Amikor valakinek vérre van szüksége, nem mindegy, hogy milyen donortól kap: a transzfúzió ugyanis csak vércsoportazonos donortól származó vérrel történhet, különben végzetes kimenetelű immunreakció következhet be.
Az emberi vörösvérsejtek membránjához szénhidrát molekulák kapcsolódnak,
és ezek szerkezeti különbsége szerint különböztetjük meg a két leggyakoribb, az A és a B típusú vércsoportot.
Összesen egyébként négy vércsoport létezik, az A, a B, az AB és a nullás. Az A csoportnak A, a B-nek pedig B szénhidrátlánca van, az AB-nak mindkettő, a nullásnak pedig egyik sincs.
A vérplazmában az ellenanyagok is jellemzőek az adott vércsoportra.
Az A vércsoport a B membrán elleni, a B vércsoport az A membrán elleni ellenanyagot termel, a 0 mindkettőt, az AB pedig egyiket sem.
Ha az egyes vörösvérsejttípusok a vérplazma megfelelő ellenanyagával találkoznak, immunreakció jelentkezik, és a vörösvérsejtek az ellenanyaggal reagálva vérrögök formájában kicsapódnak. Ezért a vérátömlesztés során a véradó immunogénjeit és a vért kapó páciens ellenanyagait veszik figyelembe.
Létezik azonban még egy vércsoport-tulajdonság,
a vörösvérsejt immunogén tulajdonsága a rhesus majomról elnevezett Rhesus-faktor. Akiknek a vörösvérsejtjei erre az ellenanyagra kicsapódnak azok Rh+, akiknél nem, azok pedig Rh- csoportúak.
Az emberek túlnyomó többsége, mintegy 85 százaléka Rh-pozitív, 15 százalékuk Rh-negatív.
Ellenben az AB, illetve 0 vércsoportoknál, amelyeknél az ellenanyag ott van a születéstől kezdve, az Rh-faktor csak akkor jelenik meg, ha Rh- plazma Rh+ vörösvérsejttel találkozik. Ezért vérátömlesztéskor az Rh-csoportot is figyelembe kell venni.
A 0-ás vércsoportra a legnagyobb az igény, mert 0-ás vért bárki kaphat. Ha nem azonos vércsoportúak között történik a transzfúzió, a páciensnek halálos kimenetelű immunreakciói támadnak.
A vércsoportot a vörösvérsejtek membránján lévő antigéncukor határozza meg.
A 0-ás vér vörösvérsejtjeinek membránján nincsenek antigének, ezért univerzális a nullás vércsoportú donor, akinek a vérét bárki megkaphatja anélkül, hogy az immunrendszer reagálna a vörösvérsejtekkel.
Az A, a B és az AB vércsoport vörösvérsejtjeinek specifikus antigén van a membránjukon. Ez az oka annak, hogy az A csoportú csak az A, vagy AB csoportúnak, míg a B csoportú a B, vagy pedig az AB csoportúnak adhat vért.
A nullás vércsoporthoz tartozó személy viszont szintén csak nullás vércsoporttal rendelkezőtől kaphat vért.
Az új tanulmány szerint azonban ezek az antigének „lehámozhatók" az emésztőrendszer által termelt baktériumok enzimjeivel. Néhány már a múltban is ismert enzim meg tudja változtatni a B vércsoportot nullásra, de ez a most felfedezett enzimek csoportja az első,
ami hatékonyan át tudja változtatni az A vércsoportot is nullásra.
A tanulmány vezető szerzője, Stephen Withers, a University of British Columbia biokémikusa szerint a szerológusok számára mindig is ez volt a legnagyobb kihívás.
Ha tehát a transzfúzió előtt „lehámozzák" az antigéneket, elviekben minden vércsoport univerzális donorrá tehető, de a kutatóknak még meg kell találniuk ennek a hatékony és biztonságos módját. Withers és kollégái úgy gondolják, lehet, hogy megtalálták ehhez a megoldást.
A bostoni ACS találkozón megosztották tanulmányuk eredményét, nevezetesen,
hogy a humán bélmikrobákból kivont DNS-sel készült enzimekkel el tudják mozdítani az A és B antigéneket a vörösvérsejtekről.
A kutatók ezeket az enzimeket a metagenomika nevű módszerrel fedezték fel. A metagenomika egy olyan szekvenálási technológia, amelynek során közvetlenül a környezetből veszik a genomi szekvenciákat, azaz a metagenomokat. (A szekvenálás a DNS nukleotikdok sorrendjének a megállapítása, és ez a sorrend határozza meg a genetikai információt.)
Nem az egyes egyedeket, hanem a közösséget, mint egészt vizsgálják. A mikroorganizmusok általában bonyolult közösségekben, az egyes fajok pedig kölcsönhatásban élnek egymással és a környezetükkel,
ezért a labortenyészet nem is mutat valós képet ezekről a kölcsönhatásokról,
a mikroorganizmusok funkcionális képességeiről és az adott populációban megfigyelhető genomi változatosságról.
Ha egyes egyedek teljes genomját akarjuk szekvenálni, akkor ehhez először ki kell tenyészetni,
ami csak nagyon ritkán sikerül, mert a természetben élő mikrobáknak csak kis százalékát lehet laboratóriumi körülmények között felszaporítani. A metagenomika kiküszöböli ezeket a korlátokat, megkönnyítve a mikrobák vizsgálatát.
Ahelyett, hogy mikrobákat tenyésztettek volna, a kutatócsoport egyszerűen kivonta minden olyan mikroorganizmusból a DNS-t, amit a bélflórában találtak,
és így sikerült megszerezniük a genetikai kódokat mindahhoz, amit a bélflóra-mikroorganizmusok készítenek,
beleértve azokat az enzimeket is, amik a baktériumoknak segítenek „leszakítani" táplálékukat, a nagymolekulájú és erősen glikolizált proteineket, a mucinokat - olyan fehérjéket, amelyekhez szénhidrát kapcsolódik - az emésztőrendszer faláról.
A mucinok nagyon sok tulajdonságukban olyanok, mint a vérsejt antigének.
A kísérletek szerint ezek az enzimek 30-szor hatékonyabbak az A antigének leszakításában, mint az eddig legjobban teljesítő enzim, amit korábban erre a célra alkalmaztak.
Dr. Alyssa Ziman az UCLA Health akadémiai egészségügyi központjának orvos igazgatója a Livescience magazinnak elmondta, hogy a most nemrég publikált felfedezés forradalmi áttörést jelenthet a vércsoport megváltoztatásában.
A következő lépés, hogy a biztonság szempontjából is alaposan megvizsgálják az enzimeket.
Ezt a projektet a kutatócsoport szaktudósai már elkezdték más hematológusokkal és Kanada vérdonorellátását irányító nonprofit Canadian Blood Services, a Kanadai Vérszolgálattal együttműködve.