Kinyílt a Tower hatalmas ajtaja. Boleyn Anna skarlátvörös ruhában, ezüst lombkoronával a fején, egy ezüsttel gazdagon megrakott hintó előtt lovagolt legszebb ruhájukba öltözött udvarhölgyei, angol előkelők, lovagok és nemes urak kíséretében.
A Westminster Hall felé tartott saját koronázásának napján.
1533. június 1-én fényes pompába öltözött London városa, de a tengernyi szépség és a sok csillogás sem hatotta meg az angolokat, akik nem akarták, hogy VIII. Henrik királynak új felesége legyen.
A koronázás nem volt sikeres, pedig nagyon sokba került. Anna nem volt népszerű. Lépten-nyomon inzultálták, gúnyos nevetés hallatszott
- írta a Tudor-kor krónikása, Edward Hall.
Henrik nyilvánosan nem jelent meg a koronázáson, pedig nagyon fontosnak tartotta és nem Anna kedvéért akarta a pompás ceremóniát.
Királynéja, akivel 1533. január 25-én házasodtak össze, öt hónapos terhes volt a koronázás napján.
VIII. Henrik azért szorgalmazta, hogy új felesége fejére is korona kerüljön, hogy gyermekét legitim, vagyis törvényes trónörökösnek fogadják majd el. Bár nagy bánatára ő sem fiú lett, Anna ezen a napon a későbbi I. Erzsébet királynőt hordta a szíve alatt.
Annára makacs, öntörvényű és temperamentumos személyiségként emlékszik az utókor. Nem volt olyan szép, megfontolt és intelligens, mint nővére, Mária, aki maga is Henrik szeretője volt, de vonzó jelenségnek számított. Tudott táncolni, énekelni, beszélt franciául, sakkozott, kártyázott és bárkivel eltársalgott bármiről.
Az új királyné lovagolni is kiválóan tudott, ezért ült nyeregbe koronázásának napján. Ez sem tartozott egy olyan angol hölgy készségei közé, aki nem királyi családból származott. Előkelő neveltetését apjának, az ambíciózus Thomas Boleyn-nek köszönhette, aki a francia király udvarába küldte a lányait, hogy műveltségüket gazdagítsa.
Annát a húszas években ismerte meg VIII. Henrik. Második felesége, Franciaországból hazatérve, Katalin királynő udvarhölgye lett. Nagyon megtetszett a királynak, de akárhogy udvarolt neki, rendre kikosarazta. Ennek ellenére Anna folyamatosan csábította a férfit, mai szóval azt mondanánk, flörtölt vele.
A fennmaradt szerelmes levelek alapján a történészek megállapították, hogy VIII. Henrik, aki megszokta, hogy azonnal megkapja, amire vagy akire vágyik, beleszeretett az elérhetetlen nőbe. Az pedig különösen tetszett neki, hogy kihívások elé állította.
Boleyn Anna közölte, addig nem szeretheti, amíg nem lehet a királynéja.
Néhány évnyi szerelmi civódás és őrlődés után 1527. májusában Anglia királya magához kérette tanácsadóját, Thomas Wolsey-t és közölte vele, hogy válni akar. Mivel a római katolikus vallású Aragóniai Katalin és VIII. Henrik király házasságát egy pápai bulla pecsételte meg, előbb a bíborost kellett meggyőzni az ügyről.
Henrik azzal érvelt, hogy a spanyol ajkú királynő Artúrnak, Henrik bátyjának az özvegye, és ha elhálták a házasságot, egyházjogilag a rokonának számít, ráadásul még átkot is hoz Angliára. A Szentírást emlegette. A Leviták könyve huszadik fejezetének huszonnegyedik versét idézte:
Ha pedig elveszi valaki az ő fiútestvérének feleségét: vérfertőzés az; az ő fiútestvérének szemérmét fedte fel; magtalanok legyenek.
Bár a királynak hat gyermeke született Katalintól, és öt valóban meghalt, Mária, akit az utókor Bloody Maryként (Véres Máriaként) emleget, életben maradt.
Henrik azt állította, összefüggést lát Artúr és Katalin házassága, valamit a között, hogy a királyné képtelen fiút szülni neki. Úgy vélte, trónörökös híján a Tudor-ház kerül bajba.
Bár Aragóniai Katalin lánya I. Máriaként trónra került, ahogy később I. Erzsébet is, az, hogy nők is uralkodhatnak, a középkorban egyáltalán nem mindenhol volt egyértelmű. Ausztriában már a 12.századtól elfogadták a nőági öröklést, a magyar királyi trónra viszont csak férfiak ülhettek, egészen a 18. századig. Amikor III. Károly Pragmatica Sanctióját 1723-ban elfogadták a magyar rendek, egyértelművé vált, hogy Mária Terézia is trónra kerülhet.
Wolsey bíborosnak, hiába volt Anglia elsőszámú egyházfője, nem volt joga ahhoz, hogy egy pápai bullát feloldjon. A váláshoz tehát VII. Kelemen pápa beleegyezésére volt szükség.
A Vatikánt viszont éppen akkor dúlták fel a német-római császár csapatai, amikor az angol király elhatározta, hogy válni akar.
Ezért nem Rómában, hanem Orvietóban találkozott az angol követ az egyházi vezetővel. Kelemen elgondolkodott Henrik válási kérésén, végül elutasította.
Henrik válásával az volt a probléma, hogy már az első házasság megkötésénél is a pápának kellett érvénytelenné nyilvánítani Katalin és Artúr házasságát, és külön engedélyeznie a Henrikkel való frigyet.
VII. Kelemen engedélyezhette volna a válást, ugyanakkor nem volt köteles rá, de ha megteszi, történészek szerint, a korábbi pápai diszpenzáció érvényességét vonja kétségbe, ami jelentősen csorbította volna az egyház tekintélyét.
Emellett az engedélyezéssel magára haragította volna V. Károlyt, amit már csak azért sem szeretett volna, mert pár évvel korábban a császár zsoldosai kifosztották Rómát (Sacco di Roma, 1527.). Tehát politikai nyomás is volt a pápán, de az egyház tekintélyét is féltette.
Mivel a német-római császár Aragóniai Katalin unokaöccse volt, úgy érezte, joga van közvetlenül is beavatkozni az angol király magánügyébe. Akárcsak az angol királyné, ő maga is levelet írt Kelemennek, hogy véletlenül se jusson eszébe megváltoztatni a döntést, mert akkor már nyilvánvaló volt, hogy VIII. Henrik nem nyugodott bele.
Az angolok királya másodjára már nem egy embert, hanem egy egész csapatnyi követet küldött a pápához, akik minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy rávegyék a számára helyes döntésre. A pápa, feltehetően az angol nyomásra és a látszat kedvéért, Londonba küldte Laurentio de Campeggio bíborost, hogy megvizsgálja, hitelesek-e a házassági iratok.
A háttérben viszont vatikáni kémek utaztak a szigetországba. Az ő feladatuk az volt, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek arról, miért nem válhat el Henrik Katalintól.
Emellett VII. Kelemen egyházi átokkal fenyegette meg az angol papokat arra az esetre, ha kimondják a házaspár válását. A királynak pedig egyenesen megtiltotta az új házasságot addig, amíg végleges döntést nem hoz az ügyben.
Teltek-múltak a napok. Aztán a napokból hónapok lettek, az angol király pedig egyre idegesebb lett a miatt, mert a pápa nem válaszolt és semmi sem történt az ügyében. Úgy ítélte meg, Kelemen húzza az időt. Emellett egyértelművé vált számára, hogy Wolsey bíboros nem tudja elérni a pápánál azt, amivel megbízta.
Mivel az angol udvarban az a szóbeszéd járta, hogy a bíboros miatt késik a válás, egyre jobban kicsúszott a hatalomból.
Ekkor történt, hogy Wolsey - hogy a királyt kiengesztelje - meglepte egy ajándékkal. Felajánlotta neki a Hampton Court-ben lévő modern, pompás palotáját, amit VIII. Henrik elfogadott és annyira megszeretett, hogy élete végégig ezt tekintette igazi otthonának.
Ennek ellenére a bíboros nem került vissza a király kegyeibe. Egyrészt a miatt, mert nem tudott eredményt felmutatni, másrészt mert a protestáns Boleyn Anna is azt akarta, hogy Wolsey-t fosszák meg minden hivatalától. A bíboros megbetegedett és távozott az élők sorából, még azelőtt, hogy kivégezték volna.
VIII. Henrik király viszont nem csak az angol egyház vezetőjére volt dühös.
Úgy ítélte meg, hogy a pápának az egyházi hierarchia alacsony beosztású papjai is asszisztálnak azzal, hogy külföldi hatalomhoz fordultak olyan ügyben, ami csak Angliára tartozna. Ezért 1531-ben hatalmas bírságot vetett ki rájuk felségsértés vádja miatt. Emellett az angol parlamentben kimondták, hogy az angol egyház beláthatatlan ideig nem fizet adót a Vatikánnak.
A fordulatot végül az jelentette, hogy 1532. augusztus 22-én, a halott canterburyi érsek helyére, pápai engedéllyel Henrik hű alattvalója, Thomas Cranmer került, aki azonnal elindította a királyi pár házasságának felbontását.
Még tartott a folyamat, amikor Henrik titokban elvette Annát feleségül.
A canterburyi érsek végül 1533. májusában kimondta, hogy érvénytelen Henrik és Katalin házassága.
Négy hónapig tehát két legitim királynéja volt Angliának.
Egy hónappal később pedig eljött Boleyn Anna nagy napja, amikor a fejére helyezték csillogó, királynének járó koronáját.
A látványos esemény, amelyen a lady Anna skarlátvörösben végigvonult London utcáin, a házasság felbontásával együtt gyakorlatilag hadüzenetnek számított. Henrik szakított a római katolikus egyházzal. Senki sem fellebbezhetett a Vatikánhoz és komoly büntetést ígért annak, aki az országban ki meri hirdetni a pápai bullákat.
Ma a Vatikáni Levéltárban őrzik VII. Kelemen pápa angol eseményekre adott válaszát. Azt a dokumentumot, amelyben
1533. július 11-én kiközösítette VIII. Henriket és Thomas Cranmert, valamint semmissé nyilvánította a király házasságát Boleyn Annával.
A kiátkozással egy időben a pápai nuncius is szedte a sátorfáját, hogy elhagyja Angliát.
Ugyanakkor 1533-ban még nem hirdették ki és a végrehajtását is felfüggesztették, így a kiátkozásnak nem volt különesebb hatása. A pápai dokumentum 1538. december 17-én lépett életbe, hivatalosan csak ekkortól lehetett Henriket kiátkozottnak tekinteni.
A királyt még jobban feldühítette a kiátkozás. Minden diplomáciai kapcsolatot megszakított a Vatikánnal, és magát tette meg az angol egyház fejévé. Henrik különutas politikájának eredményeként
az angol parlament 1534. januárjában elfogadta az Act of Supremacy törvényét. Ebben mondták ki, hogy az anglikán egyház függetlenné vált a római katolikus egyháztól.
Érdekes, hogy a pápa nem feledkezett meg Henrik kéréséről és az ítéletről, amivel 1534. márciusáig húzta az időt. Bár már kitagadta, mégis döntött Henrik ügyében. Másodjára sem engedélyezte a királyi pár válását. Tehát ha Kelemenen múlt volna, Aragóniai Katalin marad Anglia királynéja, aki még élt, de már nagyon beteg volt.
Katalin, bár I. Erzsébet 1533. szeptember 7-ei születésével lányával együtt végleg elvesztette királyi státuszát, élete utolsó napjáig (1536. január 7.) ragaszkodott ahhoz, hogy királynének szólítsák. A sors fintora, hogy mindössze pár hónappal élte túl az utódja. Boleyn Annát 1536. május 19-én lefejezték a Towerben. Egykor szerelmes férje, VIII. Henrik király parancsára érte utol a halál.