Két új tárgy jelent meg a világűrben

Unha-3
Egy Unha-3-as rakéta
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok hadserege vasárnap bejelentette, hogy két új tárgyat fedezett fel a világűrben röviddel az észak-koreai rakétakilövés után.
Vágólapra másolva!

Az amerikai légierő és a haditengerészet atomarzenálját, illetve a kémműholdakat felügyelő stratégiai parancsnokság közölte, hogy az észlelt két új tárgy a Kvangmjongszong-4 nevű műhold, illetve a hordozórakéta harmadik fokozatából fennmaradt roncs lehet.

A nebraskai központú parancsnokság szerint ez arra utal, hogy Phenjannak sikerült pályára állítania a műholdat. Hasonló célú rakétakilövésre legutóbb 2012 decemberében volt példa.

Unha-3

John Schilling amerikai mérnök, az észak-koreai rakétaprogram szakértője elmondta, hogy a Phenjan által felbocsátott eszköz "csaknem ugyanolyan volt, mint a 2012-es műholdfelbocsátáshoz használt Unha-3 rakéta, és ugyanolyan hajtóművet használtak benne".

Az Unha-3 "két sikeres teszttel a háta mögött némileg megbízhatóbbnak számít", és az amerikai hadsereg adatai arra utalnak, hogy valamivel pontosabb is - mondta Schilling.

Egy Unha-3-as rakéta Forrás: Wikimedia Commons

Jonathan McDowell, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ munkatársa arra figyelmeztetett: nem lehet biztosra venni, hogy a Kvangmjongszong-4 valóban csak légköri megfigyeléseket végez majd, ahogy Észak-Korea állította. Az azonban szerinte biztos, hogy az új műhold a 2012-ben felbocsátott társához hasonlóan évekig föld körüli pályán fog keringeni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!