John Marlzuff, a University of Washington professzora és kollégái 5 évig vizsgálták a varjakat és a szarkákat, hogy felismerik-e az emberi arcot. A kutatás eredményét 2011. májusában publikálták az Animal Cognition magazinban. A kísérlet során a professzor és kollégái befogták a varjakat és besorolták, megjelölték őket.
A befogáskor minden egyes helyszínen különböző maszkokat viseltek biztosítandó, hogy az arcokra és ne a ruhára, szemüvegre vagy egyéb ismertető jelekre reagáljanak.
A varjak ezt a tettet értelemszerűen ellenséges cselekedetnek tekintették,
és hamar megtanulták, hogy a maszkosok nem jók, ezért bármikor, ha meglátták a maszkos kutatókat, nekiálltak mérgesen lekárogni őket. A varjak közeli rokona a szarka is felismerte a kutatók arcát, tekintet nélkül arra, hogy a tudósok milyen öltözéket viseltek.
Mikor Marlzuff és kollégái megfogták és besorolták a madarakat, a mérges madárraj őket szidalmazva repkedett a fejük felett, majd amikor a kutatók később visszamentek a helyszínre, a varjak mindannyiukat felismerték. A madaraknak nagyon jó a memóriájuk, mert ha egy évig nem is látták az „ellenséges” illetőt, újra megpillantva, haragosan mondták a magukét, és zuhanóbombázók módjára támadták őket a 30 vagy még több madárból álló raj.
Sőt amikor Marlzuff professzor 5 év múlva maszkkal az arcán (amit akkor viselt, amikor megfogott hét varjat), kimerészkedett az irodájából, zavart keltett a madarak között, és bár a korábbi madárcsoportból csak heten voltak, a varjak 70%-a ellenségként tekintett rá. Ez azt jelenti, hogy a madarak megtanították a többieknek, hogy a maszkosok „ellenségek”.
A professzor körülbelül 50 méterre jutott el az irodájától, amikor mintegy 50 mérgesen károgó madár lepte el.
A haragos varjak közt sokan voltak, akik sosem látták a befogást.
Ezért felmerült a kérdés, hogy vajon azok csak utánozták-e feldúlt társaikat, vagy a támadás hátterében az állt, hogy a varjak átadják egymásnak tudásukat. Hogy ezt kiderítsék, egy „veszélyes”, és egy semleges maszkot teszteltek a fiókákon, egyszer olyan alkalommal, amikor a szüleik a fészekben voltak, és más esetben, amikor a szüleik éppen távol tartózkodtak.
Azt találták, hogy a haragtartó vezető jelenléte nem volt szükséges: ha a fióka látta már szüleit, midőn a maszkos embereket szidták, haragosan károgtak akkor is a maszkos kutatókra, amikor a szüleik éppen nem voltak jelen.
A kísérlet megmutatta, hogy a varjak hosszú távú memóriával rendelkeznek, és képesek a tömegből több arcot is felismerni, sok ember közül felismerni a nemkívánatos személyeket. A varjak e képességeire felfigyelt az amerikai hírszerző hivatal, a CIA is.
Szerződést kötöttek Marlzuff professzorral, és finanszírozták a kutatásokat, hogy derítse ki,
vajon a varjak segítségével fel lehetne-e kutatni a hírhedt és halálra keresett terrorista vezért, Oszama bin Ladent.
A professzor Liz Jones-nak adott interjúban megerősítette, hogy a varjaknak és hollóknak hosszút ávú memóriájuk van, és nagyon éles a megkülönböztető képességük.
Ha egy csoport varjú tudja, hogy Bin Laden ellenség, biztos jelzik jelenlétét, ha valahol látják. Oszama bin Ladent elfogták. Hogy végül részt vettek-e a varjak a terrorista felkutatásában, nem került nyilvánosságra.
2011 júniusában a nyugati parti amerikai nagyvárostól Seattle-től 25 mérföldre fekvő Everett-ben
a varjak rajokban támadtak rá azokra a rendőrökre,
akik gyakran sétáltak keresztül azon a parkon, ahol a madarak fészkelő helye volt. Ruth Milner, a State Department of Fish and Wildlife biológusa elmondta, hogy a támadás oka a fiókaszezon lehetett, a fiatal madarak ugyanis ekkor hagyják el a fészket, és ilyenkor a felnőttek különösen erősen védelmezik az ifjakat.
A dél-koreai egyetem egyik kutatója, Won Young Lee éppen adatokat gyűjtött a helyi szarkapopulációról, amikor meglepő felfedezésre jutott. Minden egyes fészekben megszámolta a madarakat és tojásaikat a campuson.
A vizsgálat közben a madarak egyfolytában szidalmazták és támadták a tudóst.
Az egyik szarka lejött a fészekfáról, és egészen közelről mérgesen megcserregte a kutatót.
Won Young Lee próbálta becsapni a madarat, és a sapkáját átadta kutatótársának, de a csel nem jött be:
mikor elment onnan, a madár őt követte, és nem a kollégát, aki a sapkáját viselte. Lee korábban már meglátogatott néhány fészket, hogy kamerát helyezzen el egy különálló kutatási projekt miatt. Észrevette, hogy csak a korábban meglátogatott fészkek madarai voltak agresszívek vele szemben.
Lee és kollégái tanulmányozták jelenséget. Két új diák felöltözött ugyanabba a ruhába, és beléptek a szarkák territóriumába. Az egyik felmászott a fára, a másik pedig lent állt a földön. Mindegyik szarka csak a fára felmászó diákot támadta meg.
Piotr Jablonski, Lee egyik kutatótársa a Seul National University egyetemen elmondta, hogy csodálatos jelenség, miszerint a szarka képes felismerni egy adott személyt, a campuson jelenlévő húszezerből. Neki magának külföldiként Szöulban nehézséget okozott megkülönböztetni a koreaiakat, különösen az első 1-2 évben, mivel az ázsiaiak az európai ember számára olyan egyformának tűnnek.
Legalábbis számára, de az okos szarkák számára nyilvánvalóan nem. Lee és kollégái kutatásukat az Animal Cognition folyóiratban publikálták. A szarka közeli rokona a holló szintén felismeri és megtámadja a fészkébe betolakodott tudósokat. A madarak a campuson állandóan ki vannak téve az emberi jelenlétnek. Megtanulni, felismerni azt, hogy ki fenyegeti a fészküket, természetes reakció lehet részükről.