Reinhard Hardegen, aki a német U-Boot flotta 100 ezer tonna feletti hajóteret elsüllyesztő lovagkeresztes ászaiból álló "elit klub" tagja volt, 1913 március 18-án Brémában látta meg a napvilágot.
Húszéves korában, 1933-ban lépett be az első világháború utáni versailles-i békeszerződés miatt alaposan összezsugorított német haditengerészetbe.
Abban az évben, amikor Hardegen megkezdte haditengerészeti karrierjét, jutott hatalomra Adolf Hitler is, aki 1935-től – felmondva a versailles-i békeszerződés fegyverzetkorlátozásai előírásait – nagyszabású fegyverkezési programba kezdett.
A Kriegsmarine, a német haditengerészet főparancsnoka, Erich Raeder vezértengernagy az általános hadkötelezettség 1935. márciusi bevezetése után hirdette meg a Z-tervet,
a haditengerészet tízéves fejlesztési programját,
amelyben ismét kiemelt helyet kapott a tengeralattjárós fegyvernem.
Hardegent hathónapos képzés után az éppen hogy csak formálódó haditengerészeti légierőhöz osztották be, ahol a későbbi tengeralattjáró parancsnok először megfigyelőként, majd újabb tanfolyam elvégzése után pilótaként szolgált.
Egy légi balesetben súlyosan megsérült, és csak hathónapos kezelés, illetve lábadozás után hagyhatta el a kórházat.
A baleset miatt nem folytathatta tovább a rendkívül szigorú egészségügyi előírásokhoz kötött repülős szolgálatát, ami miatt 1939 novemberében Karl Dönitz ellentengernagy U-Boot flottájához vezényelték.
A tengeralattjárós tiszti átképző tanfolyam elvégzése után Karl-Wilhelm Schulz, a merész kezdeményezőkészségéről híres és rendkívül eredményes U-Boot kapitány U-124-es tengeralattjárójára osztották be első tisztnek, ami igencsak jó iskolának bizonyult Hardegen számára.
1940 decemberében kapta meg első önálló parancsnoki beosztását az U-147 kapitányaként.
1941. május 16-án egy másik ugyancsak nagynevű ász, a lovagkeresztes Karl-Heinz Moehle helyét vette át kapitányként az U-123 fedélzetén.
Mint a később a nevével egybeforrt U-123 parancsnoka,
1941 nyarán első bevetésén Nyugat-Afrika partjai előtt portyázott,
az angliai kikötők és a dél-afrikai Fokváros között közlekedő hadianyaggal és stratégiai fontosságú nyersanyagokkal megrakott hajók, illetve konvojok elfogása céljából.
Első bevetésén öt kereskedelmi gőzöst, összesen 21 507 tonna hajóteret süllyesztett el.
1941. október elején az U-123 felvette a harcot a brit hadiflotta egyik átalakított 13 984 tonnás segédcirkálójával, a HMS Aurania hadihajóval.
Hardegen sikeresen megtorpedózta és a tenger fenekére küldte a brit segédcirkálót,
ám az U-123-at üldöző két angol romboló vízibombái súlyos sérüléseket okoztak tengeralattjárójának, amit a parancsnok csak nagy üggyel-bajjal tudott hazavinni.
Ennek ellenére sem időzhetett túl sokat a szárazföldön: mihelyt befejezték a dokkba vontatott sérült tengeralattjáró rohamtempóban elvégzett javítását, Hardegen új bevetési parancsot kapott .
Az U-123 az elsők között hagyta el Lorient hadikikötőjét
Karl Dönitz admirális legújabb, szupertitkos hadműveletének egyik egységeként.
A „Paukenschlag” vagyis a „Dobpergés” hadművelet bevetési területe a náci Németországgal ekkor ugyan formálisan még hadban nem álló, de a brit kereskedelemi konvojokat kísérő amerikai rombolók jóvoltából a német tengeralattjárókkal már háborúzó Amerikai Egyesült Államok keleti partvidéke volt.
Miután az Egyesült Államok az 1941. december 7-i Pearl Harbor ellen intézett japán támadás után nyíltan is belépett a háborúba, a Bdu, vagyis Dönitz törzse a Dobpergés-hadműveleti területét északon a Labrador –tenger kanadai partvidékéig, délen pedig egészen Floridáig, illetve a Mexikói-öbölig terjesztette ki.
A Dobpergés hadművelet első szakasza fényes győzelmek egész sorozatát hozta el Hardegen korvettkapitány, és az U-123 legénysége számára.
Egyik legnagyobb zsákmánya
az 1942. január 12-én a kanadai partok előtt elsüllyesztett hatalmas, hadianyagot szállító brit kereskedelmi hajó, a több mint 9000 tonnás Cyclops volt.
Ezzel együtt ekkorra már 53 173 tonnányi elsüllyesztett hajótérre hízott fel Hardegen győzelmi listája. Dönitz admirális január 20-án külön táviratban gratulált a parancsnoknak addigi sikereiért, három nappal később pedig arról értesítette, hogy kimagasló haditettei elismeréseként megkapta a vaskereszt lovagkeresztjét.
Az 1942 eleji hatalmas német sikerekben nem csak a német tengeralattjáró parancsnokok vakmerősége,
hanem Ernest King flottatengernagynak , az amerikai haditengerészet főparancsnokának önfejű és ostoba parancsa is közrejátszott.
King brit kollégái tanácsát elutasítva ugyanis hónapokon át , - az egyre nagyobb veszteségek ellenére is - szükségtelennek tartotta a keleti partok előtt közlekedő kereskedelmi hajók konvojba szervezését. Mindennek meg is lett az amerikaiak számára gyászos eredménye.
Az U-123 az amerikai partok előtt bő fél évig tartó, és fényes sikersorozatot eredményező portyájából 1942 májusában tért vissza hazai kikötőbe.
A Kielbe befutó tengeralattjáró legénységét személyesen Dönitz admirális fogadta,
aki ekkor adta át Hardegennek a lovagkeresztet is.
A tölgyfalombokkal ékesített lovagkereszttel kitüntetett ászt, Reinhard Hardegent 1942. július 31.-i hatállyal áthelyezték a 27. kiképző flottillához, ahol oktatói beosztást kapott. Ezzel a tengeralattjáró-parancsnok számára végleg befejeződött az éles és roppant veszélyes nyílttengeri harci bevetések időszaka.
1944-ben a Mürwik-i torpedóiskola parancsnokává nevezték ki, és ebben a beosztásban érte a háború vége, az 1945. május 8.-i kapituláció.
Hardegen ekkor brit hadifogságba került,
ám mivel a kapitány lelkét semmilyen atrocitás sem terhelte, aki a bevetések során a német tengeralattjáró parancsnokok többségéhez hasonlóan, - szemben az SS-el – mindig betartotta a nemzetközi hadijog előírásait, az angolok 1946 novemberében hazaengedték a hadifogolytáborból.
Reinhard Hardegen visszatért szülővárosába, Brémába.
A háború után végleg szakított a tengerészpályával,
és egy prosperáló olajkereskedelmi vállalkozást alapított, amelyet évtizedeken át sikeresen vezetett.
A köztiszteletben álló egykori haditengerészt még Bréma város elöljáróságának tanácsába is beválasztották. Reinhard Hardegen volt korvettkapitányt 105 éves korában, 2018. június 9-én otthonában érte a halál.