíváncsiskodva harapnak

A kutatók a cápák természetes kíváncsiságával magyarázzák a szörfösök elleni incidensek okát. Érdemes tudni, hogy a nagy fehér cápa meglehetősen kíváncsi állat, és mágnesként vonzzák a nem szokványos hangok, illetve zörejek (ezen belül különösen a mély frekvenciás hangok), a váltakozó amplitúdójú lökéshullámok (a víz paskolása, csapdosása is ilyen hullámokat gerjeszt), a fémtárgyak, továbbá a ragadozó számára furcsa, szokatlan tárgyak, mint amilyenek számukra a szörfösök is.

Spyhop, felszín fölé kémlelő nagy fehér cápa. A nagy fehér nagyon kíváncsi, minden számára szokatlan objektumot megvizsgál Forrás: Cater News/Dave Riggs

A cápák érzékelési rendszerében az úgynevezett próbaharapásnak is komoly felderítő szerepe van; a szörfösöket érő felületes harapások pedig tipikusan ilyennek tekinthetők.

Közismert és félelmetes, ám valójában nagyon ritka

A heringcápafélék családjába (Lamnidae) tartozó nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias) a világtenger legméretesebb húsevő cápafaja, amelynek maximális testhossza meghaladhatja akár a 6,5 métert, tömege pedig a 3 tonnát. Világszerte elterjedt kozmopolita faj, elsősorban a mérsékelt övi tengereket preferálja, a trópusi vizekben ritka.

A nagy fehér cápa abszolút csúcsragadozó, amely világszerte elterjedt kozmopolita faj Forrás: Amos Nachum

A nagy fehér cápát tekinthetjük a világóceán legszélesebb körben elterjedt cápafajának, amely a szubarktikus, hideg, illetve mérsékelt övi vizektől egészen az Egyenlítőig mindhárom nagy óceáni medencében előfordul.

Mindezzel együtt is a nagy fehér cápa a legritkább cápafajok közé tartozik.

A populáció az elmúlt évtizedekben jelentősen lecsökkent, a világtenger teljes nagyfehércápa-állományát jelenleg 10–12 ezer egyedre becsülik a tengerbiológusok.

A nagy fehért különösen vonzzák a fémtárgyak. Az érzékelés fontos része a „kíváncsiskodó harapás", amivel az állat további információt gyűjt be magának az általa szokatlannak észlelt objektumról, legyen az pechjére akár egy szörfös is Forrás: Elter Tamás archívuma

A világtengeren csak 5-6 olyan radiánspont (előfordulási zóna) ismert, ahol jól behatárolható területen viszonylag nagyobb egyedszámban időszakonként rendszeresen felbukkannak a nagy fehér cápák. Ide tartozik többek között Dél-Afrika atlanti partvidéke, Kalifornia, az Egyesült Államok keleti partvidékén pedig Cape Cod környéke, Ausztráliában a Neptun-szigetek, illetve Perth térsége, az oroszországi Kamcsatka, valamint a Földközi-tengeren a Messinai-szoros vidéke és a Tirrén-tenger területe.

A szörfösök elleni incidensek hátterében tipikusan a fiatal és még viszonylag kisebb testű egyedek állnak Forrás: Youtube

(Korábban az észak-adriai térség is fontos radiánspontnak számított a mediterráneumban, ám az 1970-es évektől az Adriai-tengeren már extrém ritkának számítanak a nagyfehércápa-észlelések.)

Intelligens tengeri csúcsragadozó

A nagy fehér a megfigyelések szerint igen intelligens ragadozó. Dél-afrikai kutatók közel két tucat olyan testbeszédjelet azonosítottak a fajnál,

amelyeket az egymással való kommunkiációban használnak a cápák.

A nagy fehér cápa egy, a vörös izomzatban lévő speciális vércirkulációs rendszernek, a rete mirabilé-nek köszönhetően az agyát és az izomzatát állandó jelleggel, 12-15 Celsius-fokkal képes magasabban tartani a környező víz hőmérsékleténél.

A nagy fehér cápa kozmopolita faj Forrás: Elter Tamás

Ennek köszönhető hihetetlen aktivitása a hidegebb vizekben is. A nagy fehér életciklusa 60 és 70 év közötti, aktívan vándorló faj, amely időszakosan egy-egy meghatározott partszakaszon hosszabb időt is eltölt.

A nagy fehér cápa egyes egyedei akár a hétméteres testhosszúságot is megközelíthetik Forrás: Live Science/Mauricio Hoyos Padilla

Ennek zsákmányolási, és valószínűsíthetően szaporodásbiológiai okai vannak. Ott, ahol rezidens fajokból, például fókákból áll a fő zsákmánya, hosszabb időt is eltölt egy adott partszakaszon. (Ezt hívjuk a területiség elvé-nek.) Csak későn éri el az ivarérettségét, és általában egy vagy két utódot hoz világra.

Alig ismerjük, ma már védelemre szorul

Napjainkban a nagy fehér cápát a súlyosan veszélyeztetett tengeri állatfajok közé sorolják. Először a Dél-afrikai Köztársaságban minősítették védett fajnak 1991-ben, de ma már a legtöbb olyan országban, ahol szignifikáns állományuk él,

a nagy fehér cápák törvényi védelem alatt állnak.

Dr. Richter és Alexandra Quester felfedezése is újabb bizonyíték arra, hogy milyen kevéssé ismerjük e csúcsragadozók viselkedésbiológiáját.

Az „emberevőként” elkönyvelt nagy fehér cápának kellemes érzést nyújt, ha megsimítják. E ragadozók valódi viselkedésbiológiájáról egyelőre nagyon keveset tudunk Forrás: Mike Rutzen

A cápák – köztük a nagy fehér – viselkedési szokásait csak természetes közegükben, a tenger felszíne alatt, hosszú és fáradságos munkával végzett megfigyelések, illetve adatgyűjtés eredményeként ismerhetjük meg. A ritka fajok víz alatti megfigyelése pedig különösen nehéz és összetett feladat. Ezért bizonyosak lehetünk abban, hogy a cápák viselkedésbiológiája még nagyon sok felfedezetlen meglepetést tartogat. A tenger csak nehezen adja ki titkait.