A csimpánzok igazi csapatjátékosok

főemlós
A főemlősök a globális klímaváltozás egyik legjobban veszélyeztetett csoportját alkotják
Vágólapra másolva!
A sikeres csapatmunka fogalmát sokszor inkább az emberekhez társítják, és úgy tartják, kevésbé jellemző az állatvilágban, mint nálunk – a csimpánzok egy friss kísérlet során erre elég rendesen rácáfoltak, és bebizonyították, hogy ők is inkább csapatjátékosok, és elítélik a tarháló, áruló társaikat.
Vágólapra másolva!

Az atlantai Yerkes Kutatóközpont tudósai egy friss kutatás során bebizonyították, hogy a csimpánzok igenis jó csapatjátékosok – öt az egyhez arányban mindig a csapatmunkát választották az egymással versengéssel szemben, sőt, a magánakciókat preferáló társaikat kiközösítették és kizárták a csapatmunkából – írja a Seeker.

Korábban versengő típusnak hittük őket

A Proceedings of the National Academy of Sciences tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint ezek

a kutatási eredmények szembe mennek azzal, amit eddig a csimpánzokról gondoltunk:

korábbi, laboratóriumi kísérletek során ugyanis az állatok egyáltalán nem voltak hajlandók együttműködni társaikkal.

A csimpánz áll legközelebb az emberhez a főemlősök között Forrás: Craig R. Sholley/AWF


A Yerkes Nemzeti Emberszabású Kutatóközpont tudósai ezért ehhez a kísérlethez olyan laboratóriumot rendeztek be, amely nagyon hasonlított a csimpánzok természetes élőhelyéhez, és ahol az állatok köteleken és indákon lógva tudtak különböző jutalmakat megszerezni.

Ezekért a jutalmakért rendesen meg kellett küzdeniük,

méghozzá nem egyedül, hanem két-három fős csoportokban. A csimpánzok maguk választhatták ki, kikkel szeretnének együttműködni.

Hamar rájöttek a csapatmunka előnyeire

Az állatok először egymást legyőzve akarták elérni a jutalmat, de hamar rájöttek, hogy együtt dolgozva könnyebb dolguk van. Az összesen 94 órás teszteken a csimpánzok 3656 alkalommal végeztek sikeres csapatmunkát, és mindössze 600 alkalommal versengtek egymással.

A csimpánzok előnybe részesítik a csapatmunkát Forrás: San Diego Zoo

Utóbbinál az állatok megpróbáltak lopni egymástól, vagy úgy elérni a jutalmat, hogy nem dolgoztak meg érte.

A csapatmunkát pártoló csimpánzok azonban hamar kiközösítették az ilyen egyedeket,

és nem működtek velük együtt többé.

A kísérlet során az állatok hamar felismerték, hogy csapatban hamarabb elérik a célt. A felvétel illusztráció Forrás: Youtube

– nyilatkozta Malini Suchak, a tanulmány vezető szerzője. „Kiderült, hogy a csimpánzok nagyon ügyesen kerülik el a versengést, és a csapatmunkát részesítik előnyben."

Nem csak mi dolgozunk csapatban

„Népszerű elméletté vált a szakirodalomban, hogy az emberi csapatmunka egy különleges dolog" – mondta el Frans de Waal, a tanulmány egy másik szerzője, az Emory Egyetem pszichológiaprofesszora.

A horda kiközösíti az együttműködést kijátszó egyedeket Forrás: San Diego Zoo

„Ez azért is furcsa, mert a csapatmunka kialakulásáról és fejlődéséről a legtöbbet az állatkísérletekből tudjuk meg. A természetben egyáltalán nem ritka a csoportos együttműködés, elég a hangyákra vagy a kardszárnyú delfinekre gondolnunk. A mi kutatásunk az első, amely rámutat, hogy a legközelebbi rokonaink is nagyon jól tudják, hogyan kell a csalókat félreállítani, és csapatban dolgozni."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!