Az ember, akit a majomketrecbe zártak

Ota Benga, kongó, kongói, Bronxi Állatkert, New York-i Zoológiai Park, majom,

A fehér felsőbbrendűség "diadalt" aratott egy szomorú pigmeus fiú felett a 20. század elejének Amerikájában, abban az időben, amikor a lehetőségek hazájában még nem minden férfinak volt joga arra, hogy maga irányítsa a sorsát.

Ota Benga nevet Forrás: wikimédia - Gts-tg

Még polgárháború dúlt a kontinensen, amikor az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke egy történelmi jelentőségű dokumentumot tárt a nyilvánosság elé. Az 1862. szeptember 22-én kiadott Előzetes Emancipációs Kiáltványban Abraham Lincoln

szabadságot ígért azoknak a "néger" rabszolgáknak,

akik a lázadó déli államok területén éltek. Az 1863. január 1-jén életbe lépő rendelkezés értelmében néhány rabszolgát felszabadítottak ugyan, de nem mindenkit. A rabszolgaság teljes eltörlését csak az amerikai alkotmány 1865 évi 13. kiegészítése írta elő. Ez indította el

a feketék emancipációjának másfél évszázados történetét,

amelyben egy 113 évvel ezelőtti esemény szégyenfoltként éktelenkedik.

Kellene néhány pigmeus

1904. március 20-án Ota Benga élete gyökeresen megváltozott. Ez volt az a nap, amikor a 150 cm magas, 47 kilós pigmeus fiú hivatalosan is Samuel P Verner önjelölt Afrika-felfedező és üzletember "birtokába került". A 23 évesnek kikiáltott fiatal férfit Kongóból szerezte be a "tudós" rejtélyes körülmények között. Amikor évekkel később megkérdezték, Verner azt mondta, a kannibál basilelék fogságából szabadította ki, pedig ez a törzs az egyik legbékésebb afrikai csoport, amely egyáltalán nem eszik emberhúst, aztán már azt mesélte, hogy háborús fogolyként élt a fiú. A lényeg sosem változott.

Az amerikai fehér ember Benga megmentőjének szerepében tetszelgett.

Ezzel szemben az igazság valószínűleg az, hogy elrabolta vagy egyszerűen megvette egy emberkereskedőtől. Legendák keringenek arról, hogy egy font sót és egy vég szövetet adott a fiúért, ahogy arról is, hogy nem terményben állta a cechet. Tény, hogy ebben az időben elterjedt volt az emberkereskedelem az afrikai kontinensen, Vernernek pedig volt rá pénze. A mondvacsinált tudóst busásan megfizették azért, hogy szerezzen néhány embert a St. Lous-i világkiállítás antropológiai tárlatához, amelyben Afrikát kívánták bemutatni a környezet rekonstrukciójával, tárgyakkal, állatokkal és a bennszülöttekkel együtt.

Ebben a környezetben egy pigmeus nem számított embernek,

csak egy élőlénynek, amely a kiállítás egyik eleme lehetett. Verner határozott megrendelést kapott a szervezőktől. Azt kérték tőle, szerezzen Kongóból

egy pigmeus pátriárkát vagy törzsfőnököt, egy felnőtt asszonyt, aki lehetőleg az előkelő tisztséget betöltő férfi felesége, két gyereket és még négy másik pigmeust, inkább felnőtteket, mint gyereket. Ezek között lehet pap vagy papnő, orvos és idősebb ember is"

- olvasható a The Guardianben.

Verner kongóiak között Forrás: wikimédia - Gts-tg

Ebből egyetlen férfit sikerült "levadásznia" a "jó ügy érdekében". Amikor kitört a botrány, amelyben a fekete értelmiségiek és néhány képviselő rasszizmussal vádolta az ötlet gazdáit, Verner végig kitartott amellett, hogy ő csak a New York-iak érdekeit nézte, amikor a kis pigmeus oktatási célból bekerült a Bronxi Állatkertbe. Oda, ahova való. A csimpánzok ketrecébe.

Egy ketrecben a majmokkal

Ota Benga 1906-ban költözött a New York-i Zoológiai Parkba rácsok mögé, a majmok közé. Természetesen nem szabad akaratából tette, bár Verner a helyi lapoknak adott interjújában rendszerint arról beszélt, hogy a pigmeusa szabad ember, és örült neki, amikor a "tudós" elhozta Afrikából. A főemlősök lakhelyénél az orangután és a csimpánz leírása mellett ez állt egy táblán:

Az afrikai pigmeus: Ota Benga, 23 éves, 150 cm magas, 47 kg, Származási hely: Kongó Szabad Állam, Délközép-Afrika, Kasai folyó Beszerezte: Samuel P Verner Kiállításának ideje: Minden szeptemberi napnak a délutánján

Benga egy kis csimpánzzal a karján Forrás: wikimédia - Outriggr

1906. szeptember 9-én a New York Times is bemutatta az állatkert új lakóját. Az újság arról írt, hogy egyszerre ötszázan bámulták meg a különleges élőlényt, amint az a majmokkal kommunikál, amit egyes nézők szerint a főemlősök meg is értettek. Nézték, ahogy íjjal lő, vagy éppen zsinegekből függőágyat készít. A Times úgy fogalmazott, "a gyerekek kuncogtak, a felnőttek nevettek." Ők jól érezték magukat, de vajon nevetett Ota Benga?

A cikknek két hatása volt. Egyrészt William Temple Hornaday zoológus és a Bronxi Állatkert alapító igazgatója rájött, hogy a pigmeus "jó fogás" volt, és a csimpánzketrecből egy nagyobba költöztette, nem emberségből, hanem azért, hogy még többen láthassák egyszerre, másrészt kitört a botrány. Az egész amerikai fekete közösség tiltakozott amiatt, mert egy afrikait a majmok mellé soroltak, és nem az emberek közé.

A fehér faj genetikailag magasabb rendű

A második világháború előtt a fajelméletek elterjedtek voltak az Egyesült Államokban. Többen is úgy gondolták, hogy a fehér bőrű ember egyszerűen genetikailag magasabb rendű a sárgához vagy a feketéhez képest, és ezt hangoztatták is tudományos körökben.

Louis Agassiz, a Harvard földrajz- és zoológiaprofesszora, aki 1973-ban bekövetkezett halálakor Amerika egyik legelismertebb tudósának számított, úgy tartotta, hogy a fekete ember nem ugyanabba a fajba tartozik, mint a fehér. Azt mondogatta, hogy ezek "elfajzottak és korlátozott képességekkel" rendelkeznek a domináns fajhoz képest.

Ugyanezt a véleményt osztotta Daniel Brinton a Pennsylvaniai Egyetem nyelvész- és régészprofesszoraként.

A fekete, a barna és a vörös fajok anatómiailag is annyira különböznek a fehértől, különösen a zsigereikben, hogy még azonos agyi kapacitás és egyenlő erőfeszítések mellett sem fogják tudni sohasem elérni a rivális faj eredményeit"

- mondta.

Amikor Verner behajózott Ota Bengával az országba, ez az elmélet uralkodott a tudományos élet minden területén, és a politikában is jelen volt.

A rasszizmus átitatta az amerikaiak mindennapi életét.

Pigmeus fiúk, balról a második Ota Benga Forrás: wikimédia - Recognizance

James Gordon fekete tiszteletesnek, aki felháborodva tiltakozott Benga helyzete miatt, Theodore Roosevelt elnök közeli ismerősével kellett szembenéznie. Amikor kérdőre vonta az állatkert igazgatóját, Hornaday azzal védekezett, hogy a népeket és tájakat bemutató világkiállítások elterjedtek Európában, és ott is teljesen megszokott a bennszülöttek látványa. Ehhez a féligazsághoz csak azt felejtette el hozzátenni, hogy az európai performanszokon

nem elrabolt emberek vettek részt, és egyáltalán nem ketrecben tartották őket a világkiállítások alatt.

Az ország megbecsült zoológusa kifejezetten büszke volt arra, hogy antropológushallgatók tömegei is érdeklődnek az intézménye iránt. A korabeli állapotokat tükrözi az a tény is, hogy New York polgármestere

éppen nem ért rá,

amikor egy fekete lelkészekből és néhány képviselőből álló csoport megpróbált hozzá bejutni. Azért keresték, hogy tegyen valamit a lehetetlen helyzet ellen.

A feketéknek arra a kérdésére, hogy a fiatal fiú miért nem inkább az iskolapadban ül egy ketrec helyett, Verner reagált. Azt mondta, egy pigmeusnak az iskola kínzás lenne, és arról is beszélt, hogy a ketrec tulajdonképpen a saját biztonságát szolgálja. Azon belül ugyanis csak az állatoktól kell magát megvédenie, és nem találkozik az emberrel.

Sarokba szorították, kigáncsolták

Ha szabadon nem is engedték, azt elérték a tiltakozók, hogy szeptember 16-án, egy héttel az után, hogy bemutatták,

Bengát kiengedték a ketrecből.

Szabadon járkálhatott a parkban, de az állatkert őrei minden lépését figyelték. Ezen az egyetlen napon rekordot döntött az állatkert: 40 ezer ember volt kíváncsi a kis afrikaira, akit hordákba verődve üldöztek a fehér kíváncsiskodók.

A pigmeus menekült a tömeg elől, az amerikaiak pedig mindenhova követték, még el is gáncsolták, végül sarokba szorították. Valaki megbökte.

Az emberek nevettek a rémült "pygmy" látványától.

Ez volt az a pillanat, amikor Ota Benga úgy érezte, meg kell védenie magát. Több látogatóra is rátámadt, három férfit megütött. Az igazgató úgy döntött, az afrikai felháborító viselkedése miatt vissza kell költöznie a majomházba. A látogatók viselkedését nem kommentálta.

Ota Benga kongói pigmeusok társaságában a St. Louis-i világkiállításon Forrás: wikimédia - Recognizance

A botrányoktól hangos jövevény beváltotta a hozzá fűzött reményeket, szeptember végére több mint 220 ezer ember kereste fel az állatkertet, kétszer annyi, mint egy évvel korábban ugyanebben a hónapban, és majdnem mindegyik rögtön Ota Benga ketrece felé vette az irányt.

Ketrecből árvaházba

1910 januárjában Ota Benga kiszabadult. A Virginia állambeli Lynchburgban lévő, feketéknek fenntartott árvaházba került. Érdeklődve fogadták a gyerekek. Bár csak néhány szót tudott angolul, szívesen meghallgatták az afrikai emlékeit. Benga pedig szívesen tanította őket néhány "ősi fogásra". Képzeletben vadászott és halászott, és újra a családjával volt Kongóban békében és szeretetben. Ez akkoriban csak álom lehetett.

A Kongói Szabadállamban II. Lipót király kegyetlen imperialista diktatúrája uralkodott. Az afrikai ország bennszülött lakosai közül a belga gyarmatosítók milliókat kényszerítettek rabszolgamunkára a gumiültetvényeken, és a népirtástól sem riadtak vissza. A húsz éve tartó rémuralom alatt az ország lakossága 15 millió fővel csökkent.

Évente egymillió afrikai feketét gyilkoltak meg.

Ota Benga valószínűleg erről nem tudott.

A pigmeus egy idő után már nem tanított semmit, csak ült, és szomorúan bámult maga elé. Egyetlen rítust őrzött meg a múltból. A többiek gyakran látták, amint az udvaron tüzet rak, és körbetáncolja. Akárcsak 1916. március 19-én délután. Amikor magasra csaptak a lángok, Benga mormogva körbetáncolta a rakást, ezúttal viszont más volt. A szemtanúknak szomorúnak, "hátborzongatóan távolinak tűnt, mint egy szellem". Azon az éjszakán, amikor a többiek már nyugovóra tértek, a kis pigmeus az út túloldalán lévő istállóba sétált. Felemelte a fegyvert, és ott, ahol senki sem látta, napfelkelte előtt szíven lőtte magát. Örökre szabad emberré vált.