A robot lesz az ember második legjobb barátja

robotkutya
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Sokunkban ellenérzést váltanak ki az emberhez nagyon hasonlító robotok, hiszen valahogy mégis érezzük, hogy nem ugyanolyanok, mint mi. Az ELTE Etológia Tanszék munkatársai szerint a robotok tervezése során ezért inkább az állatok viselkedését kell alapul venni.
Vágólapra másolva!

A világban egyre nagyobb szerepet kapnak a robotok, egyes jövőkutatók szerint pár évtized múlva már mindenhol robotok fognak minket körülvenni. A robotok nem csak a háztartásban vagy az ipari termelésben lehetnek hasznosak, hanem segíthetnek például az idős vagy fogyatékkal élő embereknek is.

– mondta Miklósi Ádám, a Tanszék vezetője.

A kutya több okból is ideális faj a robotok viselkedésének modellezéséhez. Először is, a kutya és az ember nagyon jól tud kommunikálni egymással. Másrészt, a kutya az a faj, amely élethosszig tartó kötődést alakít ki az emberekkel, az emberek pedig többnyire családtagként kezelik őt. „Fontos, hogy az emberek el tudják fogadni a közvetlen közelükben élő, őket segítő vagy szórakoztató robotokat, és hosszú távú kapcsolatot tudjanak kialakítani velük, ezért megvizsgáltuk, mik azok a tulajdonságok, amelyek a kutyákat oly vonzóvá teszik az emberek számára" – mondta Korcsok Beáta, a kutatásban részt vevő doktorandusz.

Ezért egy kérdőíves kutatásban az Etológia Tanszék munkatársai arról kérdeztek meg különböző korú embereket, hogy mit szeretnek a kutyájukban, illetve hogy általában véve miket tartanak a kutyák előnyös tulajdonságainak. Kiderült, hogy a kutyák, szemben a robotokkal, hűségesek, ragaszkodóak, feltétel nélkül szeretnek, okosak, egyéniségük van, és érzelmeket mutatnak.

– mondta Konok Veronika, a Computers in Human Behaviour című szakfolyóiratban megjelent publikáció első szerzője. „Ehhez az kell, hogy a robot hasonló viselkedéseket, „érzelmeket" mutasson, mint a kutyák."

Illusztráció Forrás: The Yomiuri Shimbun/Yomiuri/Kunihiko Miura

Szeretetreméltó robotok

A kutatók arról is megkérdezték a kérdőíves válaszadókat, hogy szerintük miből látszik egy kutyán, hogy hűséges, okos, ragaszkodó stb. Így kiderült például, hogy a legtöbb ember szerint a kutya a ragaszkodását és hűségét farokcsóválással, testi kontaktussal, a gazda közelségének keresésével, és azzal fejezi ki, hogy mindig a gazdát részesíti előnyben más emberekkel szemben.

Ha ezekkel a tulajdonságokkal (és más egyéb, például egyéniségre utaló vagy érzelmeket imitáló viselkedésekkel) ruházzuk fel a robotokat, akkor a felhasználók kedvelni fogják őket és hosszú távú kapcsolat alakul ki közöttük.

„Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a robotok átvehetik a háziállatok helyét az életünkben. Reméljük, hogy a kutyák és macskák mindig is szerepet fognak játszani az emberek életében, hiszen egy élőlénnyel nyilván gazdagabb érzelmi kapcsolat alakítható ki. A robotokra sokkal inkább praktikus okokból van szükség, de ahhoz, hogy az ember és a robot közti együttműködés hatékony legyen, és ne érezzük úgy, hogy a robot az idegeinkre megy, szükséges, hogy elfogadjuk, és bizonyos mértékig kedveljük őket" – mondta Gácsi Márta, a kutatás vezetője.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!