Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A híres Fletcher-osztályú rombolót, a USS O'Bannont 1942-ban bocsátották vízre. Ezt a rendkívül sikeres hajóosztályt Frank Friday Fletcher-ről, az amerikai haditengerészet 19. századi történetének egyik leghíresebb admirálisáról nevezték el.
1942-től 1944-ig összesen 175 darabot gyártottak le az osztály egységeiből.
Ez a sokoldalú hadihajó-típus nagy sebessége miatt igen fürgén szelte a vizet,
és az öt, külön lövegtoronyban elhelyezett 127 milliméteres ágyújával vízfelszíni, valamint szárazföldi célpontok ellen egyaránt hatásosnak bizonyult.
A rombolóosztály egységeit erős légvédelmi elhárító fegyverzettel is felszerelték,
aminek az volt az oka, hogy a második világháború csendes-óceáni harciban egyre nagyobb szerepet játszott a haditengerészeti légierő.
A háború végén megszaporodott japán kamikaze támadások ellen különösen fontossá vált a minél erősebb légelhárító fegyverzet rendszeresítése, a hadihajók fedélzetén.
A rombolók egyik legfontosabb feladata a tengeralattjáró-elhárítás volt,
ezért a fedélzeti lövegeken kívül bőségesen el voltak látva a tengeralattjárók megsemmisítésének legfontosabb eszközével, mélyvízi bombákkal is.
Az USS O'Bannon több mint egy évig úgynevezett támogató küldetéseket végzett a Csendes-óceán déli részén,
így többek között bevetették a háború menetében fontos állomásnak tekinthető Salamon-szigeteki csatában is.
1943. április 5-én a hajó és annak legénysége épp visszatért a Salamon-szigetek melletti misszióból,
amikor hirtelen egy ellenséges japán tengeralattjáró, az RO-34 bukkant fel a hadihajó közvetlen közelében.
Az amerikaiak legnagyobb meglepetésére viszont a japánok eleinte egyáltalán nem voltak tisztában a mintegy kétezer tonnás romboló jelenlétével.
Az őrszolgálatot ellátó japán tengerészek a trópusi hőségben ugyanis valószínűleg elbóbiskolhattak,
- írja a Destroyer History Foundation cikke, amely a fedélzeten tartózkodó egyik matróz, Ernest Herr beszámolóit közölte.
Donald J. MCDonald kapitány ekkor vissza nem térő esély kapott arra, hogy az USS O'Bannon előnyére fordítsa ezt a rombolójára kétségkívül halálos veszélyt jelentő helyzetet.
Még mielőtt a japánok felocsúdtak volna, hogy tengeralattjárójukkal támadást intézzenek az amerikai romboló ellen, az USS O'Bannon parancsnoka úgy döntött, hogy a tengeralattjárós hadviselésben bevett módszerrel,
legázolással semmisíti meg a felszínen úszó ellenséges búvárnaszádot,
még azt megelőzően, hogy az a mélybe merülhetne. És itt csúsztak félre a dolgok.
A kapitányunk és a hídon álló tisztek megpróbálták pontosan beazonosítani a tengeralattjáró típusát és az utolsó pillanatban változtatták meg döntésüket
– emlékezett vissza az esetre Ernest Herr, az USS O'Bannon egykori haditengerésze.
„Nagy volt az esélye, hogy a manőverben a hajónk a tengeralattjáróval együtt felrobban, ezért végül mégis arra jutottak, hogy a legázolás nem lenne túl bölcs dolog. Már majdnem nekicsapódtunk az ellenséges hajónak, amikor a kormánylapátot erősen elfordították, hogy elkerüljük az ütközést. Mi pedig meglehetősen kínos helyzetbe találtuk magunkat, miközben szépen elcsordogáltunk a japán tengeralattjáró mellett.”
A romboló legénysége hamar rájött, túl közel vannak a tengeralattjáróhoz ahhoz, hogy a kisebb hatótávolságú lövegeikkel tüzelhessenek. Ráadásul a tengerészek nem vittek magukkal a kézifegyvereket sem a fedélzetre,
így az USS O'Bannon legénységének kevés esélye volt arra, hogy megvédje magát
a készülődő japán támadással szemben.
A japánok villámgyorsan felocsúdtak,
és a tengeralattjáró tüzérei a búvárnaszád 3 hüvelykes (körülbelül 6,7 centiméteres) fedélzeti lövegéhez rohantak, mivel pont tökéletes távolságra álltak ahhoz, hogy közvetlen irányzással leadott lövésekkel súlyos, akár végzetes kárt tegyenek az amerikai rombolóban. Fordult a kocka: az USS O'Bannon legénysége pillanatok alatt kiszolgáltatott helyzetbe került.
Az amerikaiak látták, hogy csak hajszálon múlhat a számukra tragikus végkifejlet, ezért egy furcsa, ám annál kreatívabb cselhez folyamodtak.
Tudták, hogy valahogy el kell terelniük az ellenség figyelmét és villámgyorsan meg kell akadályozniuk azt, hogy a japán legénység elérje a tengeralattjáró fedélzeti fegyvereit, és ne tudja ezeket működésbe hozni mindaddig, amíg az USS O'Bannon-t sikerül tüzelésre megfelelő helyzetbe manőverezni. A kapitány parancsa úgy szólt, hogy a legénység járja körbe a fedélzetet,
és minden fellelhető eszközzel azonnal kezdje el megdobálni a japánokat.
Így történt, hogy a konyháról szélsebesen előkerültek a legénység élelmezésére szánt burgonyászsákok is,
az amerikai katonák pedig krumplizáporral árasztották el a tengeralattjáró keskeny fedélzetét.
A japán tengeralattjáró legénysége teljesen összezavarodott a hajójukra záporozó krumplik kopogásától.
Mivel még igen sötét volt, a japán tengerészek azt gondolhatták, hogy tojásgránátokat dobálnak rájuk az amerikaiak, ezért csapot-papot otthagyva pánikszerűen igyekeztek minél előbb visszajutni a tengeralattjáró belsejébe.
A rögtönzött ütközet, az „ételek harca” alatt a japán legénység átmeneti zavarát kihasználva, az USS O'Bannon eltávolodott a tengeralattjárótól, és villámgyorsan megfelelő tüzelési távolságba manőverezte magát. Ekkor kezdődött az igazi küzdelem.
Az amerikai romboló egy percig sem tétovázott, és lövegeit működésbe helyezve, támadást indított a tengeralattjáró ellen,
amelyben már az első leadott sortűz is komoly károkat okozott. A japán parancsnok a záporozó lövedékek elől vészmerüléssel akart kitérni, és még pont időben sikerült lemerülnie hogy elkerülje a további pusztító tüzérségi találatokat.
Ám az RO-34 hiába bukott az óceán felszíne alá, a sorsát már így sem tudta elkerülni.
Az USS O'Bannon gyorsan reagált, és egy jól irányzott mélyvízi bombavetéssel az óceán fenekére küldte a pórul járt ellenséges búvárnaszádot.
A japán tengeralattjáró 66 fős személyzetéből senki sem élte túl a vízibomba találatot, és ezzel az USS O'Bannon került ki győztesen a részben krumplival megvívott ütközetből.
A különös csata a „maine-i krumpli esete” néven vonult be a második világháborús amerikai történelmi emlékezetbe.
A krumplicsata két okból kaphatta ezt furcsa elnevezését:
az egyik, hogy az USS O'Bannon-t az Amerikai Egyesült Államok 23. tagállamában, Maine-ben bocsátották vízre, a másik verzió szerint meg azért, mert a burgonya Maine-ből érkezett a hadihajó fedélzetére.
Bár a válasz nem egyértelmű, az azonban kétségtelen, hogy a győzelem után
az USS O'Bannon legénységét hősként ünnepelték leleményességük és gyors reagálásuk miatt.
A maine-i burgonyatermelők még egy emléktáblát is felavattak a romboló hős haditengerészeinek tiszteletére.
Ami az USS O'Bannon további sorsát illeti, végigszolgálta a második világháború csendes-óceáni hadműveleteit,
de részt vett az 1950 és 1953 között zajló koreai háborúban is.
Az USS O'Bannon az Egyesült Államok haditengerészete történetének egyik leghíresebb és legtöbb kitüntetéssel jutalmazott rombolójává vált.
Az USS O'Bannon-t az 1970-es években – miután kivonták hosszúra nyúlt szolgálatából - leszerelték és leselejtezték, ám mint a második világháború egyik legszokatlanabb tengerészeti ütközetének főszereplője, minden bizonnyal örökre emlékezetes marad a neve az utókor számára.
