Úgy 24 ezer évvel ezelőtt, a legutóbbi jégkorszak, az úgynevezett Würm-glaciális idején a mai Kanadában, a Yukon-vidék észak-nyugati részén portyázott néhány vadász. Tanyát vertek a Bluefish folyó mentén egy kis barlangban,
ahol az elejtett Yukon-lovat szakócájukkal fel is darabolták.
A húsos nyelvet csak többszöri próbálkozásra sikerült kivágniuk, ezért a pattintott kőszerszám éle nyomokat hagyott a ló állkapcsán.
Több ezer évvel később ez a csontdarab képezi a fókuszpontját egy kanadai archeológus doktori disszertációjának: Lauriane Bourgeon a Montreali Egyetem munkatársa mikroszkóp alatt vizsgálta meg az állkapcsot, és úgy érezte, más mintákkal együtt ezt is el kell küldenie szénizotópos kormeghatározásra.
A lelet a Kanadai Történeti Múzeum raktárából származott, azon az ásatássorozaton került napvilágra, amit még Jacques Cinq-Mars régész vezetett 1977 és 1987 között. Kutatótársaival váltig állították, hogy
a Bluefish folyó menti három barlang már 30 ezer évvel ezelőtt alkalmi menedékül szolgálhatott az embereknek.
Csakhogy ez a nézet szöges ellentétben állt az uralkodó állásponttal, amely szerint Észak-Amerika 13-14 ezer évvel ezelőtt népesült be.
Bourgeonnak fölkeltette az érdeklődését az ellentmondásos történet, és hat csontdarabot elküldött az angliai Oxfordba kormeghatározásra.
Kiderült, hogy a legfiatalabb egy 12 ezer éves karibucsont volt, míg
a lóállkapocs a legidősebb: legalább 24 ezer éves.
Ennek a leletnek köszönhetően a Bluefish-barlangok váltak a legrégebbi ismert régészeti helyszínné Észak-Ameriában.
A szénizotópos elemzés igazolta Cinq-Mars meggyőződését, hiszen a feltételezett benépesülésnél 10 ezer évvel korábbra datálta a csont korát. A Bourgeon és kutatótársai által írt beszámoló a PLOS One online tudományos folyóiratban jelent meg.
Alaszkában eddig három, a Yukon-vidéken egyetlen helyszínről bizonyosodott be, hogy emberek lakták, nagyjából 14 ezer évvel ezelőtt. "Már abból sejtettük, hogy az emberi jelenlét korábbi lehet, hogy lócsonton találtuk a vágásnyomokat – mondta Bourgeon.
Ebben a régióban ugyanis nagyjából 14 ezer évvel ezelőtt haltak ki a lovak."
Úgyhogy rendkívül izgatottá váltunk az oxfordi kormeghatározás láttán." Ez ugyanis alátámaszt egy másik, szintén sok szakmai vitát kavaró elméletet: hogy a Bering-földhídnak nagyobb jelentősége volt annak idején, mint ma véljük.
Tudományos feltételezések szerint Észak-Amerika Szibéria felől népesült be,
amikor a sarki jégtakaró megnövekedése miatt 50-120 méterrel alacsonyabbá vált a világtenger szintje,
és a Bering-földhídon keresztül szabaddá vált a közlekedés. Úgy gondoljuk, hogy az első amerikaiak, a paleoindiánok a zord időjárás ellen délebbre vándoroltak, de a jégtakaró visszahúzódásával ismét megjelentek az északi vidékeken.
Újabb genetikai vizsgálatok szerint viszont a fagyos időszakokat nem délen, hanem az enyhébb klímájú Bering-földhídon meghúzódva, elszigeteltségben vészelték át az őslakók. A Beringiának nevezett terület nem is földhíd, inkább Ausztrália-méretű kontinens volt, amely hajdanán a szibériai Léna folyótól a kanadai Mackenzie folyóig tartott: észak-déli irányban 1600, kelet-nyugati irányban 4800 kilométer szélesen.
A jégkorszak idején sem volt fagyott, inkább afféle vadvirágos, bozótos sztyeppe, néhol tundra, amelyen bölények, tevék, lovak, gyapjas rinocéroszok legelésztek – és estek áldozatul a korai vadászoknak.
Nagyon leegyszerűsítve Beringia területén két irányban zajlott az élőlények áramlása:
keletről nyugatra az Észak-Amerikában őshonos lovak, tevék és más állatfajok egyedei vándoroltak
(és honosodtak meg más kontinenseken), nyugatról keletre pedig az ember. Mivel azonban a klíma enyhülésével emelkedni kezdett a vízszint,a lehetséges bizonyítékokat napjainkban a Bering-tenger fenekén kellene keresni.
"Pusztán azért, mert nem találunk kultúrára utaló maradványokat, még nem zárhatjuk ki, hogy itt paleoindiánok éltek – mondta Bourgeon. – A folyton mozgásban lévő vadásztörzsek egyébként sem hagynak maguk mögött tárgyi emlékeket, ráadásul Beringia jelentős részét ma tenger borítja.
" Épp ezért van óriási jelentősége a Bluefish-barlangokban talált lóállkapocsnak, mert ez bizonyítja, hogy a Yukon-vidékén sokkal előbb megjelentek az emberek, mint ahogy eddig feltételezték. A csontok mellett a barlang talajából előásott kőeszközök is a korábbi területfoglalást igazolják.
Persze nem mindenkit győzött meg a lelet. Egyes régészek szerint túl csekély azoknak a csontoknak a száma,
amelyeken emberi kézre utaló nyomok vannak,
illetve a föllelt kőeszközökről sem bizonyosodott be, hogy valóban ezekkel ejtették a vágásokat. Vagyis elégtelen mennyiségű a bizonyíték ahhoz, hogy a korábbi álláspontot elvessék. Bourgeon viszont ennek dacára meg van győződve az igazáról, mint ahogy arról is, hogy csak idő kérdése újabb lelőhelyeket felfedezni, amelyek hasonló korra datálhatók.