A régi legendákban a viharos tengeren felbukkanó kísértethajók mellett a vitorlásokat mélyberántó óriáspolip, a „krák" volt az egyik leggyakrabban emlegetett rémség. Noha az antarktiszi óriáskalmár (Mesonychoteuthis hamiltoni) hajók mélyberántására aligha képes, ám kétségtelenül
ez a gerinctelen élővilág leghatalmasabb élőlénye.
1925-ben fedezték fel a fajt, amelynek maradványait egy bálnavadászok által elejtett óriás ámbráscet (Physeter macrocephalus) gyomrában találták meg. A hatalmas fejlábút Guy Coburn Robson brit tengerbiológus, a tengeri puhatestűek szaktudósa írta le elsőként.
Felfedezése óta csak néhány alkalommal sikerült élő példányt megfigyelni,
amelyek kivétel nélkül úgynevezett szubadult, nem kifejlett fiatal példányok voltak.
Az antarktiszi óriáskalmár nem csak a puhatestűek törzsébe (Mollusca) tartozó lábasfejűek osztályának (Cephalopoda), hanem a gerinctelen élővilágnak is a leghatalmasabbra növekvő faja. Eddig teljesen kifejlett egyedeket csak partra sodródott tetemek, illetve ámbráscetek gyomrában talált maradványok alapján tudtak alaposabban megvizsgálni a szakemberek. Az antarktiszi leviatán fogókarjai rövidebbek, a törzse pedig sokkal robosztusabb felépítésű az ugyancsak méretes rokonához, a kozmopolita, 8-10 méter hosszú óriáskalmárhoz (Architeuthis dux) képest.
Az antarktiszi óriáskalmár kifejlett példányai
átlagosan 12 -14 méter hosszúak lehetnek,
de az ámbráscetek gyomrában talált maradványok azt sugallják, hogy ennél sokkal nagyobb, akár 18 – 20 méteres egyedeik is vadászhatnak a mélyvizekben.
Az eddigi rekorder egy olyan példány lehetett, amelynek maradványai ugyancsak ámbráscet gyomorból kerültek elő.
A tengeri emlős gyomortartalmának átvizsgálása során bukkantak rá az állat szemére, amelynek közel 40 cm volt az átmérője,
a pupillanyílása pedig 9 cm-et tett ki. Ebből a szakértők az állat teljes hosszát 20 méter körülire becsülték.
A maradványok és a megfigyelt élő, fiatal, juvenil példányok arra utalnak, hogy a gigantikus lábasfejű az Antarktiszt övező mélyvizek lakója.
Északi elterjedésének határa a Tűzföld, Dél-Afrika, valamint Új-Zéland. A felnőtt egyedek az óceán úgynevezett bathypelágikus régiójában, 1000 és 2 200 méter körüli vízmélységben élnek. A nem kifejlett fiatal példányok kisebb vízmélységben is előfordulnak, és alkalmanként a felszínig emelkednek, illetve horogra akadnak.
Az elmúlt évtizedekben ezekből néhányat sikerült is fotó dokumentálni, illetve kifogni. 1981-ben a Ross-tengeren egy szovjet halászhajó horgára 4 méter hosszú kifejletlen példányt akadt. 2003-ban ugyancsak fiatal, 6 méter hosszú egyedet sikerült megfigyelni, amely közvetlenül a felszín alatt úszott. 2007-ben új-zélandi halászok fogtak ki egy 4,5 méter hosszúra nőtt, és 495 kilogramm súlyú egyedet.
Ez volt a legépebb példány, amelyet a tengerbiológusoknak a legalaposabban sikerült eddig megvizsgálnia. 2014-ben orosz kutatóhajó fedélzetéről örökítettek meg egy felszínig emelt példányt, amely a beágyazott videón látható.
Az antarktiszi óriáskalmár életmódjáról szinte alig tudunk valamit. A Mesonychoteuthis más kalmárfélékhez hasonlóan ragadozó életmódot folytat;
táplálékrendjében kisebb lábasfejűek és mélyvízi halak szerepelnek.
A testtömegéhez képest viszonylag kis szájnyílással rendelkezik, azonban a szájában lévő papagájcsőrszerű, rendkívül erős és éles szarukáváival még az ámbráscetek vastag bőrén is komoly sebeket tud ejteni.
Egyetlen természetes ellensége a világtenger legnagyobb húsevő ragadozója, a fogascetek alrendjébe (Odontoceti) tartozó óriás ámbráscet. Ez a hatalmas, 17 -20 méter hosszúra megnövő tengeri emlős,
egyetlen levegővétellel akár háromnegyed órát is képes eltölteni a víz alatt,
miközben esetenként 2000 méternél mélyebbre merül. A mélymerülések célja kedvenc zsákmányállatai, az óriáskalmárok ( Architeuthis és Mesonychoteuthis) felkutatása és elejtése.
Sejtelmünk sincs róla, hogyan folyhat le egy ilyen küzdelem a két gigászi ragadozó között odalent, az örök sötétség birodalmában. A gyomortartalom vizsgálatok azt mutatják, hogy ezekből az összecsapásokból, - esetenként egy-egy súlyosabb sérülést is begyűjtve - általában az óriás ámbráscet kerül ki győztesen. Hogy időnként lehet-e győztes az antarktiszi óriáskalmár, egyelőre még a mélység megfejtetlen titka marad.