A Journal of Human Evolution folyóiratban megjelent tanulmány szerint a jobbkezesség kulcsát nem az ősi kézben, hanem az ősi fogakban kell keresni, olvasható a The Conversation ismeretterjesztő magazin cikkében.
Régóta tudjuk, hogy az emberi agy két, nagyjából egyforma féltekéből áll. A bal agyfélteke irányítja a nyelvet és a motoros készségeket, míg a jobb félteke felel a látással és a térérzékeléssel kapcsolatos feladatokért.
Az kevésbé köztudott, hogy az agy lateralizációja, vagyis az, hogy bizonyos kognitív funkciók az egyik vagy a másik oldalra koncentrálódnak, kizárólag az emberekre jellemző,
és egyike azon tulajdonságoknak, amelyek a jobb gondolkodási képességhez kapcsolódnak.
Kérdés, hogy a kézpreferencia szerepet játszott-e az agy lateralizációjában. A legkorábbi őseink által használt kőszerszámok némi támpontot adnak a kérdés megválaszolásához.
A legkorábbi
kőszerszámok nagyjából 3,3 millió évvel ez előttről
származnak Afrikából, a mai Kenya területéről. A korai kőszerszámkészítés valószínűleg nagyfokú kézügyességet igényelt. A kísérletekből tudjuk, hogy az eszközkészítő folyamatok replikálása folyamán az agy bal féltekéje – amely a tervezésért és a végrehajtásért felelős – aktív.
Az is ismert, hogy más fajokkal összehasonlítva az ember a szerszámkészítés folyamán jóval inkább a jobb kezére hagyatkozik. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a bal és a jobb agyfélteke az ellenkező oldali motoros funkciókat koordinálja.
Noha ez a kapcsolat nem teljesen kézenfekvő, úgy tűnik, az esetek nagy részében a kézpreferencia és az agy lateralizációja „kéz a kézben" jár.
De hogyan kerülnek a fogak a kézpreferencia vizsgálatába? A válasz az illeszkedő bal és jobb karcsontleletek (különösen a legkorábbi ősök esetében) hiányában keresendő.
Egymáshoz illő bal és jobb végtagok nélkül lehetetlen vizsgálni a méret- és alakbeli különbségeket annak megállapítására, hogy melyik kezet preferálta az egyed a manuális feladatok elvégzéséhez.
A fogak viszont viszonylag nagy mennyiségben megmaradtak az ősmaradványokban, és megőrződtek rajtuk azok
a karcolások vagy "barázdáltság",
amely utal a kézpreferenciára.
Egy korábbi tanulmányban a kutatók észrevették az európai Neander-völgyiek fogainak elülső oldalán lévő barázdáltságot. Azt feltételezték, hogy ezek a barázdák akkor keletkeztek, amikor az anyagot az egyik kézben tartva és a mellső fogak közé szorítva megmunkálták a másik kézben tartott kőszerszámmal, és a szerszám időnként a fogaknak ütközött.
Ezeket a tevékenységeket kísérletekben replikálták (a résztvevők fogvédőt viseltek), és a barázdák dőléséből következtetni lehetett, melyik kézben tarthatták az emberelődök a kőszerszámot.
A mostani új tanulmányban vizsgált ősi felső állcsont szolgáltatja a legősibb bizonyítékot a Homo nemzetség jobbkezességére.
Az állcsont legkorábbi emberelődünkhöz, egy Homo habilishoz ("ügyes emberhez") tartozott, amely nagyjából 1,8 millió éve vándorolt a mai Tanzánia területén.
A tanulmány szerzői számos barázdát fedeztek fel a fogak elülső oldalán. Nagy felbontású mikroszkópok és digitális kamerák segítségével megvizsgálták a barázdákat. Ezek jó része jobbra dőlő, amely arra utal, hogy az egyed is jobbkezes volt.
A felfedezés nemcsak a jobbkezesség legősibb bizonyítéka, hanem azért is jelentős, mert arra utal, hogy az agy szerveződésének jelentős szintje már legalább 1,8 millió éve lezajlott az emberősöknél.
Ez az agyfejlődés tette lehetővé a létfontosságú ősi tevékenységek, például a kőszerszámkészítés végrehajtását, és talán kikövezte az utat a nyelv kialakulása felé. A jobbkezesség tehát jóval többet jelent számunkra, mint egyszerűen a jobb kéz előnyben részesítését.