Megtalálták a világ legősibb kútját
![kút, Kína](https://cdn.origo.hu/2023/12/R_U74WgMkFMmXoqjr2aQdSAk-EMk31VMN_NbWsLrGQ0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkyZjE5ZTI1NDVlNTRkYmNiMGVmNWIyOTkwZjg4NGY4.webp)
A Hsziping megyében talált hat ősi kút arra utal, hogy Kínában mintegy kétezer évvel korábban is ástak már kutakat. A régészeti kutatások alapján korábban úgy gondolták, hogy az első kutak Kínában a Jangce folyó mentén jelentek meg 6-7000 évvel ezelőtt.
A kutak megjelenésének nagy jelentősége volt, mivel az embereknek nem kellett már többé a folyók környékén maradniuk, hogy vízhez jussanak
- mutatott rá a felfedezésről beszámoló Vej Hszingtao, a tartományi régészeti kutatóintézet helyettes vezetője.
Az ásatásokon a kutak belsejében öt, jó állapotban fennmaradt füles agyagedényt is felfedeztek, amelyeket vízhordásra használhattak. Az edényeket kötéllel engedhették a kútba, hogy kiemeljék a vizet.
Az edények a régészek szerint maguk is bizonyítékai annak, hogy valóban kutakat találtak.
A kutak mintegy 5 méter mélyek lehettek, némelyikben lépcső is volt. A kutatók szerint a lépcső arra szolgálhatott, hogy mélyebbről is meríthessenek vizet vagy kihúzhassák a véletlenül kútba esett edényeket.
Vej elmondta: további kutatásokat folytatnak, hogy kiderítsék, miért éppen azon a helyen ásták a kutakat, mire használták a vizet, esetleg öntöztek vele, a fazekassághoz kellett-e, vagy ivóvíz volt.