Mégsem lapos a Föld: a bolygó gömb alakjának ókori bizonyítékaiból

Ma könnyű helyzetben van az, aki a Föld alakját látni szeretné, hiszen űreszközökről készült fotók tömege mutatja bolygónkat. A gömb alakkal azonban már ókori elődeink is tisztában voltak. Honnan tudhatták? Csaba György Gábor csillagász írásából mindenki megértheti, aki szeretné.

Míg az előző évszázad még nagyra becsülte, újabban divatos lett a modern tudományt cáfolgatni. Ha nincs is semmi alapja, könnyű a kételyt terjeszteni – könnyebb, mint megérteni a tényeket. Legalábbis általában, bár előfordulhat, hogy az „új" elmélet sokkal nehezebben érthető, mint a tudomány álláspontja. Ez a helyzet pl. a „lapos Föld" elméletével is.

Gondolatkísérlet egy kis földgolyóval

Ma könnyű helyzetben van, aki a Föld alakját látni szeretné. Hiszen űreszközről készült fotók tömege mutatja bolygónkat. De nemcsak látjuk, hanem értjük is, hogy miért ilyen. Mai tudásunk szerint a Föld típusú bolygók – köztük természetesen a Föld is – kezdetben forró és folyékony anyagból álltak, forogtak egy (képzeletbeli) tengely körül, és keringtek a Nap körül, mint ma is. Saját gravitációjuk gömb alakúra formálta őket, míg a tengelyforgás kissé torzította ezt. Később az égitestek felszíne megszilárdult, s ekkortól különböző hatások (pl. az erózió) folytatták és folytatják a „formálást". Az alak azonban a különféle felszíni alakzatok, hegyek-völgyek jelenléte ellenére nem nagyon tér el a gömbtől.

A Föld műholdképe Forrás: NOAA/NASA

Hogy ezt könnyebb legyen elképzelni, gondoljuk el százmilliószoros kicsinyítésben a Földet! 12-13 cm átmérőjű „golyó" lenne, rajta a Himalája kb. 8 század mm magas ránc. A kontinensek alig magasodnának az óceánok leheletvékony vízrétege fölé. A tengelyforgás miatt a pólusok távolsága néhány tized mm-rel lenne kisebb az egyenlítői átmérőnél. Látható tehát, hogy a Földet gömbnek nevezni meglehetősen jó közelítés.

A görbület a felszíni megfigyelő számára nem feltűnő

Mivel bolygónk átmérője kb. 12 750 km, enyhe görbülete a felszínen álló megfigyelő számára nem feltűnő. Már csak azért sem, mert a légköri fénytörés a talaj közelében elég erős, s ráadásul állandóan változik, így ott a fénysugár sem egyenesen halad. De ha valahol hosszú, pontos egyenesre van szükség, e követelménynek tapasztalat szerint nem felel meg egy mindenütt vízszintes vonal. Amerikában pl. a Stanford Egyetem lineáris részecskegyorsítója kb. 3,5 km hosszú; ha a légritka cső, melyben a részecskék gyorsulnak, vízszintes lenne, akkor a részecskenyaláb a cső falába ütközne, mivel ekkora távolságban az egyenes (a gömb érintője) a vízszintesnél (a gömb felületénél) már majdnem egy méterrel magasabban halad.

Mindezt ókori elődeink még nem ismerhették, mégis többnyire tisztában voltak vele, hogy Földünk gömbölyű. Honnan tudhatták?

(Folytatás a következő oldalon! Kattintson!)