A testek és a kiállítási tárgyak magyar és külföldi kutatók segítségével, hazai és nemzetközi múzeumok, magánygyűjtemények, egyetemek és tudományos intézetek összefogásával érkeztek meg Budapestre.
– Az új tudományos módszerek segítségével belelátunk a testekbe, és szinte meg tudjuk szólaltatni őket. Elmondják, miként éltek az emberek az ő korukban. A vizsgálatok segítségével megismerjük táplálkozásukat, személyes tragédiáikat, betegségeiket, haláluk körülményeit. Sok az izgalmas tárgyi emlék, ám ezek a múmiák még többet elárulnak a letűnt korok embereiről – mondta Szikossy Ildikó antropológus, a kiállítás egyik kurátora.
A Világ Múmiái Kiállítás bemutatja, milyen módon konzerválódtak a testek természetes úton, a közönség láthatja egy nyúl jégmúmiáját, továbbá a forróság által kiszárított tetemeket,
és megtekintheti az egyik híres „lápi múmiát" is,
amely egy vaskori nő oxigénhiányos körülmények hatására konzerválódott teste Hollandiából.
Ugyancsak a természet őrizte meg 300 éven keresztül egy rejtélyes, erőteljes felépítésű férfi, az „Erdélyi múmia" testét,
ám róla szinte semmi biztosat nem tud a tudomány. – A kiállítás alatt folyamatosan vizsgáljuk majd a leletet, és reméljük, hogy mire a végéhez közeledik a tárlat, megoszthatjuk a nagyközönséggel kutatásunk eredményeit – mondta Pap Ildikó, a kiállítás antropológus kurátora.
A mesterségesen mumifikált testek között láthatók dél-amerikai múmiák, például a híres „kosár múmiák",
valamint számos ókori egyiptomi maradvány, a hozzájuk tartozó tárgyi emlékekkel, koporsókkal, eszközökkel, amelyek elmesélik, miként gondolkodtak a halálról ennek a civilizációnak a tagjai.
Az úgynevezett „Marylandi múmia" is része a tárlatnak.
Egy amerikai férfi felajánlotta a testét, hogy a tudósok a halála után ókori egyiptomi eszközöket és módszereket alkalmazva mumifikálják őt.
A Világ Múmiái Kiállítás idejére hazahozták Magyarországra a váci Fehérek templomából feltárt család három tagját, anyát, apát és kis gyermeküket, Jánoskát.
Az ő kriptában megőrzött testük tragikus, de az 1700-as években egyáltalán nem ritka sorsról árul el részleteket,
és a TBC kutatásában is segítette a hazai és nemzetközi tudósokat. Ezeken kívül számtalan érdekesség, tudományos különlegesség várja az érdeklődőket a tárlaton, amelyet Prága után a kontinensen másodjára Budapesten mutat be a JVS Group, méghozzá exkluzív összeállításban.
A Világ Múmiái Kiállítás időkapszulaként repíti el a látogatót különböző kontinensekre és civilizációkba,
és arra is lehetőséget ad, hogy az érdeklődők maguk is kutatóvá váljanak: interaktív módszerekkel próbálják kifürkészni több ezer év titkait a síron túlról.
„Büszkék vagyunk arra, hogy a Titanic és a BODY után egy újabb nagyszabású, értékes és érdekes kiállítást mutathatunk be a magyar közönségnek. Úgy véljük, hogy sokan és sokat tanulhatnak a látottakból, és nagyszerű utazás lesz ez a történelem világába fiatalok és idősek számára egyaránt" - mondta Bátyi Dániel, a JVS Group Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
Nagyon érdekel a tudomány, de leginkább az emberi sorsok nyűgöznek le. Ezek a múmiák egykoron ugyanolyan emberek voltak mint mi, gondolkodtak, éreztek, szerettek."
- Amikor ránézek ezekre a múmiákra, arra gondolok, vajon milyen életük lehetett" – mondta Liptai Claudia színésznő, műsorvezető, a kiállítás megnyitóján.
A Világ Múmiái Kiállítás 2018 végéig tart nyitva a KOMPLEX-ben (1061 Budapest, Király utca 26.)
(Forrás JVS Group)