A legegyszerűbb szinten a tanulás asszociációk létrehozását és az ezekre való emlékezést foglalja magában.
Az Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium (European Molecular Biology Laboratory, EMBL) kutatói egereken tanulmányozták a hippokampuszt, azaz az agynak azt a területét, amelyről régóta ismert, hogy segíti az emlékek kialakítását.
Az információ három különböző útvonalon jut el az agy ezen területére.
Miközben az emlékek rögzülnek, a „fő” úton lévő neuronok közötti kapcsolatok erősebbé válnak.
Amikor ezt a fő útvonalat blokkolták, a kutatók azt tapasztalták, hogy az egerek képtelenek voltak megtanulni egy pavlovi választ (egy hangot társítani valamilyen következménnyel, és várni ezt a következményt, például jutalmat).
De ha az egerek még az előtt megtanulták ezt az asszociációt, mielőtt a kutatók leállították az információáramlást a fő útvonalon, fel tudták idézni a memóriát. Ez megerősíti azt, hogy ez az út szerepet játszik az emlékek kialakulásában, de nem létfontosságú ezen emlékek felidézésében. Az utóbbiban valószínűleg a hippokampuszba vezető második út vesz részt, vélik a kutatók.
A fő útvonal blokkolása azonban váratlan következménnyel járt együtt:
meggyöngültek az úton lévő kapcsolatok, ami azt jelenti, hogy a memória elkezdett törlődni.
„Az útvonal egyszerű blokkolásának nem volna szabad befolyásolnia a kapcsolatok erősségét” – mondta Agnès Gruart, a Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője. „Amikor tovább vizsgáltuk a jelenséget, felfedeztük, hogy a többi útvonal egyikének aktivitása idézi elő ezt a gyengülést.”
Érdekes, hogy ez a felejtésre irányuló aktív nyomás csak tanulási helyzetben fordul elő. Amikor a kutatók más körülmények között blokkolták a hippokampuszba vezető fő útvonalat, a kapcsolatok erőssége változatlan maradt.
Erre az egyik magyarázat az, hogy az agyban korlátozott a hely,
így amikor tanulunk, meg kell gyengíteni néhány kapcsolatot ahhoz, hogy helyet csináljunk az újaknak” – mondta Cornelius Gross, a kutatások vezetője. „Új dolog megtanulásához el kell felejteni valamilyen régebben tanult dolgot.”