Ökológiailag intenzívebb mezőgazdasággal védenék a méheket

Ha kihalnak a méhek, kihal az emberiség?

A méhektől és más beporzóktól függ az emberiség élelmének 30-35 százaléka. Az ökoszisztémák átalakítása és kihasználása az intenzív mezőgazdálkodás érdekében azonban világszerte károsan hat a beporzókra. Erre válaszolnak a szakemberek abban a tanulmányban, amelynek egyik szerzője Kovács-Hostyánszki Anikó, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport munkatársa.

Az intenzív tájhasználat, a megszokott, hagyományos módszerekkel zajló intenzív mezőgazdasági művelés, vagyis a monokulturális, nagytáblás gazdálkodás és a nagy mennyiségű vegyszer használata előnyei mellett súlyos problémák forrása is: mindez ugyanis az agrártáj homogenizációjához és az élőhelyek minőségi romlásához vezet, ami érinti a vadon élő növény- és állatközösségeket, köztük a kiemelten fontos beporzó rovarokat – írja az MTA közleménye.

Az ökoszisztémák ilyen jellegű átalakítása és kihasználása világszerte a beporzó rovarok számára fontos táplálékforrások és fészkelőterületek csökkenését, eltűnését okozza. Ennek következményeként sérülnek a növénybeporzó közösségek, az állati beporzású növények pedig kevesebb termést, magot hoznak.

Veszélyben a beporzók

A beporzók és a beporzás helyzetéről, vagyis a pollinációról szóló első átfogó nemzetközi jelentést 2016 februárjában hozta nyilvánosságra az IPBES (Intergovernmental Platform for Biodiversity and Ecosystem Services) nemzetközi kormányközi testület. A dokumentum szerint egyes vad beporzó fajok populációi és a házi méhek száma is jelentősen csökkenőben van a világ számos táján, holott szerepük ökológiai és gazdasági szempontból egyaránt nélkülözhetetlen. A zárvatermőknek több mint 80, a globálisan száz legfontosabb termesztett növényfajnak pedig 75 százaléka igényli a beporzók közreműködését a sikeres beporzáshoz. A termesztett növények körében ez az igény az elmúlt évtizedekben egy nagyságrenddel nőtt.

A beporzók védelmére az IPBES pollinációs tanulmánya három kulcsfontosságú, komplementer lehetőséget fogalmazott meg az agrárökoszisztémák esetében: az ökológiai intenzifikációt, a már meglévő diverzifikált művelési rendszerek erősítését és az ökológiai infrastruktúra kiépítését.

Ezek közül a tanulmány szerzői szerint a mezőgazdasági területek szerkezetének és művelésének átalakítása szempontjából kulcsfontosságú az ökológiai intenzifikáció, amellyel egyaránt támogatni lehet a beporzókat, a beporzást és az élelmiszer-termelést.

Kovács-Hostyánszki Anikó, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport munkatársa, az IPBES-jelentés egyik vezető szerzője és kollégái most egy áttekintő (review) cikkben vették sorra a tájhasználat-változás és a mezőgazdasági művelés beporzókra és beporzásra gyakorolt hatásait és kockázatait. Az IPBES-jelentésre építő tanulmányban a hat szerző ezenfelül számba vette, hogy a beporzókat érő negatív hatások mérséklésében milyen lehetőségeket nyújt az ökológiai intenzifikáció, hogy a táji és helyi léptékű mezőgazdasági művelés beporzóbarátabb legyen, és a beporzás is hatékonyabban menjen végbe. Az áttekintő tanulmányt az Ecology Letters szakfolyóirat közölte.

Forrás: Thinkstock

Mit jelent az ökológiai intenzifikáció?

Többek között olyan művelési és tájhasználati intézkedéseket, megoldásokat, mint például a vegyes vetésszerkezet, a vetésforgó, a kistáblás művelés, a mozaikos vetésszerkezet, a gazdag és változatos virágforrások biztosítása a táblaszegélyek mentén és a művelt területek között, visszafogott vegyszerhasználat, a gyepterületek megfelelő intenzitású és ütemezésű legeltetése, kaszálása. Mindez megfelelő intézményi és technikai hátteret, a kutatók, agronómusok, mezőgazdaságban dolgozók, döntéshozatali szervek és civilszervezetek együttműködését igényli, és nem utolsósorban közös tudásbázist feltételez.

A cél a beporzó közösségek változatosságának és gazdagságának védelme és fenntartása, ami segíti a terméshozamok növelését, a hatékonyabb gyümölcs- és magtermesztést, tágabb értelemben pedig a globális fenntartható fejlődési célok elérését az élelmiszer-biztonság, a tájhasználat és a biodiverzitás megóvása terén.