Több ősi vírus bujkál a DNS-ünkben, mint azt eddig gondoltuk

DNS-lánc
Vágólapra másolva!
Egy retrovírus teljes genomját és 17 másik darabjait találták meg amerikai kutatók 2500 emberi genom tanulmányozásakor.
Vágólapra másolva!

Azt gondoljuk, hogy a DNS-ünk teljesen emberi? Ha igen, nagyot tévedünk. Sőt egy új felfedezés arra utal, hogy még kevésbé emberi, amilyennek a kutatók korábban gondolták.

Egy teljes vírust is találtak

A Tufts Egyetem és a Michigani Egyetem kutatói 19 új nem emberi DNS-darabot – olyan vírusok maradványait, amelyek több százezer évvel ez előtt fertőzték meg őseinket – találták meg a génjeink közt rejtőzködve.

Ráadásul egy DNS-szakasz, amelyet a 2500 vizsgált személyből mintegy 50-ben találtak meg – egy egész vírus teljes genetikai receptjét is tartalmazza, írják a kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent cikkükben.

Azt még nem tudjuk, képes-e replikálódni vagy szaporodni. De az ősi vírus-DNS-ekről szóló korábbi tanulmányok arra a következtetésre jutottak, hogy képesek befolyást gyakorolni az őket hordozó emberekre.

DNS-lánc Forrás: AFP/Science Photo Library

Sok afrikai genomot vizsgáltak

A tanulmány a DNS (genom) teljes hosszát vizsgálta a világ minden tájáról származó emberekben. Sok Afrikából származó DNS-t is vizsgáltak. Ez különösen fontos, mert a modern emberek ősei Afrikából származtak, és onnan vándoroltak szét a világon.

A csoport kifinomult eljárásokat használt minden személy genomjának kulcsfontosságú részeinek összehasonlítására a „referencia” humán genommal.

Hasznosak is lehetnek a vírusszekvenciák

A most felfedezett teljes vírus az úgynevezett humán endogén retrovírusok (HERV) közé tartozik. Azokat az ősi, fertőző vírusokat nevezik így, amelyek saját RNS alkotta genetikai állományuk DNS-alapú másolatait illesztették őseink genomjába.

A generációk folyamán a vírus által generált DNS folyamatosan lemásolódott és az emberek szaporodásakor átadódott. Ezért található meg a mai DNS-ünkben.

Valójában a szakemberek jelenleg úgy vélik, hogy az „emberi” DNS nagyjából 8 százaléka ered vírusokból.

Egyes esetekben a HERV szekvenciákat adoptálta az emberi test, hogy hasznos feladatokat lásson el.

Az egyik ilyen például segít a női testnek abban, hogy egy sejtréteget építsen fel a fejlődő magzat körül. Ez a burok védi a magzatot az anya vérében keringő mérgektől.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!