A Histioteuthis heteropsis faj egyedei 200–1000 méteres mélységben élnek, olyan régióban, ahová csak nagyon kevés napfény jut le. Kate Thomas, a Duke Egyetem kutatója összesen 161 videón tanulmányozta ezeknek a fejlábúaknak a viselkedését.
A felvételeken az látszik, hogy az állat nagyjából függőleges helyzetben sodródik a vízben, miközben nagy szemével felfelé, a kisebbel pedig lefelé tekint. Előbbi látószerv tehát az óceán megvilágítottabb régióját fürkészi, ahol jól kivehetőek az állatok sziluettjei. Ezzel szemben a kisebb látószerv az óceánok mélyebb, sötét tartományaiban kutat a fényt kibocsátó, úgynevezett biolumineszcens élőlények után.
A mélytengerek kiváló természetes laboratóriumi környezetet biztosítanak a látószervek felépítésének tanulmányozásához, mivel a biolumineszcencia érzékeléséhez másfajta szemekre van szükség, mint a környezeti fény észleléséhez"
– írták az egyetem kutatói.
A szemek mérete és a fényviszonyok feltérképezése alapján Thomas és munkatársai arra jutottak, hogy a felfelé néző látószerv nagy mérete jelentősen javítja a látás minőségét, lehetővé téve, hogy gyenge megvilágítottság esetén is ki lehessen szúrni a potenciális prédaállatokat. Ennek azonban nem lenne sok értelme a teljes sötétségbe tekintő szem esetében (ráadásul egy nagyobb szem fenntartása jelentős erőforrásokat vesz igénybe), így érthető, hogy az miért is fejlődött kisebbé.
Emellett a kutatóknak sikerült egy másik érdekes tulajdonságot is felfedezniük. Az állat zsákmányai között találhatóak olyan élőlények (halak és rákok), amelyeknek a hasi oldala lumineszcens, így ha a Histioteuthis heteropsis felett úsznak el, láthatatlanná válnának a gyenge megvilágítottságban. Ezért a fejlábú nagy szemében sárga pigmentek is vannak, amik képesek megkülönböztetni a napfényt a biolumineszcens fénytől, és így kiszúrni a prédát.
Az új kutatás a Philosophical Transactions B című tudományos folyóiratban jelent meg.