Horthy Miklós kormányzó 1944. október 15-i kudarcba fulladt kiugrási kísérletét követően már másnap, október 16-án megalakult a német szuronyok segítségével hatalomra juttatott Szálasi-kormány. A Nyilaskeresztes Párt- Hungarista Mozgalom fantaszta vezetője, Szálasi Ferenc számára október 16-val érkezett el élete nagy pillanata, a már hosszú ideje fanatikus küldetéstudattal sóvárgott hatalom megszerzése.
A hadiakadémiát végzett, kiváló felkészültségű és tehetségű egykori vezérkari őrnagy a puccsal megszerzett hatalom mámorában sem a katonai realitásokkal, sem pedig a Harmadik Birodalom közeli, elkerülhetetlen bukásával nem akart szembenézni. A nyilas kabinet, vagy mint ahogy Szálasi elnevezte, a Nemzeti Összefogás Kormánya már első,
október 17-én megtartott ülésén elfogadta az 1945. január elsejéig elvégzendő feladatokról szóló úgynevezett Országépítési tervet,
amelynek egyik legfontosabb programpontja az ország teljes hadba állítását írta elő.
A Szálasi-kormány azzal, hogy a teljesen reménytelen katonai helyzet ellenére maradék nélkül elkötelezte magát az összeomlóban lévő náci Németország mellett, az országot még közel fél évig tartó, emberéletben és anyagiakban egyaránt hatalmas károkat okozó pusztító harcok színterévé tette.
A nyilas hatalom a rendkívül beszűkült lehetőségek ellenére, gazdasági téren is igyekezett maximálisan kiszolgálni a német igényeket. Az ország vagyonának jelentős részét így Hitler utóvédharcainak finanszírozására fordították.
Az egyre katasztrofálisabb hadi helyzet miatt Szálasi Ferenc - miután a „nemzetvezető" az 1944. december 4-én Adolf Hitlernél tett hivatalos látogatásáról visszaérkezett Budapestre -, december 11-én kormányának tagjaival együtt elhagyta a fővárost.
A nyilas kabinet már 1944 novemberében hozzákezdett a kormányhivatalok kitelepítésének előkészítéséhez.
A kitelepítés végrehajtásában kulcsfontosságú szerepet játszott a Magyar Nemzeti Bank csaknem 30 tonnányi aranykészletének, valamint az ország igen jelentős összegű devizatartalékainak az elszállítása is.
A nácik már az ország 1944. március 19-én történt megszállása után igyekeztek a velük szemben száz százalékig lojális, és a német parancsokat szolgai hűséggel teljesítő Sztójay-kormány megkerülésével rátenni a kezüket a Magyar Nemzeti Bank teljes aranykészletére.
Nem sokkal a megszállás után Budapestre küldték Leopold Scheffer-t, a Reichsbank egyik igazgatóját abból a célból, hogy szervezze meg a Magyar Nemzeti Bank aranykészletének Németországba szállítását. Az MNB akkori vezetésének ezt csak hosszas tárgyalások árán sikerült megakadályoznia azzal az indokkal, hogy az aranykészleteket a szervezet elköltöztetésével egyidejűleg és egyben fogják elszállítani.
A német birodalmi kormány 1944 őszén igen súlyos valutagondokkal küzdött, ezért a kiugrási kísérlet meghiúsítása után ismét napirendre tűzték a magyar aranytartalékok megszerzését. Arra nézve, hogy a németek a nyilasok közreműködésével már a Szálasi-féle hatalomátvétel napján megszerezték a Magyar Nemzeti Bank aranyának egy részét,
a közelmúltban egy igen érdekes, és mindeddig nem publikált bizonyíték vetődött fel.
Vitéz Farkas Ernő m. kir. lövésztestőr szakaszvezető a Szálasi-puccs napján a Nádor-laktanyában teljesített szolgálatot. A Magyar Királyi Testőrség utolsó életben lévő tagja tavaly októberben, az Origónak adott interjújában lebbentette fel a fátylat erről a történelmi titokról:
„A laktanya kapujánál álldogáltam, és nem voltunk ugyan foglyok, de még nem tudtuk, mi lesz a további sorsunk. Ekkor figyeltem fel arra, hogy a Kapisztrán templom melletti sárga épület, a Magyar Nemzeti Bank akkori székháza előtt megáll öt teherautó, amelyeket géppisztolyos nyilasok felügyelnek. Kis idő múlva kinyílt az alagsor ablaka, amelyen át egy futószalagról faládákat kezdtek felküldeni. A ládákat a fegyveresek a teherautókra pakolták fel... odaléptem az egyik barátságosabbnak tűnő nyilashoz, és szóba elegyedtem vele. A beszélgetés közben megkérdeztem, hogy mi van a faládákban. A nyilas ekkor közelebb hajolt, és bizalmasan elmondta, hogy 186 mázsa színarany, amit „Szálasi testvér" jóváhagyásával átadnak a németeknek, úgymond megőrzésre. A nyilas azt is közölte, hogy a teherautók a Kelenföldi pályaudvarra hajtanak, ahonnan az átadott aranykészletet vonaton szállítják tovább Németországba." Vitéz Farkas Ernő közlése szerint 186 mázsa aranyat tehát már október 16-án kiszállítottak Németországba.
Mindez azért érdekes, mert máig nincs pontos adatunk az országból ténylegesen elszállított aranykészlet mennyiségéről. Egyes források 36,5, mások pedig 30, illetve 29 tonna aranyról tudnak.
1944. december 7-én a Budapest elhagyására készülő Szálasi-kormány belügyminisztere,
Vajna Gábor parancsot adott a Magyar Nemzeti Bank szállítható értékeinek úgymond „biztosítására".
Az aranykészletet még novemberben Veszprémbe szállították, akkor, amikor a Vörös Hadsereg magasabb egységei megkezdték a magyar főváros bekerítését célzó hadmozdulataikat.
Az aranytömböket a Magyar Nemzeti Bank veszprémi épülete mögött fekvő, és a Sziklahegybe vájt teremben őrizték.
Vajna utasítására az aranyrudakat tartalmazó ládákat, az ország teljes devizatartalékát, valamint az Országos Levéltár és az Országos Széchenyi Könyvtár számos felbecsülhetetlen közgyűjteményi értékét, köztük Mátyás király korvináit, továbbá a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank aranykincsét, és az állami kezelésben álló nemesfém illetve műtárgy letéteket egy ötven vagonból álló, a veszprémi pályaudvaron várakozó szerelvényre pakoltak fel
csakúgy, mint a deportált magyar zsidóktól elorzott felbecsülhetetlen értékű műtárgyak és ékszerek egy részét.
Miután december 10-én Fjodor Tolbuhin marsall 3. ukrán frontjának alakulatai 28 kilométerre megközelítették Veszprémet, a szerelvényt sietősen útnak indították. A szállítmányt a Magyar Nemzeti Bank 230 tisztviselője valamint 50 rendőr kísérte. A szerelvényen utaztak a banki tisztviselők családtagjai is, összesen mintegy 700 ember.
Mind a mai napig nem ismert, hogy mi lett volna az aranyvonat végső célja.
Egyes feltételezések szerint a nyilas vezetők Svájcba szerették volna kijuttatni a szerelvényen lévő kincseket. Az aranyvonat végül a fertőbozi pályaudvarra állt be, és heteken át ott is vesztegelt.
December 24-én hat újabb vagont csatoltak a szerelvényhez, ezekben volt a magyar állam teljes ezüstkészlete.
Január 23-án az aranyvonat felsőbb parancsra kifutott a fertőbozi pályaudvarról, és Ágfalvánál átlépte az osztrák, akkor még német birodalmi határt. A szerelvény először Bécsújhelyen állt meg, ahol német katonai őrség várta. A szerelvény Bécsújhelyről Toldy Ferenc csendőrezredes, a Vajna-féle Belügyminisztérium osztályvezetőjének parancsnoksága alatt tovább ment nyugati irányban. Az aranyvonat az angolszász szövetségesek intenzív bombatámadásai miatt csak nagyon lassan haladt.
A szerelvény hosszabb ideig a bombabiztos Tauern-alagútban vesztegelt,
majd innen indult tovább az ausztriai Spittal am Phyrn-be. Az aranykészletet az osztrák település mellett fekvő kolostor kriptájában rejtették el, a faládákba csomagolt papírpénzt pedig a helyi iskola tornatermében helyezték el. A ládák teljesen megtöltötték a tornatermet. 1945. március 29-én Szálasi és országát vesztett „kormánya" Kőszegről az osztrák Mattsee-be menekült.
A kézzelfogható közelségbe került összeomlás ellenére a „nemzetvezető" még ekkor is a realitásokat teljes mértékben figyelmen kívül hagyó álomvilágban élt.
Szálasi és honvédelmi minisztere, Beregfy Károly vezérezredes 1945. április elején, a katasztrofális hadi helyzet ellenére még mindig meggyőződéssel hitték, hogy a náci Németország kivívja a végső győzelmet.
Szálasi az Ausztriába kilopott vagyont a Magyarország területét visszafoglaló, és csak a saját hagymázas elképzelésében létező tavaszi német offenzíva támogatására akarta felhasználni.
Az aranyvonat kálváriája azonban 1945 áprilisában még nem ért véget. A német fegyverletétel napján, május 8-án egy páncélozott szállító járművekből és néhány harckocsiból álló Waffen-SS alakulat érkezett Spittal am Phyrn-be.
Az SS alegység parancsnoka, aki megérezte az arany szagát, arrogánsan azt kezdte követelni a magyar banktisztviselőktől, hogy „birodalmi érdekből" adják át neki a Magyar Nemzeti Bank aranytömbjeit. A banki alkalmazottak taktikai okból tárgyalásba bocsátkoztak a némettel, hogy húzzák az időt, mivel tudták, hogy az amerikaiak már a település határánál járnak.
A számítás be is jött, mert az SS alakulat végül sietve kereket oldott a gyorsan közeledő ellenség elől. 1945. május 11-én az aranyvonat kincseit az amerikaiak hadizsákmányként lefoglalták. Mark Clark tábornok, az amerikai megszálló erők ausztriai parancsnokának utasítására a lefoglalt aranyat és értéktárgyakat Salzburgba szállították.
Csak itt és ekkor készült írásban is fennmaradt leltár, mivel Toldy Ferenc még az amerikaiak megérkezése előtt elégette a magyar hatóságok által készített leltáríveket. Ezért mind a mai napig nem tudjuk pontosan, hogy ténylegesen milyen értékeket szállított az aranyvonat.
A szerelvényre felpakolt rekvirált zsidó vagyontárgyakat a nyilasok, de a vonatot lefoglaló amerikaiak is szabad prédának tekintették. Több magas rangú tábornok vett személyes használatra „kölcsönbe" nagy értékű festményeket, porcelánokat, ezüst étkészleteket és ékszereket. A sorállományú legénység tagjai ugyancsak szép számmal gyűjtöttek maguknak értékes „szuveníreket".
Clark tábornok úgy vélte, hogy nem tisztázható a lefoglalt tárgyak tulajdonjoga, ezért azok nem is adhatók vissza a magyaroknak. Ez a hajánál fogva előrángatott okoskodás szolgált ürügyként az értékes tárgyak egy részének Amerikába szállításához, ahol azt úgymond, az Egyesült Államok háborús költségeinek csökkentésére használták fel.
Az amerikaiak a magyar állami vagyon lefoglalása után egy héttel később ismét útnak indították az aranyszállítmányt. Ezúttal Frankfurt am Main volt az úticél, ahol a békeszerződés megkötéséig őrizték – négy MNB-s tisztségviselő kíséretében – a rakományt.
A nemzeti bank aranykészleteinek visszaszolgáltatásáról a magyar kormány képviseletében először Nyárádi Miklós pénzügyminiszter tárgyalt Berlinben az amerikai megszállóhatóság képviselőivel, 1946-ban. A Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának hazaszállítását azonban csak Nagy Ferenc kisgazdapárti koalíciós miniszterelnöknek sikerült elérnie 1946-os washingtoni tárgyalásain.
A Magyar Nemzeti Bank tartalékai éppen jókor kerültek vissza az országba: az arany immár a hiperinfláció kiváltására 1946. augusztus 1-én bevezetett új magyar forint fedezete volt.
Az aranykészlet kimenekítésében segédkező, hazatérő jegybanki alkalmazottak egy részének később börtön, megaláztatás, kitelepítés jutott az ország szolgálatáért.
Az érintett szakembereknek és családjaiknak egészen 2005-ig kellett várniuk az elégtételért. A Járai Zsigmond vezette Magyar Nemzeti Bank ez év október 20-án közleményben kért bocsánatot mindazoktól az alkalmazottaktól, akik a kommunizmus évtizedei alatt elszenvedték a hatalom jogellenes intézkedéseit. Az aranyvonaton szállított értékekből azonban nagyon sok minden - úgy tűnik -, hogy mindörökre elveszett.