1944 nyarán mind a nyugati, mind pedig a keleti fronton válságossá vált a Wehrmacht helyzete. Az amerikai-brit szövetséges haderő június 6-i sikeres normandiai partraszállása után, június 22-én a Vörös Hadsereg elsöprő erejű offenzívát indított a Belorussziába visszaszorult német hadseregcsoportok ellen.
A Bagratyion-hadművelet augusztus közepére kiűzte a Wehrmacht súlyos veszteségeket elszenvedett egységeit a Szovjetunió területéről. Augusztus 23-án Bukarestben Mihály király vezetésével sikeres puccsot hajtottak végre Antonescu németbarát kormánya ellen, és Románia szembefordult a Harmadik Birodalommal.
Szeptember közepén a Vörös Hadsereg 3. és 4. ukrán frontja (hadseregcsoportja) felvonult a magyar határra.
Nyilvánvalóvá lett, hogy küszöbön áll a náci Németország totális veresége.
A hadihelyzet alakulása, és nem különben a vidéki zsidóság deportálása miatt a semleges országok, valamint a Vatikán és Roosevelt elnök részéről érkezett tiltakozások, 1944 júniusában a német megszállás óta teljes apátiába süllyedt Horthy kormányzót ismét cselekvésre sarkallták.
Ehhez az 1944 májusában ismertté lett Auschwitz-jegyzőkönyv egy, a budai Várba eljuttatott másolata adta meg a végső lökést az idős kormányzó számára.
A zsidó lakosság deportálását irányító Adolf Eichmann, valamint az elvakultan nácibarát Baky László és Endre László belügyi államtitkárok elhatározták, hogy - szembeszállva a kormányzó június 27-i deportálásokat megtiltó utasításával - a mintegy 250 000 fős budapesti zsidóságot a vidékről felvezényelt 3000 csendőr segítségével elhurcolják.
Horthy – értesülve a budapesti zsidóság erőszakos deportálásának tervéről - elhatározta, hogy visszaszerzi cselekvési szabadságát, és ha kell, akár fegyveres erővel is meggátolja a németek tervét. Július 6-án Budapestre rendelte az Esztergomban állomásozó 1. páncéloshadosztály feltétlenül kormányzóhűként ismert alakulatait.
A parancs alapján Koszorús Ferenc vezérkari ezredes egységeivel lezárta a Budapestre vezető utakat, páncélosaival elfoglalta a stratégiai pontokat, majd tiszti járőrt küldött a Belügyminisztériumba.
Az ultimátum szerint ha 24 órán belül a csendőralakulatok nem hagyják el Budapestet, és nem állítják le a deportálások előkészületeit, úgy fegyverrel fognak érvényt szerezni a kormányzó parancsának. Eichmann, valamint Endre és Baky meghátráltak.
A ”csendőrpuccs” sikeres elhárítása, és különösen az augusztus 23-i román átállás megerősítette a kormányzó szándékát, a már a Kállay-kormány idején megkezdett kiugrási előkészületek felgyorsítására.
Edmund Veesenmayer német követ, teljhatalmú birodalmi megbízott tiltakozása és fenyegetőzései ellenére Horthyaugusztus 28-án
leváltotta a német parancsokat szolgalelkűen végrehajtó Sztójay-kormányt,
és közeli hívét, Lakatos Géza vezérezredest nevezte ki miniszterelnökké.
Az új kormány kinevezésekor Horthynak ahhoz azonban már nem volt elég ereje, hogy megakadályozza Veesenmayer követelését a volt Sztójay-kormány néhány németbarát tagjának beemelését az új kabinetbe.
Ennek a későbbi történések szempontjából komoly következményei lettek.
A királyi várban, Horthy szállásán, a kormányzó menyéből, Ambrózy Gyula kabinetfőnökből, Tost Gyula alezredes szárnysegédből és ifj. Horthy Miklósból álló konspiratív módon működő „kiugrási iroda” elsősorban a nyugati hatalmakkal keresett kapcsolatot.
A szövetségesek azonban már az előző év novemberében megállapodtak Teheránban, hogy Kelet-Európa, és benne Magyarország a háború után a szovjet érdekszférába kerül.
Horthy tapogatózásaira határozott válasz érkezett a szövetségesektől;
a magyar fegyverszünettel kapcsolatos feltételekről egyedül csak a szovjet kormánnyal lehet tárgyalni.
Horthy a szeptember 8-i koronatanácson (a kormányzóval kibővített minisztertanácsi ülésen) közölte a kormány tagjaival, hogy a súlyos hadi helyzetre figyelemmel, és elkerülendő az ország hadszíntérré válását, fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeményez a szövetséges hatalmakkal. Egyben felkérte azokat a minisztereket, hogy akik nem értenek egyet az elhatározásával, váljanak ki a kabinetből.
A kormány az államfő jelenlétében lemondott, majd ismét (ugyanazokkal a miniszterekkel) újjáalakult. Jellemző, hogy a két legelvakultabb németbarát, és a nácik ügynökének tartott Jurcsek Béla földművelésügyi, illetve Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter ismét tárcát vállaltak az új kabinetben.
Ezt követően élénk vita alakult ki Horthy bejelentéséről.
A németbarát miniszterek ellenezték a tervezett fegyverszünetet,
de még Lakatos miniszterelnök sem tartotta összeegyeztethetőnek a kiugrást a katonai becsülettel.
A kormányzó ragaszkodott a leghatározottabban a fegyverszüneti tárgyalások azonnali elkezdéséhez, de ebben még híve, Lakatos Géza sem támogatta teljes mellszélességgel.
Kicsinyes és a helyzethez nem illő alkotmányjogászkodással telt el a koronatanács legnagyobb része.
Az azonnali fegyverszünet ellen érvelők – köztük Lakatos is – arra hivatkoztak, hogy ehhez a döntéshez ki kell kérni az Országgyűlés előzetes hozzájárulását.
Lakatos Géza „Ahogyan én láttam” című memoárkötetében erről így ír:
Ami a diplomáciai megoldást illeti, abban a felfogások rendkívül eltértek, éspedig főleg a kormányzóval szemben…
Midőn megbíztam Vladár igazságügyminisztert a kérdés tanulmányozásával, az ő írásba foglalt véleménye szerint az államfői jog az országgyűlés bevonása nélkül kizárólag ideiglenes fegyverszünetre vonatkozik… olyan fegyverszünetre nem, melynek folytatása békekötés lesz, ennélfogva az egész ország jövendő sorsát érinti.”
Ezért Csatay Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter javaslatára az a kompromisszumos döntés született, hogy a déli határok megerősítésére öt páncéloshadosztályt kérnek a németektől azzal a kikötéssel, hogy
ha záros határidőn belül nem teljesítik a kérést, úgy Magyarország fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeményez.
Hitler szeptember 12-én, a Führer főhadiszállásán járt Vörös János vezérezredes, vezérkari főnök útján Horthynak kézbesített személyes levelében megígérte a kért segítséget, amelyből természetesen semmi sem lett.
Az átgondolatlan döntés csak arra volt jó, hogy a kormányzóban már amúgy sem bízó németeket határozott ellenlépésekre sarkallja. A kabinetnek a fegyverszüneti tárgyalásokkal kapcsolatos minden tétova lépéséről Jurcsek és Reményi-Schneller útján azonnal értesültek a németek.
Ezt felismerve Horthy kiiktatta a kormányt a fegyverszüneti tárgyalások előkészítéséből,
azt a várbeli „kiugrási iroda” intézte, az operatív teendőket pedig a kormányzó négyszemközt beszélte meg Lakatossal.
A tétovázás a németek malmára hajtotta a vizet.
Adolf Hitler elhatározta, hogy bármi áron megakadályozza a magyarok „árulását”.
Október elején a németek az illegalitásban bujkáló Szálasit a német követség Úri utcai rezidenciájára vitték „védőőrizetbe” (ti., hogy elkerülje az esetleges letartóztatását), a nyilas vezérkar néhány tagját pedig az SS Hűvösvölgyi úti laktanyájában szállásolták el.
Ők, Kovarcz Emil és alvezérei lettek kijelölve a nyilas pártszolgálat mozgósítására, ha eljön a hatalomátvétel napja. Hitler Veesenmayer birodalmi megbízott útján üzente meg a német követségen kuksoló Szálasinak, hogy a birodalmi kormány egyedül őt tekinti felelős tényezőnek Magyarországon.
Az angolszász szövetségesek legutolsó, a berni magyar nagykövet útján szeptember 22-én továbbított elutasító tartalmú jegyzékének kézhezvétele után
Horthy elhatározta, hogy a szovjetekhez fordul fegyverszüneti kérelemmel.
A várbeli „kiugrási irodában” működő titkos rádióadó segítségével felvették a kapcsolatot a szovjet szervekkel.
A teljes körű felhatalmazással rendelkező magyar fegyverszüneti delegáció a legnagyobb titokban, és az oroszul jól beszélő Faragho Gábor altábornagynak, a csendőrség felügyelőjének vezetésével, október 8-án érkezett meg Moszkvába. A delegáció tagjait már aznap este fogadata Vjacseszlav Molotov szovjet külügyminiszter.
Azonban a németek sem tétlenkedtek. A magyar fegyverszüneti delegáció Moszkvába érkezésének napján, a titokban Budapestre vezényelt gátlástalan kalandor, Otto Skorzeny SS Obersturmbanführer (alezredes) kommandójának emberei elrabolták a lakása előtt az autójából kiszálló Bakay Szilárd altábornagyot, a budapesti I. hadtest kormányzóhű parancsnokát. Ezzel komoly csapás érte a fővárosban rendelkezésre álló egyetlen, komoly ellenállásra képes magasabb egység bevetésének lehetőségét.
A kormányzó hívei közül többen azt javasolták, hogy még a fegyverszünet bejelentése előtt Horthy utazzon ki a feltétlenül megbízható, és az átállási tervekbe amolyan „homo regiusként” beavatott Dálnoki Veres Lajos vezérezredes Kárpátokban állomásozó 1. magyar hadseregéhez.
Horthy azonban elutasította ezt a több mint észszerű indítványt,
azzal a megjegyzéssel, hogy a kapitány nem hagyhatja el a süllyedő hajót. Felvetődött a budapesti munkásság felfegyverzése, valamint a fegyverszüneti proklamáció napjára szervezett általános sztrájk gondolata is, azonban ebből sem lett semmi.
Rövid, de intenzív tárgyalások után, október 11-én a Faragho Gábor vezette magyar delegáció a Kremlben aláírta az ideiglenes fegyverszüneti megállapodást. Ebben a magyar fél kötelezettséget vállal a szovjet csapatokkal szembeni ellenségeskedés beszüntetésére, hadat üzen Németországnak, és helyreállítja az 1937-es határokat.
A proklamáció bejelentésére azonban néhány nap haladékot kértek azzal az indokkal, hogy elegendő idő maradjon az átállást biztosító és megbízhatónak tartott katonai alakulatok fővárosba hozatalához. A kéréshez a szovjetek hozzájárultak. Így érkezett el október 15. drámai napja.
A németek nácibarát magyar vezérkari tisztek útján pontos információval rendelkeztek a Moszkvában tárgyaló fegyverszüneti delegációról,
illetve a tervezett kiugrás több részletkérdéséről is. Ennek megfelelően tették meg ellenlépéseiket.
Otto Skorzeny kapott megbízást a tervezett kormányzói puccs leverésére. Október 15-én reggel a "kiugrási iroda" vezetőjét, ifj. Horthy Miklóst azzal a hamis információval csalták le egy Eskü téri (ma: Március 15. tér) lakásba, hogy ott Tito marsall megbízottja óhajt tárgyalni vele. Tito megbízottja helyett azonban Skorzeny emberei vártak az ifjabb Horthyra.
Az őt kísérő testőrökkel lefolyatott rövid tűzpárbaj után ifj. Horthy Miklóst leütötték, és egy szőnyegbe csavarva elrabolták. A délelőtt 10 órára tervezett koronatanács – amelyen Horthy a fegyverszünet megkötéséről kívánta tájékoztatni a kabinetet – emiatt félórával később kezdődött meg.
A koronatanácson Horthy bejelentette, hogy fegyverszünetet kért az oroszoktól. Több miniszter aggályoskodására reagálva kijelentette, hogy ez már visszavonhatatlan döntés. A szomszéd szobában várakozó menye, a „fegyverszünet” szó elhangzásakor jelt adott az ott várakozó alkalmazottnak, aki nyomban felhívta a rádiót.
A proklamációt – a rádió adását megszakítva – háromszor olvasták be, de elmaradt a csapatoknak szóló hadparancs közlése.
A proklamáció szövegén előző nap Lakatos még változtatott, mert annak hangnemét túl erősnek tartotta.
Így a „fegyverszünetet kötöttem” részt a „fegyverszünetet kérek” kitétellel helyettesítette, ami később komoly zavart okozott a katonai vezetésben. A bejelentést az utca embere hatalmas megkönnyebbüléssel, a tervekbe be nem avatott katonai alakulatok parancsnokai pedig zavartan fogadták. Az átállásba beavatott két hadseregparancsnokkal külön kódolt táviratban tudatták volna, hogy hajtsák végre a kormányzói hadparancsot, és nyissák meg a frontot a szovjetek előtt.
A távirat szövegét a kormányzó katonai irodájának vezetője, Vattay altábornagy, főhadsegéd továbbította a vezérkari főnökségre, ott azonban németbarát vezérkari tisztek elszabotálták a parancs továbbítását.
Délután kettőkor már a kétkulacsosnak tartott Vörös János vezérezredes, a honvéd vezérkar főnöke csapatoknak szóló parancsát olvasta be a rádió,
amely szerint a fegyverszünet bejelentése még nem jelenti a harcok beszüntetését.
Mindez csak tovább fokozta a kialakult zűrzavart. Nem sokkal ez után Skorzeny csapatai megszállták a rádiót, az ellenállásra kész Aggteleky Béla altábornagyot, a budapesti I. hadtest frissen kinevezett parancsnokát pedig saját tisztjei tartóztatták le. Ugyanerre a sorsra jutott néhány más, esküjét teljesíteni akaró parancsnok is.
A németek néhány óra alatt mindenhol kezükbe vették az irányítást. Felvirradt Szálasi nagy napja, német segítséggel mozgósíttatta a nyilasokat. A jól szervezett puccsnak köszönhetően
felfegyverzett nyilas pártszolgálatosok lepték el az utcákat,
és késő délután már Szálasi végső kitartást bömbölő hadparancsát sugározta a rádió. Estére minden összeomlott, a város stratégiai fontosságú pontjait a németek és a Szálasihoz átállt magyar csapatok foglalták el.
A várba szorult kormányzó mellett csak a testőrség tartott ki. Október 16-án kora reggel, Otto Skorzeny vezetésével Waffen-SS alakulatok szállták meg a királyi várat. Noha a testőrség fegyveresen ellenállt, a teljesen összeroppant kormányzó, látva az ellenállás értelmetlenségét, tűzszünetet rendelt el.
Edmund Veesenmayer a kormányzói lakosztály fürdőszobájában íratta alá Horthyval a lemondásáról szóló okiratot és Szálasi miniszterelnöki kinevezését.
Ezzel teljessé vált a kiugrási kísérlet kudarca. Magyarország háborúból történő kiválása több okból sem sikerülhetett.
Horthy naivan azt hitte, hogy az általa mint legfőbb hadúr által kiadott parancsoknak a honvédség feltétlenül engedelmeskedni fog.
Nem vette figyelembe, hogy a németbarát tisztikar nagyobb része, és különösen a döntési helyzetben lévő törzstisztek többsége, nem fogja teljesíteni a szemükben árulással felérő átállási parancsot.
Sem a vezérkarból, sem pedig a kormányból nem távolították el időben a németbarát elemeket. Nem dolgozták ki az átállás hadműveleti tervét, és a még kormányzóhű parancsnokok sem kaptak egyértelmű, világos utasításokat.
Nem szervezték meg Budapest és a stratégiailag kiemelt objektumok, például a rádió védelmét.
(Érdemes megjegyezni, hogy a kormányzó iránt lojálisnak vélt, és emiatt Budapestre felrendelt vidéki egységek voltak az elsők, amelyek átálltak Szálasihoz.)
Végül nem használták ki azt a lehetőséget sem, hogy a háborúellenes tömegeket bevonják a kiugrási kísérletbe. Október 17-én, délután egykor, a kelenföldi pályaudvaron Horthyt és családtagjait már foglyokként tették fel arra a különvonatra, amely egyenesen a németországi „védőőrizetbe” vitte őket. Ugyanaznap Szálasi Ferenc a csonka országgyűlés előtt letette a hivatali esküt, és megalakította a nyilas kormányt. Ezzel elkezdődött a magyar történelem egyik legsötétebb időszaka.