Önként adódó kérdés, hogyan kerültek a katasztrófa több mint hét évtizedig a mélytenger fagyos világában rejtőző emlékei a Titanic kiállítás vitrineibe? A kérdés megválaszolásához egészen a roncs felfedezéséig kell visszanyúlnunk.
A Titanic 1912. április 15-én hajnali kettő óra húsz perckor süllyedt a mélybe,
miután két és fél órával korábban, április 14-én, éjfél előtt húsz perccel összeütközött egy túlkésőn felfedezett jégheggyel.
Smith kapitány éjfél után öt perccel lépett be a Titanic rádiósfülkéjébe,
és egy papírlapra feljegyezve átnyújtotta a Titanic koordinátáit Jack Philips és Harold Bride távírászoknak
azzal az utasítással, hogy mivel süllyed a hajó, kérjenek segítséget a környéken haladó óceánjáróktól.
A Titanic utolsó pozíciója tehát már 1912. április 15-től ismert volt, ám ennek ellenére, egészen az 1960-as évekig szóba sem jöhetett a roncs felkutatása.
A Titanic kettétört hajótörzse Új Fundlandtól közel 900 kilométerre délkeletre az amerikai kontinentális lejtő lábának közelében, 3 861 méter mélyen fekszik az atlanti fenéksíkságon. Egészen az 1960-as évekig nem létezett olyan kutatóeszköz, ami képes lett volna biztonságosan lemerülni közel négy kilométeres mélységbe, személyzettel a fedélzetén.
A technológiai áttörés első fontos mérföldkövét a Trieste- I. majd a továbbfejlesztett Trieste-II. mélytengeri merülő eszközökkel végzett kísérletek jelentették. Jacques Piccard és Don Walsh - a felfedezések történetében elsőként - 1960. január 23-án a Trieste II. batiszkáf fedélzetén több mint 10 860 méter mélyre merültek a Mariana-árokba.
Az ezt követő években sikerült kifejleszteni és szolgálatba állítani olyan kutató- tengeralattjárókat, amelyek fedélzetén az oceanográfusok már képesek voltak az abisszális régió olyan mélységeibe is leszállni, mint ahol a Titanic nyugodott.
Valószínű, hogy a roncs helyzete már az 1960-as évektől ismert volt az amerikai és a szovjet haditengerészet előtt. Egy akkora vastömeg, mint a Titanic roncsa, az atom-tengeralattjárók víz alatti navigációjában a vastömeg mágneses anomáliája miatt rendkívül fontos tájékozódási pont lehetett.
Ezért az ehhez hasonló nagy hajóroncsok helyzete szigorú katonai titoknak számított
mindkét haditengerészetnél . Az 1980-as évek elejére a navigációs technika látványos fejlődésével azonban ez a fajta helymeghatározás jelentőségét vesztette. A patinás Woods Hole Oceanográfiai Intézet (Woods Hole Oceanographic Institute, WHOI, Massachusetts, Egyesült Államok) tengergeológiával foglalkozó fiatal szaktudósa, Robert D. Ballard már 1971-ben előállt a Titanic felkutatásának ötletével.
Ballardnak gyerekkori álma volt a legendás óceánjáró roncsának felfedezése.
Az 1970-es évek elején a WHOI már rendelkezett is az ehhez szükséges technológiával, ám a pénzhiány gátat szabott az efféle kutatásoknak. 1980-ban változott a helyzet: Jack Grimm texasi olajmilliomos ugyanis bejelentette, hogy megfinanszírozná egy Titanic-kutató expedíció költségeit.
Grimm összesen három expedíciót szervezett a Titanic elsüllyedési körzetébe,a Columbia Egyetem tengerkutatója, William Ryan, valamint a kaliforniai Scripps Oceanográfiai Intézet munkatársainak közreműködésével. Sem a sokat ígérő 1981-es, sem pedig az 1983-as utolsó expedíció nem hozta el a remélt sikert.
Ballard számára az volt a legfontosabb tanulság Grimm expedícióinak kudarcából, hogy
a siker egyik legfontosabb kulcsa az időzítés.
A Titanic elsüllyedési körzete az Atlanti-óceán hírhedten viharos régiójához tartozik, a szélcsendes nyugodt idő itt csak alig egy-két hónapig tart.
Ballard úgy értékelte, hogy a szél és hullámzásmentes periódusban a relatíve rövid időszak ellenére is sokkal nagyobb területet lehet átkutatni, mint a hosszabb ideig tartó, ám az erős széllel és hullámzással küszködő expedícióknak.
Gondos előkészületek után Ballard és csapata a Francia Tengerkutatási Intézet (Institut Français de Recherche pour l'Exploitation de la Mer, IFREMER) Le Suriot kutatóhajója fedélzetén, Jean-Louis Michel francia haditengerészeti mentőbúvár és felfedező társaságában vágott neki az óceánnak.
Augusztus 13-ától a WHOI Knorr kutatóhajójáról folytatták az aprólékos keresést. A Knorr fedélzetéről irányított Arago, és hangradarral felszerelt Angus kutatószondával végzett felderítőmunkának 1985. szeptember elsején, kora hajnalban érett be a gyümölcse: a francia-amerikai expedíció 73 év múltán
a J-Anomáliának nevezett hátság közelében, 3 861 méter mélyen megtalálta a Titanic roncsát.
Ballard expedíciója fedezte fel, hogy a Titanic elsüllyedésekor kettétört, és az egymástól közel 600 méteres távolságra fekvő két roncsszekció között rengeteg, a hajóból kiszóródott tárgy található az abisszális síkság sápadt üledékén.
Ballard a roncs megtalálásától kezdve mind a mai napig azt az álláspontot képviseli, hogy a Titanicról semmit sem lenne szabad felhozni, mivel a hajó nem csak kulturális emlékmű, hanem meglehetősen nagy víz alatti temető is egyben. Sokan azonban nem osztják a híres felfedező leletmentéssel kapcsolatos nézeteit.
Az óceán mélye lassan mindent elemészt, a Titanic roncsának is legfeljebb három-négy évtizede lehet még hátra.
A felbecsülhetetlen értékű leletek csak a felszínre emelve konzerválhatók, tanulmányozhatók, továbbá így lehet mindenki számára közkinccsé tenni ezeket.
Ezt a nézetet osztja a roncs kutatására és a leletmentésre 1987-ben létrehozott RMS Titanic Inc. amerikai vállalkozás, amely a White Star Line hajózási társaság jogutódjától megszerezte az óceánjáró tulajdonjogát is.
Az RMS Titanic Inc. a megalakulásától kezdve
eddig összesen nyolc expedíciót szervezett a hajó közel négy kilométeres mélységben fekvő roncsához,
utoljára 2010-ben merültek le a Titanichoz.
Mindazok a tárgyak, amelyek a budapesti Titanic kiállításon láthatók, az RMS Titanic Inc. expedícióinak köszönhetően kerültek a vitrinekbe.
Az óceán mélyéről kiemelt leletek jelentős részét csak több tucat szakember speciális szakértelmének köszönhetően lehetett megmenteni az utókor számára. A Titanic kiállítást abból a célból hozták létre, hogy a legendás óceánjáró relikviáit minél többen eredetiben is megtekinthessék.
Magyarországra immár második alkalommal érkezett meg a világhírű Titanic kiállítás, amely Budapesten, a 7. kerület Király utcai volt Vam Design Center területén, több mint 2000 négyzetméteren tekinthető meg 2017. december 31-ig.
A kiállítás önálló szekcióban emlékezik meg a Titanic-történet leghíresebb magyar szereplőjéről, a túlélőket kimentő Carpathia gőzös magyar hajóorvosáról, dr. Lengyel Árpádról, valamint az óceánjáróhoz fűződő magyar vonatkozású legendákról és tényekről.