A Szépasszony-völgyét egészen a 19. század elejéig Koháry-völgyként emlegették a híres törökverő hadvezér és későbbi országbíró, gróf Koháry István után, aki a 17. század végi visszafoglaló háborúk idején
a hagyomány szerint itt állította csatarendbe a főleg hajdúkból álló seregét,
amikor a híres és török kézre jutott végvár visszavívására a császári csapatok Eger köré szoros ostromgyűrűt fontak.
A császárhű Koháry grófnak és hajdúinak – akik Buda 1686-os sikeres ostromában is részt vettek - jelentős szerepük volt abban, hogy csaknem egy évszázados török megszállás után,
1687 novemberében az egri vár ormáról is végleg lehanyatlott a török félhold.
A történelmi hagyomány úgy tartja, hogy Koháry gróf a hajdúival Kerecsend és Egerszalók felől vonult a vár alá, és a hatvani kapu előtt sorakoztatta fel vitézeit.
A Farkas-völgyben folydogáló forrás neve mind a mai napig Koháry-kút,
amely azon a dombon csörgedezik, ahol egykor Koháry gróf tábora feküdt.
A történeti források szerint a törökverő gróf tábora a mai Öreg-sor nevű pincék felett, az Eger fölé emelkedő dombháton állt.
Ezt a történelmi jelentőségű völgyet csak jóval Eger töröktől való visszafoglalása után kezdték el Szépasszony-völgyeként emlegetni.
A rendelkezésünkre álló levéltári források szerint ma már nem lehet egyértelműen megállapítani a név eredetét, és azt sem, hogy az első pincéket mikor építették. A Szépasszony-völgy név első levéltári említése egy 1843-ban kelt iratban található.
Bakó Ferenc néprajzkutató szerint - ő írta meg az egri borospincék történetét – a „Szépasszony" a pogány magyar ősvallás egyik istennője, szerelem istennő, a római mitológia Vénuszának megfelelője,
akinek az ősmagyarok egykor itt mutattak be áldozatot.
Más néprajzkutatók szerint viszont olyan természetfölötti lény, tündér, boszorkány, lidérc, vagy démon, akiknek a babonás nép kedvezni akart.
Van egy olyan legenda is, amely szerint a völgy úrnője egy gyönyörű asszony, egy híresen szép pincetulajdonos volt, aki kiváló bort kínált a betérő vendégeinek.
De a néphagyomány azt is tudni véli, hogy a „Szépasszony” valójában nem más,
mint a völgy oldalában álló nemesi villa kikapós úrhölgye volt.
Az egri bor nagy része sokáig csak helyben fogyott, de a 18. században megindult a hazai és külföldre irányuló borkereskedelem is.
A hódoltság utáni években elterjedt szokássá vált, hogy a termelők borkiméréssel foglalkoztak,
ebből fejlődött ki a 18. században az egyre nagyobb volumenű kereskedelem,
messze földön is megalapozva az egri borvidék hírét.
Mária Terézia korában egy „nyelet” bor 50 krajcárba, majd később 10 fillérbe került, egy szívás pedig a kedves szomjazó vendég számára ingyen adatott meg, kóstolóként.
Sajátos helybeli népszokás, hogy vigasságkor az első pohár bort mindig a pince földjére öntik az elhunytak emlékére.
A Szépasszony-völgyének az első sorában lévő 24. számú pincéjét templom gyanánt is használták,
amikor a reformáció idején a protestáns hitre tért várkapitány nem engedte meg a katolikusoknak, hogy használják városi templomaikat, ezért jobb híján itt, a borospincében tartották meg a misét.
A Szépasszony-völgynek ma hozzávetőleg 1 200 borospincéje van.
A pincéket a vulkanikus eredetű riolittufába vájták,
mely jól alakítható, és itt a bor állandó 10-15 °C fokos hőmérsékleten tartható egész évben: a pincékben megtelepedett mohák, valamint a nemes penész pedig sajátos atmoszférát teremt, kellemes illatot áraszt, és segíti a bor érlelődését, zamatának kialakulását.